Metamorphosis Mesterkurzus

Édes Szív,
Mi a metamorphosis pontos jelentése?

Gyökeres változás a létezésben; egy élőlény, tárgy, dolog mássá vagy más alakúvá, jellegűvé válásának folyamata, illetve ténye; a külső vagy belső viszonyok, jellegzetes tulajdonságok lényegi, gyökeres átalakulása, átváltozása.
A mészkő kialakulásakor a kalciumban gazdag tengeri üledék metamorfózison megy keresztül.
A hernyó metamorfózisából lesz a lepke.
Amikor egy távoli rokon csak kislány korában lát valakit, és később újra találkoznak, a gyermek szépséges metamorfózisa, nővé érése csodálattal tölti el az illetőt.


Az életünkben folyamatosan rengeteg változás történik, melyek mind a tágulás irányába mozdítanak.
Én mindig is az inspirációmat követtem, már akkor is, amikor még egyáltalán nem ismertem a spirituális terminológiát, és még nem tudatosan jártam a felébredés és megbocsátás útját.

Ez is bizonyítéka annak, hogy az Isteni mindenkiben ott lakozik, mindenki a Szívét igyekszik követni, hiszen senki nincs elkülönülve a Teremtő Forrástól.
A különbség annyi csak, hogy míg mindez nem tudatos, addig sokszor nagy pofonok kellenek ahhoz, hogy segítséget kérjünk, és változásra vágyjunk.

Amíg nincs egy napi szintű elköteleződésünk a belső munka felé, amíg nem szokjuk meg, hogy befelé figyelve az intuíciónkra hallgassunk, és kövessük az útmutatást, gyakran az életnek kell sarokba szorítania.

A kapcsolódás Belső Bölcsességeddel egy nagyon természetes és fokozatos folyamat, ahogy a figyelmed egyre inkább arra irányul, hogyan válhat a valódi öröm a hétköznapjaid részévé, és hogy mik a belső akadályai ennek.

A valódi metamorphosis – alkímia, változás, átalakulás, átváltozás – nagyon titokzatos.
Mindig a lényed legmélyén megy végbe, és mellesleg következnek be a változások a körülmények szintjén.
A világ csak visszatükrözi a hiedelmeidet, a gondolataidat, az érzéseidet, az energiádat, az értékrendedet.
Minden Téged szolgál. Minden Érted történik.
Nem kell áldozatot hoznod, mert maguktól eltűnnek azok a dolgok, amikről eddig azt hitted, hogy szükséged van rájuk, amikor felismered, hogy ez illúzió.
Valami megváltozik Benned, ezért a változás elkerülhetetlen!
A magatartás megváltozása automatikusan követi a tudat tisztulását és a tudatfejlődést.

A valódi béke a körülményektől független, és mégis, a körülmények változása gyakran elősegíti a belső munkát.
Amikor tudatosan egy új kontextusba helyezed magad, azzal lendületet adsz a belső folyamataidnak.
Ezt a tudatos új kontextusba helyezést, a komfortzónádból való kilépést sokféle módon megteheted.
Oly módon is, hogy belehelyezed magad ennek a Mesterkurzusnak a támogató ölelésébe.

***

2013-ban indult el először a Változás érted van online kurzusom, amit 2022. december 1-jén indítottam újra, Metamorphosis Mesterkurzus néven.
Összeállítottam egy varázslatos, gyengéd, átalakító csomagot Számodra és önmagam számára:
ÍRÁSOK – TUDATOSSÁG FELADATOK – VIDEÓK – MEDITÁCIÓK hívják életre a Metamorphosis folyamat megtartó erejét.
A tudásanyagokat egy zárt FB csoportban olvashatod és hallgathatod meg, amikor megrendeled a Mesterkurzust.
A videókkal haladhatsz sorrendben, vagy a saját tempódban, azt követve, éppen melyik téma szólít meg.

Írásaim gyönyörű és inspiráló vizuális digitális alkotásokkal:
🌀 Az 5 részes A tehetetlenségtől a tetterőig és inspirációig című írásom segít kimozdulni a megrekedtség érzéséből.
🌀 14 írás a változás és az új szokások kialakításának folyamatáról. A változás folyamatával kapcsolatos információkból fakadó mély megértés támogatja a félelem feloldódását a lényedből.

14 Tudatosság Feladat az információk gyakorlatba ültetéséhez és ahhoz, hogy át tudd gondolni, az olvasottak hogyan jelentek és jelennek meg a Te életedben.


A Mesterkurzus 14 órányi videót tartalmaz.
A videók témái:
🌀 ŐSZINTÉN, MI AZ, AMI ELFOGADHATATLAN SZÁMODRA?
🌀 FELÉBREDÉS KÓDOK – AZ ALKÍMIA FOLYAMAT 5 SZAKASZA.
🌀 A VONZÁS TÖRVÉNYE – aki vagy, amire vágysz és amire valóban szükséged van – TUDATOS TEREMTÉS
🌀 ELVÁRÁSOK – Ismerd fel a felébredéssel kapcsolatos elvárásaidat, elképzeléseidet!
🌀 KAPCSOLÓDÁS BELSŐ BÖLCSESSÉGEDDEL – TUDATOS TEREMTÉS vezetett meditáció.
Halld meg Belső Hangod tanácsait, az inspirációt a saját Isteni Bölcsességedtől e 35 perces vezetett meditáció segítségével!

Az élő közvetítések témái:
🌀 ÁTVÁLTOZÁSOK: 2 részes élő közvetítés-sorozat.
🌀 KI VAGYOK ÉN, HOGY…? A Metamorphosis folyamat szépségeiről, kihívásairól, potenciáljairól.
🌀 BELSŐ ELLENTMONDÁSOK ÉS KÖLCSÖNHATÁSOK a Metamorphosis folyamatban.
Aspektusok „kerekasztala” gyakorlat és vezetett meditáció.
🌀 IDEIGLENES MEGOLDÁSOK ÉS KÖZTES LÉPCSŐFOKOK a Metamorphosis folyamatban.
Emlékeztető, hogy nincs veszteség és áldozathozatal, semmiről sem kell lemondani.
A hátralépés azonban bölcs dolog, hogy a Lelkünk megrendezhesse a tökéletes kontextust és körülményeket a már nem szolgáló minták kipörgetéséhez.
🌀 AZ ÜRESSÉG, NEMTUDÁS, BELSŐ ŰR ÉRZÉSEI a Metamorphosis folyamatban.
Ellentmondás aközött, ahol most vagy, és ahol lenni akarsz… A szokások itt jönnek be a képbe.
„Többet akarok, mást akarok!” Engedd meg ezt az érzést, hallgasd meg az üzeneteit, mert ez csupán azt mutatja meg Számodra, hogy még mit nem sikerült lefordítanod a tapasztalásodból Fényre és korlátlanságra!
🌀 HORGONYPONTOK ÉS BEAVATÁSOK a Metamorphosis folyamatban.
Felkavaró belső megélések a rezgésváltás küszöbén.

A Zoom csoportos megosztások témái:
🌀 Férfi-női kapcsolódások utáni megújulás.
🌀 Új struktúra megteremtése önmagunk számára. A feminin és maszkulin aspektusaink harmonizálódása.
🌀 Olyan inspiráló és lelkesítő dolog vagy kapcsolódás behívása, ami támogat abban, hogy tényleg itt akarj lenni a Földön, és értékelni, élvezni tudd az emberi tapasztalást.
🌀 Feminin és maszkulin energiák újrarendeződése a lényünkben.
🌀 A minták újraíródásának folyamata több lépésben történik, az önmagunkkal való gyengédség és türelem támogatja a titokzatos Metamorphosis folyamatot.
🌀 Konkrét példák kihívást jelentő helyzetekre, amikor a régi traumaválaszok automatikusan aktiválódnak, és csak utólag látjuk át a dinamikákat.
🌀 Gyógyulás az éjjeli álmokon keresztül.
🌀 Beavatások: régi minták és emberek visszatérnek az életünkbe, hogy lássuk, hol tartunk, mi változott meg bennünk úgy igazán – konkrét példák.
🌀 Szent düh gyakorlat és élmény.
🌀 A saját tapasztalatainkon, a saját élményeinken alapuló hit és bizalom szerepe a Metamorphosis folyamatban.
🌀 Gyógyulás a drága kutyusok és a házi kedvenceink támogatásával.


Ez a kurzus akkor a tökéletes következő lépés Számodra, ha mindez együtt rezonál Veled:
💎 Érzed, hogy ebben a kurzusban lesz valami, ami váratlanul, meglepetésszerűen valamit gyökeresen át fog alakítani Benned. Csak bíznod kell a folyamatban! Csak bíznod kell a varázslatban!

💎 A több éves belső munkád ellenére, a számtalan csodás megélés ellenére, bizonyos dolgokkal kapcsolatban még mindig gyakran azt kérdezed magadtól, hogy csak ennyi lenne az élet?

💎 Még mindig előfordul, hogy a jövőt várod, vagy arra vársz, hogy valaki megmentsen… (Ez egy nagyon finom energia a lényed mélyén, ami az áldozati energia utolsó nyomaira mutat Benned.)

💎 Változásra vágysz, és hajlandó is vagy tenni érte.

💎 Kíváncsi vagy, azzal a néhány beakadással, blokkal kapcsolatban vajon van-e más út, lehetne-e másképpen?

💎 Úgy érzed, Isteni Lényként több van Benned. Mélyebben, bátrabban szeretnéd megtestesíteni az egyedi Lélekesszenciádat.


Ha úgy érzed, hogy valamilyen gyökeres fordulat küszöbén állsz,
ha a Lelked vágyik a változásra,
gyere, és tarts velem ebben a titokzatos folyamatban!

Készen állok, változni akarok!

FONTOS!!!
A kurzus jelenlegi formájában egy saját tanulmányozással, saját tempóval történő átalakuláshoz nyújt támogatást, a már meglévő tudásanyagok segítségével.
Nem tartalmazza a személyes támogatásomat, de ha igényed van rá, a Mesterkurzus résztvevőjeként egyéni konzultáció formájában a rendelkezésedre állok. A részletekért érdeklődj privát üzenetben!

A Mesterkurzus ára: 55 ezer Ft.
Megrendelés: Facebook üzenetben vagy info@amesterutja.hu

Szeretettel várlak,
Alexandra Victoria




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .