Jézus (Jeshua) csatornázott, magyarra fordított tanításai

A nemtudás üdvössége

Most elkezdjük.

És ismét, üdvözöllek téged, szeretett és drága barát!

Nem igaz-e az, hogy akárhová nézel, önmagadba vagy mindarra, ami körülötted van, nem más ragyog vissza rád, mint a Titokzatosság Arca? Mert egészen a kezdetektől fogva, tudtad-e valaha is igazán, hogy a dolgok micsodák, és mire valók? Mégis, a gondolatok az elmédben, az érzékeléseid azokról a dolgokról, melyek benned és körülötted vannak, szeretnék elhitetni veled, hogy tényleg tudod, a dolgok micsodák, és mire valók.

Ránézel egy olyan tárgyra, mint egy szék, és te eldöntöd, hogy mi az a tárgy, és mire való. Ránézel az esőre, ami a felhőkből esik, és eldöntöd, mi az a dolog, és mire való. Valóban, ránézel a testvéreidre, és – érzékelsz róluk valamit, vagy a jelenlétüket valamilyen múltbéli történettel kapcsolod össze, amiben részed volt velük – eldöntöd, kicsodák és micsodák, és mire valók. És amikor eldöntöd, hogy egy dolog vagy személy mire való, akkor igazolttá válsz abban, hogy azt a dolgot vagy személyt a te érzékelésed szerint használd. Ránézel egy székre, és eldöntöd: mivel ez egy szék, bizonyára ülésre való, és ezért beleülök. Ránézel az esőre, ahogy esik, eldöntve, hogy „esőnek” hívják, és ezzel az elme azonnal eldönti, hogy az eső micsoda, honnan jött, és mire való. Ezért ennek megfelelően cselekszel.

És mégis, még ez sem egészen következetes. Mert egy földművelő, amikor az esőre néz, sokkal másképpen látja azt, mint valaki, akit sportolónak hívsz, aki egy sportpályán játszik egy szombat délután, vagy ahogy egy piknikre készülő család látja azt. Ezért, mi az, ami eldönti számodra, hogy egy dolog micsoda, és mire való? A tudatosság, az elme természete, valóban elég nehezen megfogható, és nagy éberséget követel meg annak megtanulása, hogy meglásd – hogy felfogd, hogy meghaladd, hogy megértsd -, a tudatosság, az elme természete miképpen működik rajtad keresztül, a testen keresztül, a test érzékszervein keresztül, minden teremtett dologgal kapcsolatban.

De mi most a rövidebb úton fogunk menni kissé. Mert azokra a dolgokra, amikre rátekintve eldöntöd, hogy micsodák, és mire valók, rávetítetted az értékrendszeredet. Valami már most is működik a tudatod mélyén, ami egy olyan impulzust hoz létre, mely megköveteli tőled, hogy úgy formáld meg a tapasztalásodat arról, amit látsz, és arról, amit elhiszel arról, hogy e dolgok mire valók, hogy mindez idomuljon ahhoz, amit értékelsz abban a pillanatban. Ezért hát mindig, amit igazából megtapasztalsz, az nem maga az adott dolog, és nem az, ami az az adott dolog talán önmagában – hanem csakis a saját elméd határait tapasztalod. Semmi többet. És semmi kevesebbet.

Sokan vannak, akik ránéznek az esőre, ahogy az esik, és nemcsak azt látják, ami táplálja a földet, melyből kisarjad a növény, és nem azt látják benne, ami félbeszakítja a vasárnapi kirándulásukat a parkba, nem szükségképpen azt látják, hogy az eső meg fogja változtatni a fű és a talaj szerkezetét, ezért a sportoló talán elcsúszik, és a hátsó felén landol alkalomadtán – hanem inkább nem a fizikai szemekkel néznek, és egy olyan elmével látnak, amely nem kötődik semmilyen saját szükségletükhöz sem, és megtanulták megkérdezni a Teremtés Misztériumát: Mi ez a dolog? És mire való? És eljutottak oda, hogy úgy lássák magát az esőt, például, mint ami magának a Tudatosságnak és a Teremtésnek a szimbóluma. Egy székre vagy egy személyre vagy egy fűszálra néznek, és túllátnak azokon az érzékeléseken, amiket megtanultak, hogy közvetlenül megvizsgálják, az adott dolog micsoda, és mire való.

És az Elme tisztaságában megpihenve, az Elme semlegességében megpihenve, egy másfajta folyamat játszódik le. Mert nem jelenik meg impulzus a saját elkülönült tudatosságukból, a saját egyéni elméjükből, a saját egoisztikus létállapotukból – amikor is abban hisz valaki, hogy szüksége van valamire, és ezért a világ azzá válik, ami kielégíti a szükségletét -, ezért nem ruházzák fel értékkel azt, amit látnak, hanem megvárják, míg az érték egy olyan mélyebb forrásból adatik meg, ami nem a személyes történettel és nem magával a testtel kapcsolatos. És az Elme e mély semlegességéből valami valóban feltárul. És mégis, az, ami feltárul, nem e világból való, mert az, ami feltárul, egy Ragyogás, a nagyszerű Misztérium tükröződése, a tudatosság törvényeinek szimbóluma, inkább univerzális, mint személyes természetében.

Az eső azzá válik, ami életben tartja a teremtést. Az eső annak szimbólumává válik, hogy a Tökéletes Szeretet kegyelme milyen gyengéden és könnyedén száll alá, és adatik meg bárkinek, aki szeretné azt befogadni. Az eső annak szimbólumává válik, ami tökéletesen ártatlan, mégis úgy adja oda önmagát, hogy a befogadó elme oly módon érzékelheti és tapasztalhatja őt, ahogyan csak szeretné.

Hasonlóképpen, egy személyre sem a története alapján nézel, nem az alapján nézel rá, hogy elég vonzó-e ahhoz, hogy ágyba vidd szexért. A testre nem úgy nézel, hogy elég nagy vagy erős-e ahhoz, hogy leterítsen néhány kisebb testet, hogy aztán köthess vele egy sok aranyérmét érő szerződést. Nem úgy nézel egy személyre, mint valamire, ami (mi is ez a szavad?) hasznos – azaz, képes betölteni egy bizonyos feladatot, képes kielégíteni valamilyen szükségletedet. És ezért az, ami elkezd ragyogni e személyen keresztül, a testvéreden keresztül, nem az egyénisége – azaz, nem a gyengeségei, nem a személyiségstruktúrája -, hanem a Fény, a Tudatosság misztériumának jelenléte, ami egy gyengéd hullámként emelkedik ki annak az Elmének az óceánjából, mely nem ismer kezdetet és véget.

Miért fontos ez? Mert ahogy eltöltöd egy napodat, azt hiszed, hogy közvetlenül azt tapasztalod, ami van, és teljesen bizonyos vagy abban, hogy az, ami van, rajtad kívül található – a személy, a szék, az eső, bármelyik érzékelt dolog rajtad kívül van. Még nem igazán tanultad meg, hogy megértsd, hogy felfogd mélyen, magának a testnek a sejtszerkezetében. Mert a test egy tudás-mechanizmus. Az a mód, ahogy energiát vonzol önmagadhoz. Az, amin keresztül kiküldöd az elméd energiáját. A test a belső és a külső találkozási pontja, éppen úgy, ahogy a bőr a találkozási pontja annak, ami belül és ami kívül van.

Elhiszed, hogy az, amit érzékelsz, és ezért tudsz, valami olyasmi, ami rajtad kívül található, és kőbe van vésve: meghatározott, befejezett, és te tudod ezt. És mégis, mondom neked, egyetlen pillanatban sem látsz vagy érzékelsz mást, csakis azt, amit vetítesz a dolgokra, egészen addig, míg éberséggel a Királyság Kulcsainak, a Vágy, Szándék, Megengedés, Önátadás Kulcsainak mesterévé nem válsz, egészen addig, amíg át nem tréningezed az elmét arra, hogy megpihenjen a békében, semmit sem akarva, semmit sem hiányolva, nem tudva, hogy a dolgok micsodák, és mire valók – csakis ekkor válik az elme képessé arra, hogy egy magasabb tudást, egy magasabb intuíciót fogadjon be. Csakis ekkor kezdi el a test valóban átstrukturálni önmagát, hogy a benne szunnyadó, mélyebb lehetőségek megjelenhessenek – amilyen például a belső látás, amikor elkezded a dolgokat a test érzékszervein keresztül érzékelni, érezni egy színt, hallani egy tárgyat oly módon, ahogy a fülek nem képesek hallani. Maga a test egy hihetetlen mechanizmus, hogy kapcsolódhass a teremtés egészével, és megtapasztalhasd azt.

De ami gátol téged abban, hogy hallj egy színt, az az, amit választásod szerint a teremtésre vetítesz az által, hogy eldöntöd, a dolgok micsodák, és mire valók. Hm. Ez a háziállatom, és a háziállatomnak társaságot kell nyújtania számomra, és a kedvemre kell tennie; és ezért, ha a háziállat oly módon viselkedik, ami ennek nem tesz eleget, megjelenik a düh, és a világ egy zűrzavar. Ez az illető az alkalmazottam, és az alkalmazottam egy hasznos eszköz, ami segít nekem abban, hogy azt tegyem, amit hitem szerint ahhoz kell, hogy pénzt teremtve túléljek, olyan sok pénzt teremtve, amennyit csak tudok. És ezért, amikor az alkalmazott azt mondja, „Valamiféle spirituális krízisen megyek keresztül, és nem tudok bemenni szerda reggel”, akkor azonnal frusztráció jelenik meg, mert az, amit a munkaadó értékel, nem más, mint a kultúrád (nagyjából) haszontalan tárgyainak termelése, és ezért valami gond van az alkalmazottal, és talán le kellene cserélni ezt a dolgot, ami úgy tűnik, nem érti, hogy micsoda, és mire való.

Egy napod során hányszor hiszed azt, hogy az, amit magad körül érzékelsz, nem tölti be a feladatát? Ami azt jelenti, természetesen, hogy nem egészen illik bele abba, amit te rá vetítettél.

Milyen gyakran vagy mindegyik kapcsolatodban oly bizonyos abban, hogy a másik elfelejtette, hol a helye, és ezért megzavarja a világodat? És mégis, milyen gyakran sikerült igazán megbocsátanod magadnak azt, amit elhittél arról, hogy a testvéreid micsodák, és mire valók?

Hányszor adtad fel a saját elképzeléseidet arról, hogy mi a Teremtés, és mire való, hogy megpihenj a semlegesség helyén, ahol elfogadod és magadhoz öleled és szereted a saját tudatlanságodat, és bízol benne – azon a helyen, ahol felfüggeszted a saját értékítéleted kivetítését?

Egy nap milyen gyakran pihensz meg abban a békében, ami minden megértést meghalad, és kérdezel valamiről, ami láthatatlan:

Mire való e dolog? Mi a jelentése és célja e pillanatnak? Mit szeretnél, mit lássak a széken keresztülragyogni… és az esőn keresztül… és a testvéreimen keresztül?

Mert mondom neked, a tű foka a saját tudatosságod forrásánál található. A spirituális életbe vezető út nem rajtad kívül található, hanem benned van, mélyen mindannak a magjában, amit annak az ártatlan misztériumnak az egyszerűsége köré építettél, amit Teremtésnek hívnak.

A békébe vezető utat, a csodákkal teli életbe vezető utat nem az ahhoz való ragaszkodásban leled, hogy a világ alkalmazkodjon ahhoz, hogy hited szerint mire való, és ahhoz, amit elhittél önmagadról – hanem inkább abban, hogy feladod minden tanult elképzelésedet, feladod még azt a hiedelmet is, hogy létezel, feladod azt a hiedelmet, hogy a következő pillanatba lépve fizikai lényként kell folytatnod, és abban, hogy ránézel a legalapvetőbb érzékelésekre, amiket egy olyan tudatosságként hordozol magadban, melynek egy harmadik dimenziós, fizikai tapasztalásban van része, és odahelyezed az összeset a szíved oltárára, és egészen magadénak vallod teljes tudatlanságodat. Mert csakis egy ily módon önmagától kiüresedett elmét lehet újratanítani.

A békés életbe vezető utat, a mesteri kiválóságba vezető utat, a Teremtés egészével való egységbe vezető utat – ami valójában a tökéletes és beteljesült Krisztusságba vezető út – nem abban leled, hogy megpróbálsz alkotni és tenni, hanem az elengedés művészetében való mesterré válásban, az isteni tudatlanság alázatosságában és ártatlanságában való megpihenés művészetében.

Atya, az, ami mindenek Forrása és Teremtője, az, ami minden dolgot áthat, misztérium, mely misztériumból ragyog, nem tudom, a dolgok micsodák, és mire valók. Tegnap azt gondoltam, hogy tudom, és még az előző pillanatban is ezt hittem, de most azt választom, hogy feladok minden dolgot, és megpihenek abban a Tökéletes Békében, ami által talán megmutattatik nekem, hogyan érzékeljek, és ily módon hogyan tapasztaljak mindent megújulva.

Ebben lelsz rá az erő ösvényére.

A világodban a hatalom a manipulációt, kontrollt jelenti, azt, hogy megkapd, amit akarsz. De mondom neked: Biztos vagy-e abban, hogy tudod, mit akarsz? És az, amit akarsz, nem azon alapul-e, amiről azt hiszed, hogy birtokolnod kell? És amit birtokolnod kell, nem egy olyan érzékelésben való hiedelem-e, ami azon az előzetes döntéseden alapul, hogy mi a világ, és mire való? Ha nem ismered önmagad, honnan is tudhatnád, mire van szükséged, és mit akarsz?

Ezért, szeretett barát, szeretnénk elkezdeni arra kérni téged, hogy határozd el azt, hogy a tapasztalásod minden egyes pillanatát egy lehetőségként használod, amikor is éberséggel fordulsz az elme felé az által, hogy azt választod, hogy elismered a teljes tudatlanságodat minden egyes pillanatban. Mert az, aki azt mondja, „én tudom”, valószínűleg nem tudja. És az, aki azt mondja, „én tudom, hogy nem tudom”, valószínűleg tudja.

Elmélkedj el e szófordulaton, mert sok bölcsesség van benne! Az első a világ tudatosságának kifejeződése. Mert csupán annyit kell tenned, hogy leülsz egy park padjára, és figyeled a világodat, ahogy az autók elszáguldanak előtted, és azt, ahogy az emberek elsétálnak előtted, és mindenki tudja, mit csinál, hova megy, miért – és természetesen, mindez nagyon fontos. De csakis az, aki tudja, hogy nem tud semmit, az pihen meg egy park padján egy pillanatra, és szól így,

Atya, milyen legyen ez a nap? Taníts engem! Mutasd meg! Semmit sem tudok.

Mert az, aki semmit sem tud, megpihen az alázatosságban, és így szabadon rácsodálkozhat arra, amire útmutatást kap, és arra, ami feltárul a tudatossága előtt. Mert csakis akkor válhat az elme egy üres edénnyé, mely képes befogadni annak a misztériumnak a ragyogását, ami Isten Elméjéből sugárzik felé minden egyes teremtett dolgon keresztül, amikor ez az elme felhagy a kivetítéssel.

A felébredés útja tehát az az út, amelyen elismered tökéletes tudatlanságodat. A béke útja megköveteli az összes elképzelésed feladását. Mert csakis ekkor lehet az elmét újratanítani.

Szóval, kezdjünk valami elég egyszerűvel! Mit gondolsz, hol vagy most? Gondolkozz el erről egy pillanat erejéig, és legyél őszinte magaddal! Amikor leültél, és behelyezted ezt a magnószalagot a kis lejátszódba, nem már akkor is a tudatosság egy olyan helyéről működtél-e, ami ezt mondta:

Pontosan tudom, mit csinálok. A házamban vagyok. Az autómban vagyok. Az időjárás ilyen és amolyan. Csak ennyi időm van, és ó, istenkém, a kormánynak nem ezt kellene-e tennie, és nem amannak kellene-e történnie? Mi van azzal a sporteseménnyel? Milyen balfék, hogy fenékre esett, mivel esett az eső, és most oda a játék, és ezért depis vagyok!

Ezek a dolgok mind áthaladnak az elméden. Behelyezed a magnószalagot a lejátszóba, és már előre eldöntötted, hogy valami olyasmit fogsz hallani, ami felemel majd téged, vagy gondolkodásra késztet. Talán már előre eldöntötted, hogy engem hallasz majd kommunikálni szeretett testvéremen keresztül – biztos lehetsz benne, hogy néhány meglepetésben lesz részed a jövőben. Előre eldöntötted, mi van előtted, már mielőtt elkezdted az adott dolgot. Előre eldöntötted, hogyan közelítsd meg a tapasztalást: az által, hogy bekapcsolod a gondolkodó, analitikus elmédet, és azon keresztül hallod a szavakat a mondatokban, és elhiszed, hogy ily módon valamilyen megértésre jutsz majd.

De mondom neked, vannak közöttetek olyanok, akik megtanulták, hogyan mozduljanak a nemtudásba és az ártatlanságba. És ha te ezt megtanultad, akkor amikor e szavak elhangzanak, te nem annyira hallod a szavakat, inkább képeket látsz. Inkább érzed őket, és nem gondolkodsz róluk. Felismerések érkeznek hozzád a szavak közötti csendből. Egy energiaátadást érzel, amit nem tudnál elmagyarázni senkinek sem, mert logikusan semmi köze sincs a kis hangok képződményeihez, amiket szavaknak hívsz, melyekhez már előre jelentést társítasz. Bár látszólag egy magnószalagot hallgatsz, már most is a tudatosság egy olyan minőségében lakozol, ami meghaladja a hallás és elemzés és következtetés megszokott folyamatát.

Hallottad a mondást, hogy a szelídek öröklik a Földet. Mit jelent e szó igazából hát? A szelídek azok, akik megtanulták, hogy a tanult dolgok haszontalanok. A szelídek azok, akik tudják és elfogadják, hogy az, ami megjelenik, csupa Misztérium. A szelídek azok, akik tudják, hogy ők nem azok, akiknek hitték magukat. A szelídek azok, akik minden egyes pillanatban kivárják, hogy megtörténjen a kinyilatkoztatás. A szelídek azok, akik mosolyognak annak haszontalanságán és őrültségén, amikor valaki úgy cselekszik a világban, mintha tudná, a dolgok micsodák, és mire valók. A szelídek kivárják az isteni tudatosság felbukkanását. Megvárják, míg megjelenik az a tisztaság, mely a Lét Forrásából sugárzik, ami képes ragyogni rajtuk keresztül, és feltárni számukra, pillanatról pillanatra, mi a célja bármelyik pillanatnak.

Bármely mester, bármelyik igazi mester egy a szelídek közül. Mert a mesteri kiválóság nem a felhalmozott tudáson alapul. A mesteri kiválóság az isteni tudatlanságon alapul, melyből a valódi tudás felragyog – az a tudás, ami Isten Elméjéből sugárzik a te elméden keresztül, az a tudás, ami még a test érzékszervi mechanizmusait is felvilágosítja, hogy az érzékszervek képessé váljanak befogadni azt, ami minden teremtett dologból feléjük közvetítődik olyan módokon, melyek meghaladják a megszokott tudást és látást és hallást.

Szóval nézz körül, pontosan ott, ahol vagy! Azt gondolod, hogy tudod, hány óra van, és ezért esetleg azt is gondolod, hogy még ágyban kellene maradnod. Tudod, hány óra van, és ezért esetleg sietned kellene, hogy eljuss a munkahelyedre, amiről azt gondolod, hogy megadja neked azt, amit akarsz, mert az, amit akarsz, azzal van összefüggésben, amire hited szerint szükséged van, és amire szükséged van, azon hiedelmeddel van összefüggésben, hogy túl kell élned a következő pillanatba lépve, egy bizonyos életmódot folytatva. Vagy talán azt hiszed, hogy ha nem lenne állásod, akkor az egész univerzum összeomlana körülötted, és egyáltalán nem támogatna téged, és ezért, természetesen, a valóság az, hogy indulnod kell a munkahelyedre, még akkor is, ha az az állás nem a szíved vágya. Látod már, hogy működik mindez?

Valahol az elméd mélyén elfogadtál bizonyos érzékeléseket arról, hogy a dolgok micsodák, és mire valók, beleértve a testedet, az elmédet, a gondolataidat, az érzéseidet. És ezekből kiindulva, mélyen bevésve, mélyen gyökerező megszokások formájában, eldöntötted, mire van szükséged, hogy mindez igazodjon ahhoz, ami hited szerint igaz. És abból, amire szükséged van, kivetíted annak impulzusait, amit akarsz. És az, amit akarsz, meghatározza, hogyan fogsz látni minden egyes dolgot és minden egyes személyt és minden egyes esőcseppet és minden egyes felhőt és minden egyes széket magad körül. De ismét mondom neked, a szelídség annak teljes felismerésével kezdődik el igazán, hogy te nem tudod, valójában mit akarsz, hacsak el nem jutottál arra a helyre önmagadban, ahol egy csendes hang hív legbelül, ami azt mondja neked,

Istent akarom. A Békét akarom. Haza akarok jutni.

Korábban azt kérdeztem, tudod-e, hol vagy, és én ezt mondom neked: Ha azt hiszed, hogy egy székben ülsz, ha azt hiszed, tudod, hány óra van, ha azt hiszed, tudod, e napnak milyennek kell lennie számodra, akkor nem tudod, hol vagy. Szó szerint nem tudod, hol vagy.

Nem lenne-e bölcs dolog, amikor bármelyik nap teszel valamit, hogy legalább elkezdj elmélkedni e kérdés egyszerűségén:

Nem lenne-e bölcs dolog először is tudni, hol vagyok, mielőtt eldönteném, mit fogok tenni?

Az emberi elme elhiszi, hogy tudja, hol van, és mégis, az, ahol van, nem más, mint az őrült eszmék és félelemmel teli érzékelések komplexuma, melyeket tévedésből alkotott, hogy helyettesítse az Isten Elméjében való létezés valóságának egyszerűségét – e létezés örökké korlátlan, teljes támogatást és gondoskodást élvez minden egyes pillanatban.

Ha tudnád, hol vagy, igazán, ha az egész emberiség tudná, hol van, a világ, ahogy ismered, mozdulatlanná dermedne, és hamarosan megszűnne létezni. Az, amit Wall Street-nek hívnak, ki se nyitna reggelente. Senki se menne a hatalmas kormányzati épületekbe. Sokatok be se tenné a lábát többé abba, amit autónak hívtok.

Tudod, mi történne? Először is, élvezettel kelnél fel, hogy láthasd a felkelő nap első sugarainak ragyogását, a misztériumok misztériumát, ahogy elkezdi megérinteni a Föld gyengédségét. Reggel az örömöd azoknak a finom minőségeknek a megfigyelése lenne, ahogy a fény megváltoztatja a világ színeit körülötted. És ráhangolódnál, és éreznéd a rezgésminőségét annak, ahogy a természet körülötted elkezd felébredni minden egyes nap. Hallanád a hangját annak, ahogy egy falevél életre kel reggel, nem a füleiden keresztül, hanem a tested bőrén keresztül. Örvendeznél, miközben megengeded, hogy a tudatosságod megérintsen és simogasson és magához öleljen minden teremtett dolgot abban a pillanatban. Talán arra éreznél késztetést, hogy magokat ültess a földbe, vagy talán arra, hogy learasd, amit korábban elültettél. Talán elhívást éreznél arra, hogy kapcsolódj a szomszédjaiddal, és énekeljetek és táncoljatok, vagy csendes imában legyetek. Annyira elbűvölne az, ami kibontakozik körülötted, benned, hogy az elméd nem lenne képes analizálni, összehasonlítani, ellentétbe állítani és ítélkezni. Túlságosan ámulatba ejtene az a hihetetlen, erőteljes misztérium, ami a Teremtés, és minden kételyen túl tudnád, hogy megadatik majd neked e napon minden, amire szükséged van, és a mindennapi kenyered elérkezik hozzád. A „mindennapi kenyér” nemcsak az, amit a test száján át magadba tömsz. Hanem az érzelmi táplálás is. Játék. Nevetés. Beteljesedés. A mindennapi kenyérnek sok szintje van. És mégis, úgy hullik alá a vállaidra, mint a tavaszi eső finom cseppjei, szüntelenül, mennyei mannaként. Annyira belemerülnél az elmélkedésbe Isten Misztériumáról, aki csakis Szeretet, hogy soha egyetlen félelemmel teli gondolat nem jelenne meg benned, soha egyetlen ítélkező gondolat nem jelenne meg benned, soha, soha nem hinnéd el ténylegesen, hogy tudod, a dolgok micsodák, és mire valók. Örvendeznél, miközben megengeded, hogy e dolgok feltáruljanak előtted.

És ezért arra kérlek, hogy hasonlítsd össze ezt a leírást, ezt a képet azzal, ahogy az emberiség él, és aztán kérdezd meg magadtól:

Tudja-e az emberiség, hogy hol van? Én tudom-e, az emberiség részeként, hogy hol vagyok? Hajlandó vagyok-e ebben a pillanatban arra, hogy teljesen feladjak minden elképzelést, amim valaha is volt arról, hogy a dolgok micsodák, és mire valók, és ezért mi a jelentésük, mi a hasznosságuk? Képes vagyok-e azt választani, hogy megpihenek a semlegesség helyén, és megengedem, hogy valami, ami meghalad engem, újratanítson engem?

Szóval, ha állsz, kérlek, ülj le, és ha ülsz, maradj, ahol vagy – most, hogy e kifejezésnek új jelentése van számodra! Igazán érezd annak az anyagát, amin ülsz! Érezd! Nyisd meg a test sejtjeit, és engedd, hogy annak rezgési minősége, ahol ülsz, behatoljon a lényedbe! Hadd legyen a bőr egy olyan organizmus, mely nemcsak az érzést szolgálja, hanem a hallást is! Képes vagy-e meghallani azt a hangot, amit az a dolog énekel, amin ülsz? Minden dolgot áthat a tudatosság és az élet. Mert a teremtés egésze maga az Élet, és ezért bölcsesség és intelligencia ragyog minden egyes teremtett formán keresztül. Érezd a rezgés minőségét! Eszedbe jut-e egy szín? Nem szükségképpen az anyag színe, hanem annak a rezgésnek a színe, amit e tárgy képvisel. Egy olyan szín-e ez, amit szeretsz? Jó érzés-e ott lenni, ahol vagy? Biztos lehetsz abban, hogy ha nem jó érzés, akkor jobban teszed, ha megszabadulsz attól a dologtól, és odaadod valakinek, akinek szüksége van rá, és beszerzel önmagad számára valami olyasmit, ami megteremti azt a rezgést, mely az egón túli élvezettel tölt el.

Kezdd el az életedbe hozni azokat a dolgokat, mindegy, hogy egy székről, egy tollról, az általad használt papír színéről van-e szó, engedd, hogy minden dolog elkezdje visszatükrözni és árasztani feléd azt, ami a végtelen kreativitásra, a végtelen kedvességre, a béke és szépség és misztérium rezgésének végtelen minőségére emlékeztet téged – Isten Jelenlétének minőségére! Ha van a testeden most ruha, érezd egy pillanatra! Érezd a ruha anyagát a testeden! Ki mondta, hogy ezt kell viselned? Ki mondta, hogy ezt a színt vagy stílust kell viselned? Tényleg összhangban van-e veled? Természetesnek érzed? A Földből származik-e, vagy az ember alkotta meg a saját anyagát, amit most aztán a testen hordasz? Mert mondom neked, az, ami nem a természetből származik, hamisítatlanul, blokkol bizonyos frekvenciákat, amiket a természetes világ, Földanyád bocsát ki magából. Ezért mindig bölcs dolog a legtermészetesebb anyagokat viselni a testen.

Szépséget és teljességet fejez-e ki számodra az, ami körbevesz, vagy valami olyasmi, ami „jobb híján megteszi”, mert aranyérméket spóroltál vele? És ha azért veszel meg valamit, mert így spórolsz, nem azt mondod-e magadnak, hogy egy olyan univerzumban élsz, ahol hiány van, és hogy nincs meg benned az az erő, amivel bőséget teremthetsz az életedben? És ha nincs meg a hatalmad arra, hogy bőséget teremts az életedben, nem azt mondod-e ezzel, hogy a Teremtőd korlátozottnak és a Teremtésre méltatlannak teremtett téged? Minden, amit magad körül látsz ebben a pillanatban, annak tükröződése és szimbóluma, amit igaznak hittél el a Teremtésről és önmagadról.

Hát, nem szándékoztam ilyen erélyes lenni, de itt az ideje, hogy az igazság behatoljon a tudatosságba, mert a Föld hamarosan nem fogja megtűrni többé az olyan rezgésű tudatosságot, ami nincs összhangban a fénnyel és szépséggel és szabadsággal és ártatlansággal és játékossággal és korlátlansággal, és nem e minőségeket sugározza. Ezért, ha szeretnéd megváltoztatni a világot, változtasd meg az elméd! És ha szeretnéd megváltoztatni az elméd, add fel az összes saját elképzelésedet!

Azok számára, akik kapcsolatban vannak, vagy akik létre tudnak hívni egy kapcsolatot, még ha hirdetést is kell feladnotok, és azt mondani, hogy tízezer dollárt fizettek az aranyérméitekből valakinek, hogy egy ideiglenes barát legyen – más szavakkal, ha találni tudtok valakit, akivel kapcsolatban lehettek -, egy nagyon értékes gyakorlat ez:

Ülj le valakivel! Nézzetek egymás szemébe! Helyezzétek a kezeiteket arra, amin ültök, esetleg a padlóra vagy székre, vagy bármire, nézzetek egymás szemébe; és mindegyikőtök vallja meg az igazságot a másiknak önmagáról! Ami történni fog először is, az az, hogy ilyesmiket kezdtek el mondani,

Hát, a nevem ez, és ezen a helyen élek, és ezek a szüleim, és ó, istenem, ezek a képességeim vannak…

Ezek egyike sem annak igazsága, aki vagy. Annak igazsága, aki vagy, az, hogy nem tudod, ki vagy, és nem tudod, mire való vagy. A teljes isteni tudatlanság állapotában vagy. És be is bizonyíthatod ezt magadnak az alábbi módon. Nézz a veled szemben ülő személyre legalább két vagy három percen át, és aztán mondd el neki, hogy szerinted milyen gondolat halad át az elméjén ebben a pillanatban! Azt találod majd, hogy az esetek 99,9999999 százalékában teljesen tévedsz. Kérd meg őt egy gesztusra, vagy hogy változtassa meg a testbeszédét, és aztán mondd el neki, hogy szerinted mit próbál kifejezni! Ismét azt fogod felfedezni, hogy bármikor bolonddá tud tenni téged. Tudod-e, hogy a dolgok micsodák, és mire valók? Igazán tudod-e, hogy mi történik bármelyik pillanatban? A válaszom számodra az, hogy nem tudod, egészen addig, amíg a saját gondolataidra és a saját elképzeléseidre hagyatkozol.

E gyakorlat elvégzése után, néhány pillanat erejéig, gyakorold a saját tudatlanságod semlegességében való megpihenést!

Atya, nem tudom, hogy a dolgok micsodák, vagy mire valók.

Aztán kérd meg a másikat, hogy tartson meg az elméjében egy bizonyos gondolatot! Lehet ez egy rózsaszín elefánt képe is. Bármi lehet. És ahogy megpihensz a tudatlanságodban, feladva minden reményét annak, hogy tudd, mi az, mire való, mit kell kommunikálnod, talán rájössz, hogy elkezdesz felismerni egy ötletet, ami domináns az elmédben. Lehet, hogy szokatlan. Lehet, hogy egy rózsaszín elefánt. És aztán egyszerűen mondd azt a barátodnak,

Azt hiszem, hogy egy rózsaszín elefánt gondolatát tartod magadban, vagy hogy a testbeszéded egy bizonyos gondolatot közvetít.

E gyakorlaton keresztül finomítani fogod azt a képességedet, ami által a tudást egy új módon tudod befogadni. És ahogy finomítod, egy olyan állapotban találod majd magad, amit Kozmikus Tudatosságnak vagy Krisztusi Tudatosságnak hívnak, ami azt jelenti, hogy mesterévé váltál a saját elképzeléseid feladásának, így az, ami tényleg valódi, és az, aminek tényleg értelme van a pillanatban, feltárulhat a tudatosságod előtt, pillanatról pillanatra, még ha olyasvalakivel is kapcsolatos, aki a bolygó másik felén van. És aztán, amikor megkérdezed legbelül, hogy

Mit csináljak ezzel?

A Szentlélek megmondja neked, és te tudni fogod, mikor beszélj, és mikor ne beszélj, mikor cselekedj, és mikor ne tegyél semmit sem. A saját nemtudásod csendjében való megpihenés lehetővé teszi az Élet számára, hogy feltárja önmagát rajtad keresztül és számodra. De azt, ami feltárul, nem fogod a sajátodénak érzékelni, és érteni fogod, hogy nem téged illet az elismerés azért, ami rajtad keresztül kibontakozik. És azt mondod majd, amit egykor én mondtam,

Miért hívtok engem jónak, még ha csodák is történnek rajtam keresztül? Nincs más jó, csakis Isten. Én csupán az Élet Misztériumának csatornája vagyok. Üres vagyok. Senki sincs itthon.

És ahol senki sincs, mindenki ott van.

És ahol semmi nincs, minden ott van.

És amikor üres vagy, tele leszel.

És amikor békében vagy, ismerni fogod a hatalom jelentését.

És amikor semmit sem akarsz, minden dolog a tiéd lesz.

És amikor semmire sincs szükséged, ismerni fogod a szabadság jelentését.

Szeretett barát, elmélkedj el jól azon, amit megosztottunk e napon, mert itt az ideje, hogy igazán éberséggel fordulj az elme felé! Ismerd fel, hogy miközben eltöltöd egy napodat, minden, amiről azt gondolod, hogy érzékeled, annak tükröződése, hol engeded meg a tudatosságod lakozását, a világban megtanult magatartásokban és hiedelmekben, melyek csakis azt fogják megmutatni neked, ami őrült módon valótlan, vagy az isteni és tökéletes tudatlanságod csendes semlegességében és békéjében.

Sok időt fogunk együtt tölteni, egyre mélyebbre mozdulva ebbe a megértésbe, és abba, ami segít megkönnyíteni a visszatérésedet a nemtudásba. Mert vedd fontolóra ezt: A szelídek a teremtés mesterei, és mégis, úgy tűnik, hogy egyáltalán semmit sem tudnak. És a létezésük minden egyes pillanatát a Királyság Kulcsainak gyakorlására szánják, csakis az Istennel való tökéletes egységre vágynak, szándékuk az, hogy feladják minden egyes saját elképzelésüket, a megengedés kulcsát gyakorolják, megpihennek a semlegességben, hogy az élet feltárhassa önmagát számukra és rajtuk keresztül.

És végül, feladod annak a hiedelemnek még a nyomát is, hogy van a testedben valami olyasmi, amit „saját magadnak” hívnak, ami egyedülálló módon a tiéd, és neked kell gondoskodnod róla, és meg kell kapnia, amit akar: feladod az éhes kis szellemet, amit egónak hívnak. Az önátadás azt jelenti, hogy felébredsz annak valóságára, hogy soha nem volt senki ott, ahol vagy, csakis Krisztus jelenléte. Amikor ismered önmagad, tudni fogod, hogy te vagy minden dolog. Tudni fogod, hogy üres vagy, és senki sincs otthon, hogy csakis az Élet éli önmagát. Megtanultad, hogy a Királyság nem a törekvés, hanem a dolgok feladása által tárul fel. És fel fogod fedezni, hogy mindig is otthon voltál.

Elmélkedj el hát jól ezeken a dolgokon, és mindenképpen könnyedséggel és humorral tedd ezt! Nevess magadon! Nevess azon az énen, akinek elhitted magad! Bármikor azt hiszed, hogy szükséged van arra, hogy a dolgok egy bizonyos módon legyenek, csapj a combodra – ezzel jó szolgálatot tesz, bármi történjék is -, és nevess, és mondd azt magadnak,

Istenem, tényleg elhittem, hogy szükségem van arra, hogy valami egy bizonyos módon történjen. Hah! Jól megvicceltem magamat.

És aztán annak bölcsessége, ahogy a dolgok ténylegesen kibontakoznak, feltárhatja magát előtted. És amikor tudod, hogy bölcsesség áramlik át a teremtés minden egyes pillanatán keresztül, akkor talán meghozod azt a döntést, hogy ismét bízol az Életben. És az Élet csakis Szeretet, mely Isten Elméjéből ragyog. És ez az, ahol most éppen csücsülsz.

Béke legyen hát veled, szeretett és drága barát!

Ámen.

.

Fordítói megjegyzés

A fordítás a The Early Years – Ignorance is Bliss című oldala alapján készült:
https://www.christmind.info/wom/early/ign/

1 fejezet fordításához az ajánlott hozzájárulás 1 000 Ft. Ha arra érzed a Hívást, ennél magasabb összeget is hálásan fogadok. A támogatásod fordítói munkámhoz ide tudod elutalni.

Ez a fejezet adományos módon elérhető. Letöltheted pdf és epub formátumban a Korai Évek oldalon.



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..