KIÁLLÍTÁSON – HIDAK
HIDAK – A Szív Útjai Kollekció 1. darabja
Az Áttörés című festményemet a Kezdetek Kollekcióba sorolom, most szeretném bemutatni a következő alkotásomat, amely a Focus kiállításon szerepel, és A Szív Útjai Kollekció 1. darabja.
A vászon, amelyre a Hidak című festményemet festettem, évekig üresen állt. Tudtam, hogy van rajta egy festmény, de még nem láttam, mi az. Általában úgy érzékelem magamban, hogy a türelem nagy-nagy témám, sokszor tapasztalok impulzivitást, és talán ezt igyekszem ellensúlyozni a visszafogottsággal. Számomra most ez a kép egy erőteljes tapasztalás, hogy amikor számít, igenis megvan a képességem a türelemre, arra, hogy kivárjam, mi szeretne megszületni az üres, tágas térből.
A kép vegyes technikával készült, számos izgalmas anyagot használtam, például gipsz szövetet, kavicsokat egy budapesti VIII. kerületi építkezésről, ami kutyasétáltatás közben merült fel bennem ötletként, valamint repedőpasztát és aranyhatású lapocskákat.
A Hidak egészen más energiát hordoz, mint az Áttörés. Míg ott az erő koncentrálódása és felszakadása dolgozik, itt számomra sokkal finomabb, csendesebb belső mozgás érződik, az a fajta átmenet, amikor valami már összekapcsolódott bennünk, még ha ezt kívülről talán nem is látjuk teljesen tisztán.
A Hidak festése közben sokat gondolkodtam azon, hogyan születnek meg bennünk azok a láthatatlan kapcsolódások, amelyek később egész új irányokat nyitnak az életünkben. Ritkán történik ez hirtelen felismerésként. Inkább úgy érkezik, mint amikor egy távoli partvonal lassan kirajzolódik a ködből, és egyszer csak észrevesszük, hogy az út, amelyet addig különálló lépések sorozatának hittünk, valójában mindig is valami felé vezetett.
Ebben a képben számomra ott van ez a halk összeérés. A mélyebb kék rétegek a belső ismeretlent idézik, azt a teret, amelyet nem lehet akarattal birtokba venni, mégis újra és újra hív bennünket. A zöldek már egyfajta átmenetet hordoznak, az elevenedés ígéretét, azt a mozdulatot, amikor valami elindul fölfelé, és elkezd testet ölteni. Lent a világosabb, puhább felületek számomra mindig a megérkezés érzetét hozzák, mintha ott már nem lenne szükség kapaszkodásra, mert a talaj magától megtart.
Amikor most ránézek, azt érzem, hogy ez a kép a bizalomról szól. Arról a belső tudásról, amely akkor is dolgozik bennünk, amikor még nem értjük pontosan, merre vezet az utunk. Sokszor szeretnénk előre látni a teljes ívet, biztosra tudni, hogy a következő lépés hová érkezik majd, mégis a legmélyebb átalakulások gyakran éppen abból születnek, hogy elindulunk anélkül, hogy minden részletet ismernénk.
Ezért kapta a Hidak címet, hiszen minden valódi híd először belül épül meg. Mire a külvilágban is megjelenik, bennünk már régen megszületett a közös nevező, amely egy erőteljes együttható. Hegyeket mozgat és köt össze.
A belső hídjaink azok a csendes igenek, amelyek lehetővé teszik, hogy a fizikai világunkban bármi létrejöhessen.
A következő hónapokban bemutatom majd A Szív Útjai Kollekció többi alkotását is.
A Focus kiállításról itt olvashatsz bővebben.
Szeretettel,
Alexandra Victoria
