Húsvéti Üzenet Jeshuától

“Nagyon hamar elérkezik a Húsvét most.
Mit fog jelenteni számodra ebben az évben?
Azt fogja jelenteni, amit a világ akar elhitetni róla?
Hogy valaki a hosszú történelmed régmúltjában végre megértette az üzenetet?
Vagy ami még rosszabb, hogy ezt a valakit Isten küldte, és bűntelen és tökéletes volt?
Ez piedesztálra helyez engem olyan magasan föléd, hogy az életem teljesen értelmetlenné válik. Mert ha nem azért jöttem és éltem közöttetek emberként, hogy megkísértsen a Keresztre Feszítés, akkor a Feltámadásom teljesen értelmetlen.
Ne azokkal a szemekkel nézz hát rám, amiket a világ adott neked! Hanem azokkal a szemekkel, amiket én kívánok adni neked: látva azt, hogy én a testvéred és a barátod vagyok.
És ha Jeshua képes ráébredni lényének Igazságára, akkor Isten tudja, te is képes vagy erre, mert már most is egyenlő vagy velem.”

(A Mester Útja – A Szív Szabadsága (Korai Évek) Válj az idő mesterévé! című fejezetéből)

Édes Szív,
Köszöntelek!

Közelednek a húsvéti ünnepek, bizonyára ezért éreztem egy nagyon erős késztetést a napokban arra, hogy ismét elolvassam, mit mond Jeshua a legfőbb beavatásáról, a keresztre feszítésről:

“Miért élek még mindig hiányban? Miért nem nyilvánítom meg Krisztus erejét? És mondom neked: azért van ez, mert még mindig magadban hordozod azt a félelmet, hogy a világ keresztre fog feszíteni téged, ha igazán az erődben élsz. És mi ez az erő, ha nem az a választás, hogy megpihensz annak gyengédségében, amikor megengeded, hogy az egyetlen valóságodból élj minden egyes lélegzettel, amit veszel.

Keresztre fog-e feszíteni engem a világ, ha elengedem annak a hiedelemnek minden nyomát magamból, hogy valaha is el voltam különülve Istentől, ha megteszem a hit ugrását, és bízom abban, hogy Isten ereje él rajtam keresztül, ha lerázom magamról a hiány és szükség és félelem láncait? És inkább hagyom, hogy Krisztus éljen bennem, hogy így ujjonghassak egyik ősi testvéremmel: én élek; de nem én, hanem Krisztus él bennem.

És ha a világ rád néz és így szól:

Itt egy újabb dilinyós!

Képes vagy-e megérteni, hogy az, amit hallasz, az illúzió hangjából szól, amiben nem lakozik erő? És ha ez igaz – és biztosíthatlak arról, hogy igaz -, akkor kit érdekelnek egy másik elme véleményei, amely ragaszkodni akar az illúziókhoz, a valóság elfogadása helyett?

Sokatok tudja, mit jelent arra vágyni, hogy úgy ébredj minden reggel, amikor is azt látod, hogy a világod békében van, a világ komplexitásai meggyógyultak, a káosz megszűnt, az őrület szertefoszlott. És mégis, reggel felkelsz, és elindulsz, és alkalmazkodsz a világ véleményeihez, mert még mindig abban hiszel, hogy a világ képes biztonságot nyújtani neked, és ha alkalmazkodsz hozzá, elkerülheted a keresztre feszítést.

És mégis, mondom neked: a világod érzékeléseihez való alkalmazkodás maga a keresztre feszítés választása. És ahogy egykor eljöttem, most ismét eljövök e világba sokféle módon. És még ebben az órában is, ezen az estén, a bolygód több, mint száz helyszínén kommunikálok hasonló módokon egyetlen egy okból kifolyóan: arra kérlek, hogy csatlakozz hozzám, nem a Keresztre Feszítésben, hanem a Feltámadásban. Van egy Fény és erő, mely megszületőben van ezen a síkon, mely Szent Anyád földjeiből emelkedik fel, és rövid az idő e Földön. És azt kérem tőled, hogy emelkedj fel velem, és legyél a Feltámadás!

Tudod, hogyan legyél a keresztre feszítés. Ezt nagyon jól eljátszottad, és ennek az univerzumnak minden istene és szintje megtapsol téged azért, hogy képes voltál ilyen drámát előadni. Hm. De a függöny most felemelkedik. E teremben sokan érzékenyek e függöny felemelkedésére. Egy gyorsulásként érzékeled, mely elkezdi az energiát felfelé és lefelé mozgatni a gerinc mentén. Néha egy olyan érzést teremt ez meg, hogy:

Ó, Istenem, mi fog történni legközelebb?

Nyílj meg, és engedd, hogy megtörténjen, mert a függöny felemelkedése semmivel sem több, mint az illúzió halála: mert megszületik a Fény, mert emlékszel rá.

Ezért, csatlakozol-e hozzám, és részt veszel-e a megoldásban, ahelyett, hogy a probléma folytatódásában vennél részt?”

A következő napokban legyél együtt ezekkel a gondolatokkal, és hívd meg Jeshuát a Szívedbe!


MÉLYÜLJ TOVÁBB JESHUÁVAL!
Ha a fenti idéztek megérintettek, akkor szeretettel ajánlom figyelmed fókuszába
A Szív Szabadsága (Korai Évek) Válj az idő mesterévé! című fejezetét.
lnnen osztottam meg e mélyreható részleteket.

A fejezet témái:
– A krisztusi látás gyógyító erejéről.
– A keresztre feszítéstől való félelemről és a feltámadás választásáról.
– A példamutatás fontosságáról a Jóvátétel szolgálatában.
– 1 gyakorlat a Krisztusban és Krisztusként való megpihenéshez.
– Az idő szerepéről.
– A szent Felmenő Ág fontosságáról.
– Egy 21 napos gyakorlat az akadályokban való hiedelem elengedéséhez.
– A bőség megengedésének jelentőségéről Isten tanítójaként.

A teljes fejezet 20 A4 oldal hosszúságú. Elérhető ebook (pdf, epub) és hangoskönyv formában.
Ára: 15 000 Ft.

Ha szeretnéd megrendelni, vagy kérdésed van, emailben megtalálsz!
info@amesterutja.hu

Szépséges tavaszi napokat kívánok Neked!

Szeretettel,
Alexandra



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .