ADATOK ÉS RÖVID LEÍRÁS
Kozma Alexandra Victoria
Potenciál III. Kiáradás
2026
akril, vegyes technika, vászon
50 × 40 cm
A Szív Útjai Kollekció darabja
Ez a vegyes technikával készült festmény a Potenciál sorozat harmadik darabja, valamint a Megnyílás peremén és a Hidak című festményekkel is párbeszédet folytat. A központi magenta áramlás egyszerre idéz meg egy folyót, egy fényhasadékot és egy kibontakozó életformát, miközben összeköti a kép sötét és aranyló tereit. A forgatható kompozíció a belső átbillenés, a kapcsolódás és a fokozatos kibontakozás élményét jeleníti meg, ahol a változás már látható formát ölt.
KIÁLLÍTÁSON
Hamarosan…
BŐVEBBEN
A Potenciál sorozat harmadik festménye egy belső folyamat újabb állomását ragadja meg. Miközben szervesen kapcsolódik az első két alkotáshoz, önálló fordulópontot is képvisel: azt a pillanatot, amikor a hosszú ideje érlelődő változás már nem marad a belső világ csendes tapasztalata, hanem utat talál a látható valóság felé.
A kép egyben a Megnyílás peremén című festmény párjaként is értelmezhető. Ott még a nyílás, a küszöb és a megérkezés lehetősége állt a középpontban. Itt a korábban összegyűlt energia már áramlássá válik. A központi magenta forma egyszerre idézhet meg egy folyót, egy fényhasadékot vagy egy megszülető életformát. A festmény forgatható, ezért a mozgás iránya sem rögzített. Minden néző saját belső tapasztalata szerint fedezheti fel benne a felemelkedést, az alászállást, a túlcsordulást vagy éppen a megszületést.
A festés során eredetileg fekete, fehér, szürke és arany színvilágban gondolkodtam. Amikor azonban elkészültek az első rétegek, azt éreztem, hogy a kép valami egészen mást kér. A magenta szinte magától érkezett meg a vászonra, és vele együtt a kompozíció is új irányt vett. Ez a folyamat ismét emlékeztetett arra, hogy számomra a festészet elsősorban figyelem: annak követése, ami éppen meg akar születni.
Ahogy később néztem a képet, váratlanul kapcsolat rajzolódott ki közte és a Hidak című festmény között is. Ott egy híd kapcsolja össze a két partot. Itt már maga az áramlás tölti be ezt a szerepet. A magenta folyó összeköti a sötét és az aranyló teret, miközben egyikből sem akarja kizárni a másikat. A kapcsolat belülről születik meg, mintha az élet saját mozgása hozná létre azt, amit korábban egy híd jelképezett.
Hiszem, hogy a fizikai valóság gyakran egy mélyebb belső rezgés metaforája. Ahogyan a természetben egy forrás egyszer csak felszínre tör, úgy jelennek meg életünkben is azok a változások, amelyek valójában már jóval korábban megszülettek bennünk. Mire kívül érzékelhetővé válnak, a lényegi átalakulás már megtörtént.
Ezért számomra ez a festmény nem egy eseményt ábrázol, hanem egy állapotot. Azt a csendes átbillenést, amikor a lehetőség fokozatosan valósággá formálódik, és a belső világ rezdülései egyre tisztábban kezdenek tükröződni az élet minden területén. A túlcsordulás ebben az értelemben az élet természetes mozgása: amikor már nincs szükség visszatartani azt, ami készen áll arra, hogy megszülessen.
Te mit látsz ezen a képen?
Mit vált ki Benned a kiáradó központi, magenta elem látványa?
Milyen asszociációkat hordozol magadban a túlcsordulás, a bőség és ezek akadályainak témáiban?
Szeretettel,
Alexandra Victoria