Jézus (Jeshua) csatornázott, magyarra fordított tanításai

Az Átalakulás Útja 7. lecke

Most elkezdjük.

És valóban, ismét üdvözöllek téged, az Isteni Fény szeretett és szent Gyermeke! Ismét, megtiszteltetés számunkra, hogy eljövünk, és együtt vagyunk veled, hogy kommunikálunk veled ily módon és ebben az órában. Ismét azért jövünk, hogy kapcsolódjunk veled, mert a Teremtés egyedüli célja az, hogy kiterjessze a t, a szentet és a gyönyörűt.

És mi lehetne a legfőbb , ha nem az, hogy a kommunikáció egy olyan eszközét teremtjük meg, mely a Krisztusi Elméből a Fiúság minden aspektusához oly módon szól, hogy az elmét olyan utak felkutatására buzdítja, amik meggyógyítják az illúzióit, és ez által hazatér annak felismerésébe, ami soha nem változott meg?

Mi lehetne szentebb, mint a kapcsolatok minden pillanatát arra a felismerésre használni, hogy csakis Isten Gyermekei tudnak igazán kapcsolódni egymáshoz, és hogy a kapcsolatuk célja az illúzió meggyógyítása, hogy a szent kiterjedhessen?

És mi is lehetne gyönyörűbb, mint kapcsolódni egymással – te és mi – ebben a pillanatban, elismerve, hogy az, ami igazán gyönyörű, annak felismerése, hogy Én és az Atyám Egyek vagyunk?

Ezért, a , a szent és a gyönyörű kiterjesztésének kell az egyedüli céloddá válnia – éppen úgy, ahogy a mi célunkká is ez vált. Mert csakis, amikor az elme egyedül erre a célra van használva, akkor történhet meg a tökéletes emlékezés a Királyságra. És te azért kutattál fel bennünket, mert a Királyságra vágysz, mert az illúzióid terhe túl fájdalmassá vált. A játékok, amikkel az elkülönülés álmában játszani kívántál, már nem elégítik ki a képzeletedet, már nem csábítanak, már nem okoznak örömet. És minden álom alatt, meghallottad annak az Egynek a hívását, aki küldött téged, és arra kér,

Kicsi gyermek, térj vissza! Most is veled vagyok.

Teremtsük együtt a jót, a szentet és a gyönyörűt!

Az egyetlen különbség, ami még látszólag megmarad köztünk és közted, az az, hogy mindegyikünk, aki ebben a munkában részt vesz onnan, amit te a „másik oldalnak” érzékelsz, pusztán olyan lény, az Elme olyan aspektusa, mint te magad is, mely az idő illúziójában, az idő lejátszódásában látszólag előtted választotta azt, hogy minden illúziót meggyógyít, és hazatér. Ezért, mi az illúziók nagyon vékony fátylán túlról hívunk téged, mely látszólag még ott tart téged, ahol vagy – látszólag tőlünk elkülönülve.

Ez az illúzió egyébként nem a fizikai test és nem is a fizikai dimenzió, mivel a Valóságban a fizikai dimenzió nem létezik. Ami létezik, az a gondolat, mely az elméből áramlik, megteremtve vagy képek formájában megjelenítve azt, amit az elmében megtartasz. Szóval maga a fizikai test csupán a szimbólumává válik annak, amit az elme a saját döntése szerint elhisz:

Biztosan el vagyok különülve Istentől. Ezt a képi megjelenítést akarom. Szóval egy fizikai testre fogok tekinteni, azonosulok vele, és ezért látszólag a testből tekintek kifelé, és nagy távolságot látok köztem és mások között. És ha nagy távolság van köztem és más testek vagy formák között, akkor bizonyára egy feneketlen szakadék van köztem és Isten között.

De amikor az érzékelés megtisztul, amikor az érzékelés tisztára mosódik, maga a test is áttetszővé válik a tudat számára, az elme tanúi tudatossága számára. És többé nem azt látja, amivel azonosul. Csupán a mentális energia jelenségét látja, mely ideiglenesen lejátszódik a tér és idő mezejében.

Maga a test többé nem egy korlát vagy akadály, amit meg kell haladni. Magát a testet többé nem úgy látja vagy érzékeli az elme, mint valamit, ami Szeretetet tud hozni neki, vagy ami képes kinyúlni és magához vonzani vagy csalogatni azt, amit értékesnek ítélt a világban. Hanem inkább e dologgá válik a test: egy ideiglenes lehetőséggé, hogy a jót, a szentet és a gyönyörűt terjessze ki. Más szavakkal, még magának a testnek sem lehet más célja, mint az, amit a benned lévő Vigasztaló, a Szentlélek, a Helyes-elméjűség szeretne a testnek adni.

Ezért, ha szeretnéd ismerni, milyen a békében lévő test, ha szeretnéd tudni, milyen az a test, ami egyedül azt a funkciót tölti be, hogy Isten Szeretetének kommunikációs eszköze, hagyj fel azzal, hogy a testet a sajátodként érzékeled, és add fel azt a látszólagos jogot, hogy döntéseket hozz önmagad számára a testtel kapcsolatban!

Korábban már javasoltuk neked azt, hogy hagyj fel az „enyém” és az „én” kifejezések használatával, amikor a testre utalsz. Pusztán utalj rá úgy, hogy „a test” – ahogy egy ács venne fel egy eszközt, és mondaná, hogy „a kalapács, a fűrész”, vagy ahogy egy művész mondaná, hogy „az ecset”! Mert a bölcs ács nem azonosítja magát a kalapácssal vagy a fűrésszel, és a bölcs művész nem érzi magát elhanyagoltnak, amikor az ecset egy tálcán pihen. A bölcsesség tehát úgy tekint a formákra, mint pusztán ideiglenes kommunikációs eszközökre. Az öröm a jó, a szent és a gyönyörű kiterjesztésében van.

Az illúziók látszólag számos formát öltenek, ám mégis egyetlen forrásuk van: egy döntés, hogy önmagát elkülönültnek érzékelje valaki Istentől. Ennek legjobb módja az, ha meggyőzöd magad arról, hogy mivel elkülönültél Istentől, rengeteg dolognak kell lennie veled és az életeddel kapcsolatban, ami nincs összhangban Isten Akaratával. Ezért sok variációját manifesztálod annak, ami látszólag azt az instabilitást fejezi ki, ami maga a hatása ennek az egy hiedelemnek, érzékelésnek:

El vagyok különülve Istentől. Véghezvittem a lehetetlent. Hadd tartsam ezt fenn továbbra is!

Minden illúzió tehát, bár a formájuk számosnak tűnhet, igazából egy és ugyanaz. És a gyógyulás akkor történik, amikor az elme mélyén megszületik a döntés az önátadásra, annak az őrült eszmének a feladására, hogy valaha is lehetséges elkülönülten létezni Isten Elméjétől.

Az önátadás azt jelenti, hogy a szolgáló, a csatorna pozíciójába helyezkedsz, amin keresztül Isten Elméje, Isten Szeretete kifejeződhet. Az elme, mely tökéletes önátadásban létezik, nem látja a tapasztalás egyetlen pillanatának semmilyen más célját sem, csakis ezt. A tökéletes önátadásban lévő elme egy olyan világra tekint, mely meggyógyult abból a téves érzékeléséből, hogy a világ hatalommal rendelkezik felette. Látja, hogy semmikor sem tapasztalt mást, mint a saját képi megjelenítéseit. Ezért van az, hogy minden esemény semleges. Az elme az, ami értelmez egy eseményt, következtetést von le, és aztán viselkedést alapoz mindezekre.

Az elme, mely meggyógyult, és önátadásban nyugszik, egy ártatlan világra tekint, amit megérintett a saját megbocsátásának áldása. És ez a megbocsátás egyszerűen egy lépés afelé, ami által az elme felismeri, hogy a világ, amiről azt hitte, hogy odakint van, semmivel sem több, mint a saját mentális teremtése – és ez az elme mosolyog és nevet és látja, hogy a világ soha nem rendelkezett erővel, és minden megjelenő esemény, az események minden értelmezése az elme királyságából jött létre – arról az egyetlen helyről, mely megadatott neked, hogy a te birodalmadként felelősséget vállalj érte.

Az elme, mely meggyógyult az illúzióból, minden illúzióból meggyógyult. És míg az idő és a tér látszólag folytatódik, az apró, őrült eszme utolsó képi megjelenítését – amit a fizikai testnek hívnak – átadhatod valami másnak, átalakíthatod egy egyszerű kommunikációs eszközzé, ami többé nem elkülönülést és ítélkezést kommunikál, hanem megbocsátást és ártatlanságot. A test semmivé válik. És csakis akkor veszed fel és olyan módokon használod, melyekkel úgy beszél, gesztikulál, mozog, cselekszik és hoz létre valamit a világban, hogy az a jó, a szent és a gyönyörű áldásával érinti meg a világot.

Mivel egyszerűen ez az Igazság, akkor ennek azt kell jelentenie, hogy bárhol is indokoltnak érzékelsz valami mást, mint a béke, az azt kell, hogy jelentse, hogy az elme mélyebb részében már eldöntötted, hogy fenntartod ezt az alapvető vagy központi téves érzékelést. Azaz, továbbra is úgy próbálod meg érzékelni önmagad, mint aki véghezvitte a lehetetlent – és elkülönítette magát Isten Elméjétől.

Az önátadásban lévő elme minden dologra úgy tekint, hogy csendesen így szól önmagában,

Csakis Isten létezett mindig is. És én az Ő Teremtménye vagyok. És a lényem forrása, a valóságom forrása a Benne, és csakis Benne való önátadásban nyugszik.

Rassouli: Ablak az örökkévalóságra (Window to Eternity)

Az önátadásban lévő elme továbbra is a világodban jár-kel, míg a test tart – és gyakran egyáltalán nem ismerik fel a körülötte lévők, mert mások egy testet látnak, és ezért azt feltételezik, hogy egy egyén, egy ego, egy elkülönült lény lakozik benne -, mondhatnád úgy is, hogy e test egy üres burokként jár-kel, és pusztán arra vár, hogy Isten Szeretete felvilágosítsa. És amikor Isten Szeretete nem informál téged, vagy nem kéri tőled azt, hogy mozdulj és cselekedj, akkor egyszerűen pihenj, és ne tegyél semmit sem! Ezért van az, hogy a felébredés utolsó szakasza felfoghatatlan a világod nyelvei számára, mivel a nyelveid magának az elkülönülésnek a gondolatán alapulnak.

Ezért van az, hogy amikor a békéről beszélünk, arról a békéről beszélünk, ami minden megértést meghalad. Mert az a béke, amit a világod nyelvein képes vagy megérteni, feltételhez kötött béke, az a fajta, amit akkor hozol létre, amikor két háborúzó nemzet tagjai leülnek az öltönyökkel és nyakkendőkkel, elfelejtik a hullák számát és a lerombolt falvakat. És aláírnak valamiféle dokumentumot egy tollal. Színlelnek és mosolyognak a fényképek kedvéért, és aztán azt feltételezik – és mindenkinek ezt tanítják -, hogy akkor most béke van. Aztán mindenki hazamegy, és titokban folytatja a védelmi fegyverek gyártását a támadás ellen, amire biztosan sor fog kerülni a még mindig ellenségként érzékelt fél irányából.

A békét nem lehet tárgyalással elérni. Nem kompromisszum eredménye. A béke csakis akkor érkezik el, amikor bármelyik elme feltételek nélkül feladja az álmodó álmát, elismerve, hogy csak Isten és Isten teremtménye létezik. És korábban már megosztottuk veled, hogy a teremtés egy – a Krisztusi Elme. És ez az Elme nem egy testben van. Nem egy bizonyos forma, és bizonyosan nem tartozik egyetlen személyes entitáshoz sem. Én soha nem voltam „A Krisztus” oly módon, mintha nem ez lennél te is. Ahogy te, én is az örök energia egy ideiglenes módosulása voltam, egy elmében megtartott gondolat, egy mentális gondolat képi megjelenítése, mely megtanulta feladni az álmodó téves érzékelését, és azzá vált, amit csakis a Krisztusi Elme világosít fel. Csakis ez az Elme volt jelen, és mégis, ezt az Elmét nem lehet a testen keresztül megérinteni. Ezért van az, hogy a keresztre feszítésemnek az égvilágon semmilyen hatása nem volt rám. Csupán felgyorsította azt a folyamatot, mely során a test feloldódott, mint egy eszme.

Szeretett barátom, aki velünk vagy minden hónapban, következetesen, ahogy kissé szünetet tartunk mindabban a technikai munkában, amit mostanában végeztünk, jöjj most a megértésedben oda, hogy megváltoztatod azt, ahogyan a tudatosságot használod! Tarts szünetet velünk, hogy emlékezz az Igazságra: A világ, amire tekintesz, ártatlan! A világ oka nem a világban található, hanem csakis az elmében megtartott gondolatokban. Tökéletesen szabad maradsz, hogy választásod szerint másképpen érzékelj. Mindenkor szabad maradsz, hogy lásd, nem vagy semmilyen körülmény áldozata, nem vagy semmilyen kapcsolat, karrier áldozata, vagy annak áldozata, hogy egy bizonyos országban születtél. Semminek sem vagy az áldozata, mivel egy illúzióban semminek sincsen meg az ereje ahhoz, hogy igazán hatással legyen rád. Te vagy az egy, aki mindenkor szabad marad, hogy felelősséget vállaljon az elméje birodalmáért. Te vagy az egy, aki szabad, hogy egyszerűen így szóljon,

Atyám, mindazonáltal, ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tiéd!

És mit szeretne az Atya, ha nem azt, hogy boldog legyél, az által, hogy visszatérsz abba a békébe, ami minden megértést örökre meghalad? Mi mást akarhatna az Atyád számodra, mint azt, hogy felébredj abból az álomból, hogy van valami a világban, ami értéket adhat hozzád; hogy van valaki, valamilyen karrier, valamilyen helyszín, valami ki-tudja-mi, ami ténylegesen hozzáadhat bármit is a lényedhez? És ami még ennél is fontosabb, hogy megszabadulj attól az érzékeléstől, hogy valakinek, valaminek, valamilyen karriernek, valamilyen helyszínnek, bármilyen formának a hiánya kisebbítheti a lényedet, az Istennel való egységed tökéletes erejét.

A béke tehát egy döntésből fakad, és aztán az idővel gyakorlatba átültetett döntés által a világ megszabadul. És mitől is szabadul meg? Azon hiedelmedtől, hogy a világnak valamilyen módon egy olyan csatornának kell lennie számodra, amitől kellemes érzéseket, szeretetet, békét, bölcsességet, ötleteket, bajtársiasságot, sőt testvériséget kapsz.

A kötődésmentesség nem elkerülést jelent, de valóban azt jelenti, hogy többé nem azonosulsz egy téves eszmével. Minden szenvedés ebből származik: a mély elme vagy a lélek azonosulása azokkal a formákkal, melyek képekként megjelennek, majd eltűnnek ebben az illúzióban… az a hiedelem, hogy a veszteség lehetséges, és az a hiedelem, hogy a nyereség lehetséges. Csakis annak felismerése lehetséges, ami igaz, a , a szent és a gyönyörű kiterjesztésének gyakorlásán keresztül.

Amikor az elme eléri a következő pontot, az illúzió vége nagyon-nagyon közel van. Amikor bármely elme ránéz a teremtéseire, amikké megkísérelte önmagát megalkotni, és úgy találja, hogy mindegyikből hiányzik valami – valaminek híján van, az élet egyszerűen nem ott van -, amikor az elme egyszerűen úgy dönt, hogy visszavonja az értéket, amit a világra helyezett, és megpihen abban az egyszerű vágyban, hogy Istennel legyen, akkor a Menny csupán egyetlen lépésnyire van.

És az utolsó lépést maga Teremtőd teszi meg helyetted.

Az elkülönülés álma a te felelősséged volt. Amikor elérsz az összeomlásának e pontjára, úgymond, vagy az önátadás e pontjára, belépsz a helyreállítás vagy megváltás szakaszába. És ez a Teremtőd kezében van. Amikor a helyreállítás teljessé válik, és az elme többé nem vágyik arra, hogy az illúzió mezejébe utazzon, hanem egyszerűen pihen, üresen, Egyként Istennel, akkor a teremtés újra kezdődhet, és az együtt-teremtés a te és Teremtőd kezeiben van. Az egyetlen különbség az, hogy többé nem egy elkülönült lény vagy, mint egy szúnyog, ami az univerzumra kiabál, azt követelve, hogy a dolgok a te elképzeléseid szerint alakuljanak. Hanem inkább üres vagy.

Te vagy minden paradoxonok paradoxonja, mert tele vagy, és csakis Krisztus lakozik benned. És mégis, nem te élsz, hanem csakis Az Egy. És még a test megjelenése és eltűnése sem gond számodra. Csupán felkelsz reggel, és egyszerűen így szólsz,

Atya, mit szeretnél, miképpen legyek jelen ezen a napon?

És valami más világosítja fel a lépéseidet és a döntéseidet. És többé nem azonosulsz a cselekedeteid gyümölcsével. Többé nem aggódsz azon, a cselekedeteid hogyan néznek ki, vagy azon, hogyan hasonlítanak valaki más cselekedeteihez. Pusztán ott vagy, ahol vagy, azt teszed, amit teszel, szabadon ajánlod fel, mert többé nem kötődsz mindehhez.

A béke annak az üzenetnek az esszenciája, amit szeretnénk megosztani veled ebben az órában… ismét, egy ideiglenes szünetként, egy ideiglenes pihenési időszakként attól a munkától, amit ebben az évben végzünk. Biztos lehetsz abban, hogy még sok tennivaló akad. Mert amikor az elme önátadásban van, elmúlik az ellenállás a Teremtés kiterjesztésével szemben. És ez az elme többé nem vágyik arra, hogy elhagyjon bármilyen dimenziót is, hiszen hova is menne? Pusztán egy olyan elmévé válik, mely hajlandó megtenni bármit, ami Isten Elméjéből szeretne kiterjedni felé, mert ily módon vehet részt a Szeretet kiterjesztésében.

Ez megköveteli tehát annak megtanulását, hogy a tudatosságot másképpen használd. De mindez a békéhez való visszatérésen alapul. Ezért van az, hogy mindenekfelett, a te felelősséged az, hogy belépj az önátadásba – hogy megengedd az elkülönült én kicsiny, őrült eszméjének, hogy teljesen feloldódjon az elméből, és csakis Krisztus Elméje lakozzon benned.

Szeretett barátom, tarts hát szünetet ebben a pillanatban! Figyeld meg azt a helyet, ahol vagy! Az Igazságban, van-e bármi körülötted a jelenlegi környezetedben, ami bármit is hozzáadhat a lényegedhez? Ha találnál egy módot arra, hogy birtokold vagy megemészd, felpuffasztana-e téged? Talán feljönne rád néhány kiló, ha éppen fagyi lenne előtted! De ez is csupán a testre lenne hatással.

Hasonlóképpen, ahogy a környezetedre nézel, képzeld el, ha a körülötted lévő dolgokat elvennék tőled! Elvenne-e tőled ez bármit is? És ha érzed azoknak a kérdéseknek az egyszerű Igazságát, amiket felteszünk, akkor bizonyára elkezded érzékelni, hogy a formák világában való ténykedésed alatt, a béke már most is elérhető, mert a Szeretet a köszöntésedre vár.

A formák világa megpróbál-e majd téged behúzni a vele való azonosulásba? Ó, igen, mert ez része annak a képi megjelenítésnek, amit egykor megteremtettél:

Képes vagyok-e megteremteni egy olyan világot, ami úgy önmagába tud szippantani, hogy elvonja a figyelmemet arról az egyetlen dologról, amit tennem kell? És ha ez megtörténik, mondhatom azt, hogy hát, most már felébredett lehetnék, csak ezek a mindenféle dolgok és ezek az emberek jobban igénylik a figyelmemet, mint Isten. És ezért, ha ők eltűnnének, ismerhetném Istent. Ha én eltűnhetnék egy barlang mélyébe valahol, vagy egy monostor cellájába, és kizárhatnám a világot, akkor ismerhetném Istent.

Ez a megközelítés sosem működik.

A felismerés nem függ a test vagy az alsóbb elme semmilyen specifikus állapotától sem. Nem szükséges végtelen órákat meditációban tölteni ahhoz, hogy megpróbáld az elmét elcsendesíteni. Csak az szükséges, hogy visszavond az értéket attól, ami az alsóbb elme mezejében megjelenik, hogy ily módon egész természetesen az, ami megjelenik, az, ami felismerésre kerül, az Istennel való, minden dolgot megelőző egységed tökéletes értéke. Ezért van az, hogy a felébredés, megváltás vagy megvilágosodás egyáltalán nem egy változás, csupán annak felismerése, ami mindig is volt, ami mindig is lesz – örökké.

Most – ebben a pillanatban – szabad vagy, hogy újra válassz. Most szabad vagy, hogy visszavond a világról alkotott ítélkezéseidet. Most – az örökkévalóság e pillanatában – választhatod annak felismerését, hogy már most is tökéletesen felébredett vagy, szabadon megválaszthatod, milyen képek áramoljanak az elméből; szabadon megválaszthatod, hogy önmagad számára gondolkodsz-e vagy Istennel együtt, hogy elhiszed-e a képi megjelenítéseidet, vagy úgy látod őket, mint ideiglenes felhőket, melyek áthaladnak egy olyan végtelen égen, melyre a felhők soha nem voltak hatással, melyet a felhők soha nem befolyásoltak. Szabad vagy most, hogy egyszerűen így szólj önmagadban,

A békét is választhatom e helyett. Önátadásban vagyok, és semmi más nem számít, csak a jó, a szent és a gyönyörű kiterjesztése. Ezért, Atya, mi a Te Akaratod számomra ebben a pillanatban?

Az éntől üresen, erőlködéstől mentesen, annak szükségétől mentesen, hogy igazad legyen, az ítélkezés szükségétől mentesen, annak szükségétől mentesen, hogy bármit bármilyen konkrét módon érzékelj… A cselekedeteid gyümölcséhez való kötődéstől mentesen, és mégis, paradox módon, megengedve, hogy a kreativitás rajtad keresztül áramoljon, bízva abban, hogy jelen van egy nagyszerűbb Elme, mely tudja, hogyan szolgálja a legjobb módon a Jóvátételt – a teljes Fiúság, minden testvéred felemelését, akik csupán az Elme aspektusai… nem a te elmédé, mert a te elméd is az Elme egy aspektusa… fénypontok, látszólag letöredezve az Egy Elméből, az Egy Fényből.

Szabadon, hogy lásd (és kérlek, jól figyelj) – pontosan ott, ahol vagy – szabadon, hogy lásd, az elkülönülés soha nem történt meg. És minden arra tett kísérlet, hogy fenntartsd ezt, olyan, mintha egy rémkép azon jogáért küzdenél, hogy e rémkép létezhessen; mintha ahhoz ragaszkodnál, hogy egy sivatagban látott oázis illúziója igazából valós, és ahelyett, hogy odamennél és megbizonyosodnál arról, mi a valós és mi a valótlan, csak állnál ott zúgolódva, a mellkasodon keresztbe tett karokkal, azon vitatkozva, hogy jogod van ahhoz, hogy igazad legyen… miközben a Valóság kicsúszik az ujjaid közül. Te pedig mindvégig ott állsz egy gyönyörű forrás mellett, melyből a legtisztább víz csörgedezik. Szabad vagy most, hogy eljátssz azzal a világ számára teljesen őrült eszmével, hogy:

Felébredett vagyok most. Az álmom nem történt meg. Az elkülönülés nem történt meg. Semmilyen távolságra sem utaztam. A kegyelem már visszaállított engem, és én szabad vagyok, hogy a valódi világot érzékeljem.

Ezt szeretnénk hát kérni tőled: miután meghallgattad ezt a leckét, tölts némi időt azzal, amit javasoltunk – üldögélj csendesen, és tedd fel a kérdéseket, amiket csupán néhány perce feltettünk arról, hogy van-e bármi, ami hozzáadhat valamit a lényegedhez, vagy elvonhat abból bármit is! Üldögélj a kiejtett szavakkal, újra és újra, sietség nélkül, erőlködés nélkül! És figyeld meg, hogy képes vagy-e megérinteni azt a helyet, mely ismeri e szavak Igazságát, hogy ezt az Igazságot a sajátodénak érezhesd! Ekkor, és csakis ekkor kezded majd végre feloldani azt az erőt, amit az egónak adtál. És mi az ego, ha nem érzetek és érzékelések és képi megjelenítések csomagja, mely maga az a próbálkozás, hogy véghezvidd a lehetetlent, hogy elkülönülj Istentől? Hajlandó vagy-e feladni ezt az értéket, visszavonni, visszahozni a szívedhez és a lelkedhez, és aztán felajánlani ezt a Teremtődnek?

Itt van tehát az átalakítás pontja, a lélek helyén a fordulat, amit mindenkinek el kell érnie, aki az Igazságban Istent keresi: annak felismerése, hogy te élsz, ám mégsem te hívtad létre önmagadat, hanem Az Egy, aki az erőt és az Életet kiterjeszti. És van egy betöltendő feladatod. Ez a te feladatod, és senki másé. És nem lehet összehasonlítani. Csakis megengedni lehet.

Ezért tölts némi időt mindezzel a következő néhány napodban – annyit, amennyit csak szeretnél! És egyébként, azok közületek, akik azt érzitek, hogy „túl elfoglaltak” lesztek, akkor csak hagyjátok, hogy az időtök elfoglaltsággal teljen, és ez által továbbra is meggyőzzétek magatokat arról, hogy a világ valós! Várjatok pár napig, esetleg míg elérkezik a hétvégétek! Aztán amikor a főnökötök azt mondja, hogy „szabadságra” mehettek, akkor üldögéljetek az Igazsággal!

Mert ahogy ez az Igazság gyökeret ereszt a lélekben, minden, amit korábban csináltunk, könnyebbé válik, és értelmet nyer majd. És teret nyit majd annak, ami hamarosan következik. Mert amikor az elme igazán felébredt az illúzióból, semmi más tennivaló nem marad, mint az, hogy a Jóvátétel szolgálója legyél. És az egyedüli kérdés, mely megmarad, ez,

Atya, hogyan szolgálhatlak ezen a napon?

És ezzel, zárjuk e rövid üzenetet. Nincs szükség ezen a ponton arra, hogy szavakkal folytassuk. Csakis a közvetlen megtapasztalásra van szükség, melyre a saját elméd és lényed egyedüllétében kerülhet sor. Mert a kinyilatkoztatás mérhetetlenül személyes, és senkinek sem kommunikálható semmikor. Ám mégis, a kinyilatkoztatás, mely minden egyes elméhez elérkezik, egyedi módon történhet, de az egyetlen Igazságból fakad. Ezért van az, hogy amikor bármelyik két lény, aki felébredett, találkozik egymással, nem sok más tennivaló van, mint mosolyogni… és engedni, hogy az Élet jelensége folytatódjon.

Ezért tudd, hogy nagyon szeretünk téged! És mi nagyra becsülünk téged azért a bátorságért, melyet a világ elengedése igényel, hogy a Szívet tágra nyithasd a Menny Kegyelme előtt.

És biztos lehetsz abban, hogy amikor folytatjuk e sorozatot, sok tennivaló akad majd! De engedd, hogy erre az örömteli ártatlanság nézőpontjából kerüljön sor, egy olyan elmében, mely felismeri, hogy semmi mást nem kell tenni az idővel, mint kiterjeszteni a t, a szentet és a gyönyörűt!

Szünetet tartottunk most tehát, hogy a békére emlékeztessünk téged! Szünetet tartottunk, hogy emlékeztessünk téged az Igazságra. Felajánlottuk neked, ám meglátjuk majd, hogy elfogadod-e a felajánlást.

Béke legyen hát veled mindig! És menj békével e napon!

Ámen.

.

Kérdés és válasz

Első kérdés: Jeshua azt állítja, hogy Ő soha nem hozott megvilágosodást senkinek. Ugyanakkor a szúfi és hindu hagyományok, beleértve több gurut is, azt állítják, hogy ők végzik a munka nagy részét egy személy számára. Azt mondják, hogy amint valaki átadja magát nekik, a saját Isteni Tudatosságukon keresztül ők képesek azt a lényt az Egységbe elvinni. Vannak olyan hagyományok is, amelyek azt állítják, hogy egy igazi guru szemébe kell néznünk, hogy megvilágosodjunk. Nézzünk szembe vele, ez valóban gyorsabbnak és könnyebbnek hangzik. Ez a tudatosság egy másik állapota? Ezt a hagyományt egy másik korszak számára szánták?

Válasz: Szeretett barátom, valóban, nagyon örülünk, hogy feltetted e kérdést. És hogy hátteret is adjak ehhez, azzal fogom kezdeni, hogy ismét megosztom veled azt, hogy amikor emberként e világban jártam, és ráléptem arra az ösvényre, mely végül Atyám lakhelyére elvitt, a tökéletes megvilágosodásba vagy békébe, az alkotó és cselekvő illúziójának tökéletes meghaladásába, én is átmentem azon a folyamaton, melynek során megtanultam, hogyan befolyásoljam a finom energiákat, és ez által megteremtettem azt az érzékelést, hogy nekem megvan a hatalmam valaki más megváltoztatására.

Már megosztottam veled más módokon, hogy ez gyakran azzal járt együtt, amit fizikai gyógyulásoknak érzékeltek. Mégis, azokban a dokumentumokban, melyek a szentírásodként, a Szent Bibliaként váltak ismertté, valóban vannak történetek gyógyulásokról, de nem sok utókövetésre került sor. És azokban az esetekben, melyeknél sor került utókövetésre, ezek a részek törölve lettek a szentírásaidból. Mert biztos lehetsz abban, hogy én képes voltam a test-elme finom energiáira hatással lenni, hogy megváltoztassak egy képi megjelenítést. De gyakran, órák, napok vagy hetek leforgása alatt, vagy kezdetben egy vagy két hónap leforgása alatt a régi képi megjelenítés vagy minta újra megjelent. Kivéve néhányaknál. És mi volt a különbség? A különbség az volt, hogy az a néhány ember felismerte a velük való kapcsolódásomat, mint a saját lénye Igazságának képi megjelenését. Ezért megtörtént a helyreigazítás, nem azért, amit én csináltam, hanem azért, mert ők azt választották abban a pillanatban, hogy felismerik és elfogadják az Igazságot önmagukról. Teljes felelősséget vállaltak annak megváltoztatásáért, amit a testükben leképeztek.

E folyamaton keresztül megtanultam egy alázatra tanító leckét, és mélyebbre mentem annak megértésébe, hogy mi a világ, és az elme hogyan működik. Megláttam tehát, hogy mivel minden elme, és minden elme Isten hasonlatosságára lett teremtve, a szabad akaratot nem lehet elbitorolni! Ezért, még olyasvalakinek, mint nekem, aki sokáig tanult és keményen tréningezett a finom energiák sok-sok mestere alatt, nekem, aki belemerültem saját lényem mélységeibe, és szembesültem a saját árnyékaimmal, és mélységesen átadtam magam Isten Szeretetének – még nekem sincs hatalmam egy másik elme szabad akarata felett.

Ez igazából egy mélyebb szabadságba vitt engem. Mert eljutottam abba a felismerésbe, hogy az, amit az életemmel csinálok, csakis arra lett megtervezve, hogy engem tanítson. Tökéletesen istenien önzővé váltam, teljesen akarva Istent önmagam számára, felismerve, hogy ez nem azt követeli meg, hogy megtegyek dolgokat Isten megismeréséért, hanem azt, hogy egyszerűen átadjam magam Istennek. És ha az Isten Akarata, akkor a poharam túl fog csordulni.

Amikor visszatértem Indiából, hogy elkezdjem a szolgálatomat, ez az ötlet nem a sajátom volt. Az én elképzelésem az volt, hogy ott maradok abban a bizonyos völgyben, amit ti Kashmirnak hívtok, és egyszerűen mély imában leszek addig, amíg a test fel nem oldódik. De az önátadás állapotában, Atyám Hangja beszélt hozzám, és így szólt,

Szeretett Fiú, vannak más elmék, akiket szeretnék elérni rajtad keresztül. Térj vissza a szülőföldedre!

Felkeltem imámból, és megkezdtem utazásomat.

Szeretett barátom, csak egyetlen Guru létezik – a Vigasztaló, a Szentlélek -, egyetlen Tanító, egyetlen Fénysugár, mely helyreigazítja az elmét. Ez a Guru, ez a Fénysugár már beléd lett helyezve, egészen attól a pillanattól kezdve, hogy elkezdtél az elkülönülés gondolatával játszani. Az, hogy a Szeretet a köszöntésedre vár, egy másik kifejezés arra, hogy a Tanító a szívedben lakozik, arra várva, hogy elcsendesedj, hogy tanulj a benned lévő Krisztusi Elmétől, hogy önátadásba lépj, hogy E Fény megtölthessen és felvilágosíthasson téged.

Valóban rengeteg hagyomány nőtt ki abból, hogy megvilágosulatlan elmék megfigyeltek egy eseményt, ahogy velem kapcsolatban is egy bizonyos módon érzékelték az eseményeket. A Messiásnak, Isten Szent Fiának érzékeltek engem. És úgy tűnt, hogy mások felébredtek és meggyógyultak a jelenlétemben. Ezért a megvilágosulatlan elme így szól,

Hát, lehetetlen, hogy képes legyek meggyógyítani önmagam, vagy felébredjek. Ezért biztosan a Messiás tette ezt velük.

Bizonyos idő elteltével sok kultúrában ez az érzékelés teológiává, hitrendszerré, rituálévá, tanítássá válik. És továbbadják, átgondolatlanul, generációról generációra, egészen addig a pontig, amikor megjelenik néhány tanító a világotokban, akik hozzám hasonlóan, áthaladnak a saját felébredésük szakaszain, és pusztán elhiszik, hogy az erő bennük van. És miért is ne? Ha emberek sokasága felruházza őket ezzel az erővel, és azt mondja,

Nem hiszünk abban, hogy önmagunkat ébresztjük fel. De eljövünk, és a lábadnál üldögélünk majd, és megvilágosodás élményeink lesznek, és akkor azt mondjuk, hogy te tetted ezt velünk.

Látod-e, hogyan kezd el működni e hiedelem egy olyan elmében, mely még nem teljesen szabad? Én egyértelműen ezt mondom neked: Senkinek nincsen meg a hatalma arra, hogy felébresszen téged, csakis NEKED!

Na most, ha önmagadat nem felébredettként érzékeled, az elég nagy tehernek tűnik. De emlékezz arra, hogy ez azt jelenti, hogy ennek az ellentéte is igaz! Azt jelenti, hogy semmilyen szituációban sem rendelkezik senki sem azzal a hatalommal, ami megakadályozhatna téged abban, hogy felébredett legyél. A világodban sokkal könnyebb a megvilágosulatlan elmékkel való kapcsolat lehetőségét arra használni, hogy azt választod, felébredett vagy, mint keresni a tűt a szénakazalban, remélve, hogy találsz egyetlen megvilágosodott elmét azzal a hatalommal, ami megment majd téged. Ezért ne keresd a gurut önmagadon kívül, hanem kezdd el az időt építő módon használni! Lásd, hogy a tapasztalásod minden pillanata csupán egy újabb lehetőség annak az Igazságnak a felismerésére, ami mindig igaz,

Ó, választhatom a békét! Egy vagyok Istennel! Azon tűnődöm, vajon milyen jó szórakozás lenne egy kis Szeretetet hozni e pillanathoz?

… az által, hogy elengeded az illúziókat, a felhőket, melyek áthaladnak az elme egén, melyek látszólag belépnek a tudatod mezejébe – az ítélkezés felhőit, a reaktivitás felhőit, annak az érzékelésnek a felhőit, amikor szükséged van arra, hogy igazad legyen.

Szeretett barátom, bármikor is újra hallasz valakiről, aki azt mondja, hogy megvan a hatalma arra, hogy felébresszen téged, menj máshova! Fordulj meg, rázd le a porát a szandálodról! Nem éri meg a rászánt idődet. Amikor hallasz valakiről, aki azt mondja,

Én csupán szeretem Istent. Semmit sem tehetek érted, csak annyit, hogy együtt vagyok veled abban az imában, hogy együtt az az Igazság lehessünk, mely minden dolgot szabaddá tesz.

Siess őhozzá! És jöjj egyenlőként, mert ilyen a Fiúság!

Úgy hiszem, ennyinek elegendőnek kell lennie ezúttal. Szóval, rövid volt ez az óra. És ezzel az egy kérdéssel, ennyi most elégséges lesz.

Ezért, béke legyen veled mindig!

Ámen.

.

Fordítói megjegyzés

A fordítás a The Way of Transformation alapján készült:
https://www.christmind.info/wom/intro/wot/

1 lecke fordításához az ajánlott hozzájárulás 1 000 Ft. Ha arra érzed a Hívást, ennél magasabb összeget is hálásan fogadok. A támogatásod fordítói munkámhoz ide tudod elutalni.

Ez a lecke adományos módon elérhető. Letöltheted pdf és epub formátumban Az Átalakulás Útja oldalon, alul.



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..