KIÁLLÍTÁSON – ÁTTÖRÉS
AZ ÁTTÖRÉS CÍMŰ FESTMÉNYEM TÖRTÉNETE
Oly sokszor csak utólag értjük meg életünk eseményeinek és áldásainak összefüggő láncolatát. 2022 nyarán 3 hónapot töltöttem Hawaii-on, Kauai szigetén. Az ott magamba szívott energiák, élmények és rezgések mélységesen átalakítottak valamit a lényem mélyén. A festészet már 2017 óta fel-felütötte a fejét a tapasztalásomban, de a fókuszomban A Mesterré Válás Útja könyveinek lefordítása volt.
Sok-sok mindent megélhetünk, de egyszerre minden nem megy. Van egy különös, misztikus sorrend, ahogy az isteni bölcsességünk felfűzi a gyöngyszemeket az életünk nyakláncára. Egyesével, túl közelről nézve őket talán értelmetlennek, összefüggéstelennek tűnnek. Néha pedig egyenesen úgy érezzük, le kell mondanunk bizonyos vágyainkról, mert egyszerűen nincs kapacitásunk minden ötlet megvalósítására. A türelem és a tűr-elem valóban rózsát terem, mert amikor kicsit hátralépünk, és úgy szemléljük a részeket, a jelentőségteljes Egész felragyog.
Hawaii után visszatértem Panyolára, Topi kutyus várt rám, hogy elkezdjük a közös kalandunkat és barátságunkat. A sok élmény integrálása közben dolgozott bennem a színek kavalkádja, amit Hawaii-on érzékeltem minden érzékszervemmel.
Csak utólag ismertem fel, hogy ezért vált ez a festmény ennyire színessé. Egyes aspektusaim kicsit feszengtek tőle, mert olyan színes! Arra emlékeztet, hogy amikor 3 hónap Hawaii után visszajöttem Magyarországra, kiszálltam a repülőből, minden olyan tompának tűnt. Vissza kellett szoknom az itteni színerősséghez. Azért mesélem el ezt, mert ennek a festménynek a története szorosan összekapcsolódik ezzel az élménnyel, és csak mostanában döbbentem rá, mi volt az oka a feszengésnek.
Ha valaki soha nem járt még egzotikus, trópusi tájakon, ahol a természet felrobban a színektől, nem tudja átérezni, hogy az a vibrálás valóban létezik, sőt, teljesen természetes valahol máshol – amire itt azt mondja az átlagember, ez túl sok, te túl sok vagy: túl hangos, túl színes, túl erőteljes. Ahhoz tudnám ezt hasonlítani, amikor valaki hawaii-i mintás inget vagy ruhát visel Hawaii-on, Thaiföldön vagy hasonló vidéken, és ez a világ legtermészetesebb dolga. De ha ugyanezt a ruhadarabot felveszed itt Magyarországon, teljesen hülyének nézhetnek, kilógsz a sorból, és furán néznek rád, mert nem értik, nem élték át azt a hangulatot testközelből, nem tapasztalták meg a saját bőrükön.
Úgy érzem, ennek a festménynek a szemléléséhez hasznos ez a háttértörténet. Mert ennek tudatában más szűrővel tekintesz rá. Észben tartod, a tudatosságod előterébe hívod az egyén és a környezet kölcsönhatásának súlyát. Éppen úgy, ahogy a festmény és a bemutatás más közege teljesen megváltoztatja a kontextust is.
Figyeld csak meg, mennyire más szemmel nézel a képre így, hogy galériás kiállítótérbe került egy falusi vályogház kályhája mellől! Megváltozott a kép? Nem. De adtam hozzá személyes történetet, tehát rétegeztem számodra a jelentését, kontemplációs kérdésekkel gazdagítottam az élményt, és kontrasztot hoztam létre számodra a képek más térben való bemutatásával.
Rácsodálkozást inspiráló kérdésem Hozzád:
Vajon Te milyen alkotásaidat és teremtéseidet (és életed minden körülménye a Te teremtésed) tudnád úgy átkeretezni és új kontextusba helyezni, hogy tátva marad tőle a szád?
Mersz bátran önmagadként, a lényed teljességében látható lenni?
Meg tudod engedni, hogy a túl erőteljes, túl színes aspektusaid is megnyilvánuljanak?
A kép elkészülését egyébként videón is megnézheted a YouTube csatornámon, mert megörökítettem.
A Focus kiállításról itt olvashatsz bővebben.
Íme a 2022. októberi írásom a kép megszületése után:
ENGEDD SZABADJÁRA! – ABSZTRAKT TÖKÉLETESSÉG
2022.október 20.
Vibráló, erőteljes színeket láttam táncolni a lelki szemeim előtt, és festeni vágytam!
Végre formát öltött!
Nagyon kedvelem a mandalákat, a szakrális geometria alakzatokat, a finom spirituális energiákat közvetítő alkotásokat, de amikor befelé figyeltem, és ráhangolódtam arra az aspektusomra, ami kreatív önkifejezésre vágyik, egyértelművé vált számomra, hogy most egy absztrakt festmény szeretne megszületni.
Hosszú hónapok óta érett bennem az alkotás vágya, de lekötötte a figyelmemet, hogy befejezzem A Tudás Útja leckék fordítását, Jeshua csatornázott tanításait A Mesterré Válás Útja 3. könyvéből.
Aztán pedig a hawaii-i élményeim megörökítése foglalt le.
Végre sor került erre az aspektusomra.
Olyan friss érzéssel tölt el így alkotni.
Szabadon, intuitívan… Annyira élvezem a színeket! Ahogy energiákról, érzésekről mesélnek…
Egy absztrakt festménynek nem kell tökéletesnek lennie, hiszen nincsenek szabályok! Honnan is tudnád, milyen a tökéletes?
Az érző természetem jelzi számomra, hogy teljessé vált a folyamat.
Megnyugvás. Megkönnyebbülés. Wow-hatás.
Nagyon szeretem a finom pasztell színeket, de most vad, erőteljes színek táncát akartam látni a vásznon.
Van egy aspektusom, ami most csak így tud kielégülni.
Izgalmas felfedezni, a tanújának lenni, hogy a végtelen potenciál közül mi nyilvánul meg a pillanat hevében.
Minden alkotási folyamat egyedi. Ebben az esetben mire minden összeállt és elrendeződött a mindennapjaimban, mire eljutottam a festésig, annyira letisztult bennem az ötlet és a szándék energetikailag, hogy rendkívül gyorsan elkészült a festmény. Kevesebb, mint egy óra alatt.
Azóta pedig elnézegetem, belefeledkezek, és engedem hogy további titkokat tárjon fel előttem.
Hogy tudatossá váljon mindaz, ami eddig a mélyben rejtőzött.
Talán mert nem álltam készen arra, hogy ránézzek, nem volt rá kapacitásom, vagy egyszerűen még nem volt itt az ideje.
Amikor megtalálod a tökéletes önkifejezési formát mindaz számára, ami Benned kavarog érzések, gondolatok, energiák és vágyak szintjén, az igazán egy katartikus élmény!
Wow-hatás…
Engedd szabadjára a Szíved vágyait!
Engedd szabadjára a vízióidat!
Engedd szabadjára a vizuális hangodat!
Újjászületsz majd a felfedezés örömében…
Áldás.
Szeretettel,
Alexandra Victoria
Az Áttörés számomra egy belső pillanat lenyomata. Az a nehezen megfogható pont, amikor valami már régóta feszít bennünket belülről, gyűjti az erejét a felszín alatt, és bár kívülről még úgy tűnhet, mintha minden mozdulatlan lenne, a mélyben már elindult az átrendeződés.
Van ennek a folyamatnak egy sajátos intenzitása. Ahogy a régi formák tartják magukat, miközben az új minőség már utat kér, egyszerre jelenik meg a káosz és a rend ígérete. A szétesés energiája ilyenkor nem pusztításként hat, hanem teremtő erőként, mert valami olyasmit bont le, aminek már nincs helye tovább abban, akivé éppen válunk.
Amikor ezt a képet festettem, nem egy történetet akartam elmondani, és nem is egy érzést akartam illusztrálni. Sokkal inkább hagytam, hogy a mozdulatok vezessenek, hogy a színek és rétegek saját intelligenciájuk szerint rendeződjenek, miközben én is figyeltem, bennem mi akar áttörni. A narancs és a vörös lüktetése számomra ezt a nyers életerőt hordozza, azt a pillanatot, amikor már nem lehet visszafelé menni. A sötétebb mélységek megtartják ezt az erőt, a fényesebb részletek pedig előre mutatnak, mintha valami már sejtené önmagát a következő formájában.
Ahogy most nézem, egyre inkább egyértelmű számomra, hogy minden valódi áttörés belül kezdődik. Nem látványos gesztusként érkezik, hanem csendes elmozdulásként, amelynek következményeit csak később kezdjük el felismerni az életünk külső rétegeiben. Mire a világ számára is nyilvánvalóvá válik, addigra bennünk valójában már régen megtörtént.
Talán ezért vonz ez a téma újra és újra, mert emlékeztet arra, hogy a legmélyebb változások sokszor észrevétlenül érnek be, és amikor végül formát öltenek, csak annyit érzünk: valami végre a helyére került.
Miközben előkészítem A Mesterré Válás Útja – Korai Évek 1. kötetét, a Felébredés című könyvet a kiadó számára, hogy remélhetőleg decemberre ezt is a kezünkben tarthassuk és akár karácsonyra csodálatos ajándékként a szeretteinket is felemelhessük vele, hát persze, hogy szinkronicitást tapasztalok, és Jeshua az áttörésről beszél, egy újabb perspektívából.
„A Szeretet formába öntött Gondolatának lenni azt jelenti, hogy azt választod, megtestesíted Krisztust, és nem arra vársz, hogy valaki más így tegyen. Nem abban reménykedni, hogy ezt már kétezer éve valaki megtette, szóval te ezt kihagyhatod, hanem annak megengedését választani, hogy az életed, amit te a “saját életednek” hívsz, átalakuljon – talán gyengéden, egyik pillanatról a másikra; máskor nem olyan gyengéden, te ezeket nagy áttöréseknek hívod. Az egyetlen oka annak, hogy olyan hatalmasnak tűnik egy ilyen áttörés az, hogy valami olyasmit engedsz el, amihez olyan régóta ragaszkodtál, hogy el sem tudod képzelni, milyen nélküle létezni. És mégis, ez is csupán egy érzékelési mód volt, oly áttetsző, oly vékony, hogy nincsen hatalma, és nem torzíthatja el a Fényt, ami a lelkedet táplálja. De te úgy tekintettél rá, mint valamire, amit dédelgetni és becsülni kell, és a részeddé tetted, és elhitted, hogy megvan a hatalma arra, hogy az Istentől való elkülönültség állapotában tartson téged; azt hitted, szükséged van rá ahhoz, hogy biztonságban tartson téged egy nem biztonságos világban. És ez nagyon érdekes, mert az az érzékelési mód, hogy egy nem biztonságos világban lakozol, pusztán ennyi – egy érzékelési mód, és végül ezt is el kell engedned.”
„Nincs hova menni, és nincs mit elérni. Csak annyi a dolgod, hogy a neked megadatott erőt ennek kinyilvánítására használod:
Én és az Atyám egyek vagyunk, és egy biztonságos világban járok-kelek. És miközben így teszek, az Egy velem van, és Szeretetben járom az utam, és minden egyes általam megtett lépés a Szeretet kiterjesztésébe visz…”
„Légy boldog, és már egyébként is egy nagyszerű művész vagy! Mihez is kellene kifinomultabb érintés, kreatívabb ecsetvonás, mint mesteri szinten elsajátítani annak művészetét, hogy magának a boldogságnak a jelenléte legyél? Hm. Igen! …
Hát, valóban, játssz és nevess, miközben átfested a vásznat! Ez minden, amit csinálsz: újrafested a vásznat. A saját életedben bármikor újrafestheted a vásznat, amikor csak akarod.
Nem tetszik ez a szín. Hm. Kicsit unalmas.
Akkor változtasd meg!”
„Béke legyen veled, és köszönöm, hogy megengedted nekem ezt a néhány pillanatot, hogy megteremtsünk egy tükröt a benned lakozó Igazság számára!”
(Felébredés, A Mesterré Válás Útja – Korai Évek 1. kötet)
