ADATOK ÉS RÖVID LEÍRÁS
Kozma Alexandra Victoria
Hidak
2026
akril, vegyes technika, vászon
40 × 40 cm
A Szív Útjai Kollekció darabja
A Hidak című absztrakt festmény a kapcsolódás belső tapasztalatát vizsgálja. A rétegzett felületek és egymásba futó vonalak különböző tudatállapotok, érzelmi terek és átmenetek között létrejövő hidakként jelennek meg.
A kép központi témája a közeledés és a bizalom: annak a belső mozgása, amikor az ember elindul valami felé, amit még nem lát teljesen tisztán, mégis mélyen igaznak érez. A vegyes technika és az organikus textúrák a belső folyamatok élő, változó természetét hangsúlyozzák.
KIÁLLÍTÁSON
2026. május 21. – június 5. Budapest, A. P. Art Gallery – Talent Prize Award
Focus csoportos kiállítás
2026. júniusa
16th Abstract International Juried Art Competition
Teravarna, Los Angeles (online)
Honorable Mention Award
BŐVEBBEN – A HIDAK CÍMŰ FESTMÉNYEM TÖRTÉNETE
A vászon, amelyre a Hidak című festményemet festettem, évekig üresen állt. Tudtam, hogy van rajta egy festmény, de még nem láttam, mi az. Általában úgy érzékelem magamban, hogy a türelem nagy-nagy témám, sokszor tapasztalok impulzivitást, és talán ezt igyekszem ellensúlyozni a visszafogottsággal. Számomra most ez a kép egy erőteljes tapasztalás, hogy amikor számít, igenis megvan a képességem a türelemre, arra, hogy kivárjam, mi szeretne megszületni az üres, tágas térből.
A kép vegyes technikával készült, számos izgalmas anyagot használtam, például gipsz szövetet, kavicsokat egy budapesti VIII. kerületi építkezésről, ami kutyasétáltatás közben merült fel bennem ötletként, valamint repedőpasztát és aranyhatású lapocskákat.
A Hidak egészen más energiát hordoz, mint az Áttörés. Míg ott az erő koncentrálódása és felszakadása dolgozik, itt számomra sokkal finomabb, csendesebb belső mozgás érződik, az a fajta átmenet, amikor valami már összekapcsolódott bennünk, még ha ezt kívülről talán nem is látjuk teljesen tisztán.
A Hidak festése közben sokat gondolkodtam azon, hogyan születnek meg bennünk azok a láthatatlan kapcsolódások, amelyek később egész új irányokat nyitnak az életünkben. Ritkán történik ez hirtelen felismerésként. Inkább úgy érkezik, mint amikor egy távoli partvonal lassan kirajzolódik a ködből, és egyszer csak észrevesszük, hogy az út, amelyet addig különálló lépések sorozatának hittünk, valójában mindig is valami felé vezetett.
Ebben a képben számomra ott van ez a halk összeérés. A mélyebb kék rétegek a belső ismeretlent idézik, azt a teret, amelyet nem lehet akarattal birtokba venni, mégis újra és újra hív bennünket. A zöldek már egyfajta átmenetet hordoznak, az elevenedés ígéretét, azt a mozdulatot, amikor valami elindul fölfelé, és elkezd testet ölteni. Lent a világosabb, puhább felületek számomra mindig a megérkezés érzetét hozzák, mintha ott már nem lenne szükség kapaszkodásra, mert a talaj magától megtart.
Amikor most ránézek, azt érzem, hogy ez a kép a bizalomról szól. Arról a belső tudásról, amely akkor is dolgozik bennünk, amikor még nem értjük pontosan, merre vezet az utunk. Sokszor szeretnénk előre látni a teljes ívet, biztosra tudni, hogy a következő lépés hová érkezik majd, mégis a legmélyebb átalakulások gyakran éppen abból születnek, hogy elindulunk anélkül, hogy minden részletet ismernénk.
Ezért kapta a Hidak címet, hiszen minden valódi híd először belül épül meg. Mire a külvilágban is megjelenik, bennünk már régen megszületett a közös nevező, amely egy erőteljes együttható. Hegyeket mozgat és köt össze.
A belső hídjaink azok a csendes igenek, amelyek lehetővé teszik, hogy a fizikai világunkban bármi létrejöhessen.
Szeretettel,
Alexandra Victoria
IDÉZETEK A FELÉBREDÉS CÍMŰ KÖNYVBŐL – ÜZENETEK JESHUÁTÓL
Miközben előkészítettem A Mesterré Válás Útja – Korai Évek 1. kötetét, a Felébredés című könyvet a kiadó számára, hogy 2026. decemberében ezt is a kezünkben tarthassuk és karácsonyra csodálatos ajándékként a szeretteinket is felemelhessük vele, hát persze, hogy szinkronicitást tapasztaltam, és Jeshua a hidakról beszélt, egy újabb perspektívából.
„Azért jövök, mert egyek vagyunk. Azért jövök, mert barátok vagyunk. Azért jövök, mert egyszerűen örömmel tölt el együtt lenni veled, Isten Szent Gyermeke. Mert már a kezdetektől, a teret és időt megelőzően is együtt voltunk, Egy Elmeként. És egy ősi pillanatban egy hiábavaló álmot álmodott az Egy Elme, a feledés álmát, az elkülönülés álmát. De a Teremtőd, akit én Abbának, Atyának hívtam, már abban a pillanatban létrehozta azt a hidat, ami egy napon aktiválódott a lelked mélyén, és ami által visszatérsz majd az általad megalkotott világból a Királyság Igazságába… És így azok a szavak, amiket egykor a világnak magyaráztam, a te szavaiddá, a te igazságoddá, a te valóságoddá, a te emlékezeteddé válnak… És miután minden álmot megálmodtál, és a lélek azt választja, hogy átkel a hídon, végül megpihensz és megnyugszol abban az egyszerű igazságban, hogy Én és az Atyám Egyek vagyunk. És együtt csakis a jót, a szentet és a gyönyörűt teremtjük.
Ezért, valóban, szeretett barát, megtiszteltetés és öröm együtt lenni veled, együtt teremteni veled, együtt sétálni veled azon az úton, amit választottál. Mert a lélek csakis a tökéletesen szabad akarat ártatlanságán keresztül térhet vissza a Királyságba. A Szeretetnek nincs szüksége a küzdésre, a Szeretetnek nincs szüksége a ragaszkodásra, a Szeretetnek nincs szüksége arra, hogy meggyőzzön másokat. Egyszerűen a saját természetességében pihen, arra várva, hogy a valóságot kutató elforduljon a világ zajától és lármájától – ahol nem lehet rálelni a békére, ahonnan a megelégedettség örökre hiányozni fog -, és meghallja a Teremtő kristálytiszta, ám nagyon csendes hangját, mely örökké így suttog:
Szeretett gyermek, szeretlek! Gyere, emlékezz rám, és engedd, hogy Egyek legyünk!
Szóval, ezzel az üdvözléssel köszönetet mondok neked – és mindegyikőtöknek – a hajlandóságért, hogy meghallottad és megválaszoltad a hívást, hogy a hídra léptél, és megengeded a fényének és intelligenciájának, hogy minden dologban vezessen téged. Mert a híd maga a Szentlélek, ami összekapcsol Isten Elméjével. És ahogy megtanulod, hogy ne a világban született gondolatokra figyelj, hanem csakis a Szellem suttogásaira – amelyek a csendes elmében és békés Szívben jelennek meg, és azon döntés által, hogy bízol a Szellem hangjában -, nem vallhatsz kudarcot ennek az utazásnak a beteljesítésében. Ezért a vég bizonyos, és a maga módján mindegyikőtök – és valóban, kollektívan mindenki – annak a tanúja és azt tapasztalja saját magában és a kapcsolataiban, ahogy az Atya, Isten visszahívja a teremtést Önmagához.”
(A halálról és a Föld változásairól, A Mesterré Válás Útja – FELÉBREDÉS, Korai Évek 1. kötetéből)
„Az egyetemes tantervnek látszólag sok formája, sok tanítója, sok módszertana van. És mégis, mindegyik csupán egy portál, amelyen keresztül a lélek a saját választásából átkel, átlép a félelemből a Szeretetbe, az őrületből az épelméjűségbe, az álmokból a valóságba. A Shanti Christo tehát az egyik ilyen portál, amelyen keresztül konkrétan én képes vagyok aktiválni a hívást, és meg tudok teremteni egy gyülekező helyet, ha úgy tetszik – egy gyülekező frekvenciát -, amelyen keresztül magamhoz tudom hívni azokat, akik a múltbéli rezonanciák, múltbéli tapasztalatok miatt szeretnek engem, és bíznak bennem, mint olyasvalakiben, aki képes átvezetni őket a hídon.”
(A halálról és a Föld változásairól, A Mesterré Válás Útja – FELÉBREDÉS, Korai Évek 1. kötetéből)
„Ennek a világnak – kérlek, jól figyelj – nincs semmi értéke vagy célja, csak az, amit a Vigasztaló, a Szentlélek, az Istenhez vezető Híd képes adni neki. Az illúzió nem rendelkezhet semmilyen jelentéssel, amíg a Szeretet le nem fordítja azzá, ami képes Isten Teremtményének a felébredését – azaz a Te felébredésedet – szolgálni. Ez pedig igazából pusztán annak cselekedete, hogy a figyelmedet a hamis érzékelésekről, elképzelésekről és hiedelmekről arra a döntésre fordítod, hogy elfogadd az Igazságot, ami mindig igaz, és elkezdd az elme erejét, a lényed erejét arra használni, hogy csakis a jót, a szentet és a gyönyörűt terjeszd ki önmagadból.”
(A Szeretet minden dolgot meggyógyít, A Mesterré Válás Útja – FELÉBREDÉS, Korai Évek 1. kötetéből)