Jézus (Jeshua) csatornázott, magyarra fordított tanításai

Az Átalakulás Útja 6. lecke

Most elkezdjük.

És ismét, üdvözöllek téged, szeretett és szent barátom! Ismét eljövünk, hogy együtt legyünk veled arról a helyről, amit igazából soha nem hagytál el. Ismét eljövünk, hogy együtt legyünk veled, nem olyanokként, akik elkülönülnek tőled, hanem azokként, akik szeretnek téged, akik együtt sétálnak veled azon az úton, amit választottál; azokként, akik kiküldték a hívást arra, hogy felébredj, meggyógyulj, feltámadj, meginvitáld a Szeretetet minden sötét zugba, ahol egykor az ego uralkodott.

Azért jövünk, mert szeretünk téged, és azért jövünk, mert a Szeretet vagyunk. És mindenekfelett, mindig emlékezz arra, hogy azért jövünk, mert a Szeretet örökké vonzódik önmagához! És mi vonzódunk hozzád, mert te ez a Szeretet vagy, Isten Szent Elméjéből egy Fénysugárként küldve, nem azért, hogy elszenvedd a világot, nem azért, hogy azonosulj az illúzióval, hanem azért, hogy átalakíts minden egyes illúziót, az erre való emlékezésed folyamatos gyakorlásával:

Én és az Atyám Egyek vagyunk. Csakis a Szeretet valós, és egyedül a Szeretet gyógyít. És én a Szeretet Valósága mellett köteleződöm el. És ezért, Atyám, hozz el hozzám minden egyes pillanatot, hogy megtanuljak Szeretni, megújulva, és megengedve, hogy a Szeretet átalakítsa az ideiglenes illúziót abba, ami a jót, a szentet és a gyönyörűt fejezi ki!

Ebben van a célod. Ebben van a feladatod, és ebben – és csakis ebben – van az Élet.

Ezért, valóban, nagy örömmel jövünk, hogy együtt legyünk veled, aki Isten Szent Elméjéből lettél küldve, éppen úgy, ahogy mi! Mert örökké kapcsolódunk egymással. És az elkülönülés nem létezhet. Ezért az a Szeretet, mely minden dolgot megszült, most is benned van. Minden univerzum benned jelenik meg.

A Teremtés egésze arra vár, hogy te köszöntsd.

És erről szól annak a témának a folytatása, amiről már elkezdtünk beszélni neked. A Teremtés egésze arra vár, hogy te köszöntsd. És a Teremtés nem azért vár rád, hogy elnyeljen téged. A Teremtés nem azért vár rád, hogy bebizonyítsa neked, hogy egy szeretet nélküli univerzumban élsz. A Teremtés nem azért vár rád, hogy egy olyan téglafal legyen, amibe beleütközhetsz. A Teremtés nem azért vár rád, hogy meghiúsítsa az álmaidat és a terveidet. A Teremtés ártatlan. A Teremtés – és nagyon jól figyelj – teljesen erőtlen. Az által válik erőteljessé, hogy te mivel ruházod fel – milyen értékkel, értelemmel, céllal és feladattal. E dolgok nem Magából a Teremtésből fakadnak, hanem inkább a Teremtésbe kiterjednek, áramlanak, behatolnak mindegyikőtök elméjén keresztül (és az elméitek Egy Elmén osztoznak).

Ezért van az, hogy teljesen lehetetlen bármi olyasmire nézni, ami rajtad kívül lenne. És a neked megadatott idő nagyszerű dicsősége, az az idő, amit test-elmeként egy látszólagos bolygón, egy látszólagos fizikai univerzumban tapasztalsz – az idő nagyszerű dicsősége és ajándéka az, hogy végtelenül szabad maradsz, hogy eldöntsd, választásod szerint te hogyan fogod érzékelni a Teremtést, és így átitatni Azt azzal az erővel, ami vagy a félelem illúzióját és teremtéseit tükrözi, vagy a t, a szentet és a gyönyörűt terjeszti ki.

Minden egyes alkalommal, amikor egy szeretetteljes gondolatot gondolsz, szó szerint megáldottad a Teremtés minden végtelen birodalmát. Minden egyes alkalommal, amikor öntudatlanul azonosultál egy félelemmel teli gondolattal, elkülönítetted magad Isten Tökéletes Szeretetétől, és megtagadtad önmagadtól a feladatodat. És itt egy kissé másképpen használjuk az „elkülönülés” kifejezését annyiban, hogy e kifejezés megteremti azt az illúziót az elmédben, hogy van valami, amitől el kell különülnöd, hogy rálelj a biztonságodra, a sebezhetetlenségedre.

Isten Szent Gyermekének feladata örökké egy marad: hogy megáldja a Teremtést, és ez által visszaállítsa Azt Isten jelenlétének tökéletes emlékezetébe. És Isten csakis Szeretet. A Szeretet ezért minden dolgot magához ölel, minden dologban bízik. A Szeretet – a Szeretet – lényed természete. És amikor végre azt választod, hogy teljesen felébredsz az által, hogy köszöntöd a Szeretet visszatértét az elmédbe, és az által, hogy elköteleződsz amellett, amikor csakis szeretetteljes gondolatokat gondolsz, fel fogod fedezni az illúziók illúzió voltát – hogy önmagukban nincs létük. És te mindig is Isten Szent Elméjében pihentél, örökké.

A Teremtés tehát a köszöntésedre vár. A Teremtés arra vár, hogy te magadhoz öleld. A Teremtés rád vár, Isten szent, felkent Gyermekére, aki akként lett küldve, aki minden dolgok megváltója. Te vagy tehát a messiás! Te vagy a Megtestesült Krisztus… abban a mértékben, amennyire elég őrültté válsz a világ szemében, és egyszerűen felvállalod az Igazságot, és teljesen elköteleződsz amellett, hogy nem hallgatsz más hangra. Mert megadatott neked az egyetlen Tanító, akit én a Vigasztalónak hívtam, a Szentléleknek, az Istenért szóló Hangnak, mely az elmédbe lett helyezve abban a pillanatban, amikor először merted az elkülönülés, a bűntudat gondolatának álmát álmodni. És a bűntudat a félelem szülőanyja.

Szeretett barátom, állj meg egy pillanatra, és csupán szórakozásból, gyakorold egy egyszerű döntés meghozatalát! Ez nem kerül erőfeszítésbe, hiszen egyébként is állandóan ezt teszed. Már a mestere vagy ennek. Ezen egyszerű döntés folyamán figyeld meg azt a helyet, ahol most vagy! Ha egyedül vagy, vagyis a fizikai szemekkel úgy tűnik, hogy egyedül vagy, nézz az úgynevezett tárgyakra körülötted! Érezd a levegő hőmérsékletét! Hallgasd a hangokat, melyek elérik a füledet! Ha másokkal vagy, foglald bele a testvéreidet is a megfigyelésedbe! Döntsd el, hogy tökéletes ártatlansággal tekintesz mindezekre a dolgokra! És szólj így az elmében – azaz használd az elme erejét arra, hogy szó szerint megteremtsd az alábbi érzékelést -, egyszerűen szólj így, ahogy minden egyes tárgyra vagy személyre tekintesz,

Nem tudom, hogy ez mire való. Nem tudom, hogy a testvéremnek mire van szüksége.

És ismerd fel, hogy nem szükséges tudni, értelmezni, elemezni! A feladatod az, hogy megáldd a Teremtést Krisztus Szeretetének Valóságával. És mégis, ennek az áldásnak nincsen ereje, hacsak vissza nem térsz a kezdethez. És a kezdet nem más, mint a nem-ismerés, a nem-tudás állapota, amikor felismered teljes tudatlanságodat. Mert Krisztus nem raktározza az érzékeléseket és ismereteket. Krisztus örökké szeretetben van mindazzal, ami Isten, és csupán megnyílik, befogad és adakozik, tudva, hogy az, ami megadatik, nem tőle származik, hanem inkább csak rajta keresztül áramlik, abból a Végtelen Misztériumból, amit én Abbának vagy Atyának hívtam.

Amikor úgy döntesz, hogy teljesen elfogadod az egyedüli célt, ami a valóságban megadatott neked, semmi sem lesz, ami akadályozni fogja az utadat. Minden egyes lépéssel, amit teszel, szó szerint keresztüllépsz majd az akadályokon, melyek eltűnnek, ahogy közeledsz feléjük. Mivel Isten Elméjében lakozol, nem ismersz korlátozást. És annak a birodalomnak, ami a szilárd anyag és a különböző véleményekkel rendelkező emberek illúziójának tűnik, nincsen meg az ereje ahhoz, hogy megakadályozzon téged annak az áldásnak a kiterjesztésében, mely minden illúziót meggyógyít.

A Teremtés tehát a köszöntésedre vár. És ezért ez megköveteli, hogy választásod szerint a világban minden dologra rá tekints (és hamarosan egy kicsit többet is beszélni fogunk arról, igazából mi a világ), hogy választásod szerint a világ minden dolgára megbocsátással tekints. És miért? Mert amíg a megbocsátás nem őszinte, a dolgok magadhoz ölelése nem lehetséges. Megpróbálni magadhoz ölelni a Teremtést, miközben az ítélkezést továbbra is az elmédben tartod, csupán ahhoz vezet, amit a világodban hatalmas frusztrációnak hívnak. Olyan, mintha a bot végén lévő répáért nyúlnál, és sose lennél képes elérni azt. És ezért beszéltünk olyan sokat a megbocsátás fontosságáról. A megbocsátás lebontja a félelem korlátját közted és aközött, akit elkezdtél önmagadon kívül lévőnek érzékelni, vagy másnak érzékelni, mint önmagad. A megbocsátás az a híd, ami elhozza a Teremtést hozzád, és téged pedig Hozzá. És amikor kapcsolódsz Vele a megbocsátáson keresztül, a magadhoz ölelés most már könnyű, mert a Teremtés a tenyereden pihen.

A Teremtés rád vár, mert Önmagában nem rendelkezik erővel. Mivel a világ a gondolat kiterjesztése vagy tükröződése, szó szerint te vagy a világ megteremtője. A világ nem máshol létezik, mint a te saját elmédben. Ezért, milyen világot is kell magadhoz ölelned? El kell-e utaznod valamilyen ősi monostorba, ötvenezer kilométerre a bolygó másik felére, kétszer vagy háromszor is, hogy megtaláld azt a Teremtést, ami a köszöntésedre vár? Nem. El kell-e menned bárhova is, hogy felfedezd magadban a Teremtés megáldásának és meggyógyításának képességét? Nem. A világ, ami a köszöntésedre vár, egészen szó szerint nem más, mint azok a gondolatok és érzékelések, amiket felfedezel a saját egyedi tudatosságod mezején keresztül áramolni, és ennyi az egész.

Szeretett barátom, semmi nincsen rajtad kívül. És ha ismerni szeretnéd Atyád neked szánt Akaratát, csupán tekints arra, ami a saját elmédben érzékelésként megjelenik, és tedd fel ezt az egy kérdést:

Hajlandó vagyok-e most arra, hogy építő módon használjam az időt, és magamhoz öleljem e teremtést, mely áthalad a tudatosságom mezején, és megáldjam Krisztus tökéletes Szeretetével?

Hogy először magadhoz öleld a megbocsátáson keresztül, mely visszatéríti azt semlegességébe és erőtlenségébe, és aztán, ezen az ölelésen keresztül megáldd e teremtést, és így feloldd azt az illuzórikus erőt, amivel látszólag rendelkezett.

Amikor azt választod, hogy igazán gyakorlod azt, hogy Krisztus jelenléte vagy, amikor kiműveled magadban a világ megáldásának gyakorlását, egy nagyon érdekes dolgot fogsz felfedezni. Meg tudnál esküdni arra, hogy a legtöbb gondolatnak, vagy mindannak, amik tapasztalatoknak vagy érzelmeknek tűnnek, melyek áthaladnak a tudatod képernyőjén, úgy tűnik, semmilyen okozati összefüggése sincsen semmivel, amit a jelenlegi életedben tapasztaltál. És azok közületek, akik elvégezték a szükséges belső munkát ahhoz, hogy megteremtsétek az életek közötti határ átláthatóságát, még azt az okozati összefüggést sem szükségszerűen találjátok meg, ami a világ, a tudatotok mezején áthaladó teremtés és bármi olyasmi között lenne, amit a Fény egy egyedi sugaraként valaha is megtapasztaltatok.

És miért is fontos ez? Egyszerűen azért, mert az emberi elme hajlamos arra, hogy a felébredés folyamatát túlságosan személyesen vegye. A Valóságban, semmi sem személyes. Csakis Krisztus létezik, mint Isten igazi és egyetlen Teremtménye, és az illúzió mezeje, mely megszületett ennek az Elmének a szabadságán keresztül, amikor egykor ezt gondolta,

Azon tűnődöm, képes vagyok-e Istenhez nem hasonlatos módon teremteni?

Csak ez a két opció létezik – Szeretet vagy félelem, Valóság vagy illúzió.

Ezért, minden, amit látsz, ami nem hasonlatos a Szeretethez, csupán egy futó jelenség, mely Krisztus Szent Elméjében egy arra tett ideiglenes próbálkozásként jelenik meg, hogy valami mást tegyen, mint amire Krisztus teremtve lett. Ezért, bármi is jelenik meg az elmében, igazán nem szükséges elemezni. Semmiképpen ne védelmezd! Hanem inkább térj vissza a nem-tudás helyére…

Nem tudom, hogy e gondolat vagy kép vagy érzelem vagy emlék – bármiről is van szó – mire való. Viszont egyetlen dolgok tudok: amellett köteleztem el magam, hogy újra felébredek Krisztusként. És ezért, arra fogom használni e múló pillanatot, e gondolatot, e futó jelenséget, hogy gyakoroljam azt, amire teremtve lettem – hogy megáldjam a Teremtést, és ez által átalakítsam azt abba, ami a jót, a szentet és a gyönyörűt terjeszti ki… végtelenül, örökké, örömmel, ártatlansággal, könyörületességgel, békével.

rácsodálkozva arra a Nagyszerű Misztériumra, ami Maga a Szeretet, ami Atyád!

Ahogy elkezded igazán megérteni, milyen egyszerű is a feladatod, a terhed könnyebbé válik majd, mert fel fogod fedezni, hogy nem tehetsz mást, mint hogy a megfelelő helyen vagy, a megfelelő időben. És aki amellett kötelezte el magát, hogy felébred Istenre, felismeri minden egyes pillanat nagyszerű ajándékát:

Itt van Atyám Akarata, pontosan előttem. Ez az a pillanat, mely Szeretetért kiált.

És ez az a pillanat, mely megcsömörlésig ismétlődni fog, amíg valaki úgy nem dönt, hogy megáldja. Akár te is lehetsz az!

A Teremtés tehát a köszöntésedre vár, amikor pusztán e gondolatot tartod meg magadban:

Rendben, mindez amúgy is megjelenik bennem. Millió módon próbáltam elkerülni és elmenekülni előle, és mégis, úgy tűnik, követ engem, bárhová is megyek. Akár le is ülhetnék egy park padjára, egy pohár finom, hideg vizet kortyolgatva, a madárcsicsergést hallgatva, és egyszerűen megáldhatnám a Teremtést!

Na most, sokatok nem ért még el arra a pontra, hogy igazán meghaladja vagy megteremtse annak átláthatóságát, amit a saját „személyes csomagjaként” azonosított, azt, ami megalkotja az „ént” a jelenségek világában. Ez rendben van. Ahogy egyszerűen gyakorlod a világ megáldását, miközben az megjelenik a tudatosságodban, ennek az énnek az érzete egyre inkább átláthatóvá válik, míg egyszer csak egyszerűen fel nem oldódik a Fényben, mintha sose létezett volna. Addig is, térj vissza ahhoz, amit korábban megosztottunk veled! Az idő azért adatott neked, hogy építő módon használd. Ezért, ne próbáld elnyomni azt, amit egónak vagy a személyes én érzetének hívsz! Egyszerűen ott van. Ez az, ami megjelenik. Hajlandó vagy-e megáldani?

Ahogy te, lélekként, már az elkülönülés álmát álmodva, elkezded megteremteni azt a jelenséget, amit a különálló életeknek érzékelsz, ahogy a fizikalitás összesűrűsödésébe vagy sűrűségébe zuhansz, már megosztottuk veled, hogyan kezdenek el bizonyos minták a test és az elme idegrendszerébe bevésődni. A hitrendszerek, amik nem a tiédek, hanem inkább a szülők és a kultúra és az időszak mezejéből származnak, amibe inkarnálódtál, szó szerint lenyomatot képeznek az elmében és a test idegrendszerében. Ezeket sejtszintű lenyomatoknak is hívhatod. A teremtésed a köszöntésedre vár. Ezért, képes vagy-e ismét a test-elme felé fordulni? Képes vagy-e odafordulni azokhoz az emlékekhez, melyek látszólag egy egyéni énnel, egy személyes történettel asszociálódnak benned, és ahelyett, hogy úgy tennél, mintha mindez nem lenne ott, egyszerűen ismerd fel, ha így érzékeled önmagad! Képes vagy-e Szeretetet hozni mindehhez? Hagyj fel azzal, hogy megpróbálod lerázni az egót, mert ez éppen olyan, mintha a kezedet próbálnád lerázni a karodról!

Azok, akik azt választják, hogy odafordulnak és ránéznek a tapasztalásukra annak a test-elmének az egyedi mezejében, ami megjelenik, a fogantatás pillanatától kezdve, ahogy te ismered ezt, egészen a jelenig, ahol most találod magad, akárhány évesen, már pusztán ezzel részt vesznek Krisztus legfontosabb munkájában. Mert ezzel azt választják, hogy odafordulnak, és magukhoz ölelik a Teremtést, ősi emlékekre néznek rá, többé nem félve tőlük, hanem megengedve, hogy az emlékek tudatossá váljanak, mindegy, milyen eszközökkel, azért, hogy ezek az emlékek áldásban részesülhessenek, átalakulhassanak, meggyógyulhassanak, elengedődhessenek.

Szeretett barátom, az odafordulás félelme, ha így akarod érzékelni – visszatekinteni az időben a látszólag személyes tapasztalásodra -, szörnyűnek tűnhet. És mégis, mondom neked, a horror érzése, amit sokatok érez, nem magukhoz az emlékekhez kapcsolódik. Csakis ahhoz kapcsolódik, amit döntésed szerint elhiszel arról az emlékről, és semmi máshoz. Kezdd el hát megbocsátani önmagadnak a múltadat! Nézz a dolgokra, pontosan úgy, ahogy a kezdeti meditációban vagy gyakorlatban tettük! Nézz a dolgokra, amelyek a múltad emlékei, és szólj így az elmében:

Megbocsátok neked. Tökéletesen semleges vagy. És most választásom szerint emlékezem rád, újra emlékezem rád, ismét magamhoz ölellek, hogy megáldhassalak téged.

És ezzel az áldással engedd el a terrort, a fájdalmat, az ítélkezést, a félelmet, azokat a hihetetlen drámákat, amiket látszólag álmodtál! És az által, hogy elengeded az illúzió terhét, ez az emlék olyanná válik, mint egy kristály, mint egy drágakő, mely egy végtelen utazás részeként adatott meg neked, ami látszólag a tiéd, de igazából mindenkié… az emlék átalakul és megtisztul, mert te az illúziót Krisztus Fényére tártad, hogy e teremtés átalakulhasson.

Ezért szeretnék felkínálni neked – azoknak, akik hajlandóak ennek elvégzésére – egy egyszerű gyakorlatot. Harminc napot fog igényelni tőled, ha napi szinten alkalmazod. Ez nem igényel tíz vagy tizenöt percnél több időt. Csupán ülj le a székedbe, az odaadásod helyére, a meditációd vagy imád helyére, és kezdd azzal a gyakorlattal, amikor Krisztusként lakozol öt percig! Amikor ezzel végeztél, akkor egyszerűen folytasd a gyakorlást azzal, hogy felismered, egyáltalán nem tudod, a dolgok micsodák vagy mire valók, egyáltalán nem tudod, hogy azoknak a testvéreidnek, akik az életedben vannak most, vagy valaha is keresztezték az utadat, valójában mire van vagy volt szükségük. Valld be a tudatlanságodat! És aztán egyszerűen és szándékosan szólj így az elmében,

Azt választom, hogy megbocsátom azt a teremtést, ami most a tudatosságom elé fog tárulni. Szentlélek, mi az, aminek az áldásomra van szüksége?

És ahogy üldögélsz, megfigyelve azt, ami megjelenik az elméd terében, a tudatod terében, lehet, hogy hirtelen megfeszül egy izom. Ne hagyd figyelmen kívül, mert még ez is az elme terében jelenik meg! Legyél együtt vele, bármi is az a teremtés látszólag – egy kép, egy emlék, egy érzés, egy gondolat, egy érzet a testben! Legyél együtt vele! Fókuszálj rá, és legyél együtt vele! Nézz rá, és ismét, gyakorold a megbocsátást ezen az egyszerű módon:

A teremtés e tárgya, megbocsátom neked azt az ítélkezést, amit rád helyeztem. És ezennel elengedem ezt. Most magamhoz ölellek.

És szó szerint érezd azt – azok, akik szeretnék vizualizálni ezt, talán látják magukat, ahogy a kezeikkel becsomagolják e gondolatot, e tárgyat, ezt az emléket, ezt az izomban lévő érzetet -, mintha szeretetteljesen és gyengéden a legtörékenyebb, legszebb virágok egyikét tartanád a kezeidben, egy ajándékot, amit közvetlenül Istentől kaptál! Nézz e dologra, és egyszerűen szólj így,

Krisztus vagyok, és e pillanatban az időt annak legnagyobb dicsőségére használom. Szeretett dolog, megáldalak! Magamhoz ölellek. Meggyógyítalak.

Aztán, ha ez egy kép vagy egy gondolat az elmében, egyszerűen engedd, hogy feloldódjon! És vedd észre, hogy e kép elhalványulásával a tágas béke terét kezded el felfedezni magadban, aminek a jelenlétét eddig talán nem is vetted észre. A teremtés e tárgya egyszerűen áttetszővé vált annak Valósága számára, aki valójában vagy, mert Krisztus természete a béke.

Tegyél így, amíg kényelmes, és az elme nem kezd el elkalandozni vagy fecsegni! Ha mindez elkezd kényelmetlenné válni, egyszerűen vedd észre ezt a kényelmetlenség érzést, ismerd el, és mondj köszönetet magadnak e kis hajlandóságodért, hogy meggyógyítsd a Teremtést! Engedd el a gyakorlatot, és folytasd a napodat! Térj vissza e gyakorlathoz olyan gyakran, amikor csak szeretnél, de legalább naponta egyszer a következő harminc napban!

Sokatok bizonyos minták megjelenését kezdi el majd látni. Azaz, úgy tűnhet, hogy a dolgok többsége, ami gyógyulásért jön, szinte időrendben kapcsolódik a tapasztalásához ebben az életben. Egyesek közületek talán azt figyelik majd meg, hogy más életek sokaságához férnek hozzá. És néhányatok azt tapasztalja és ismeri fel majd e harminc nap folyamán, hogy a megjelenő dolgok közül semmivel se tudna személyes ok-okozati kapcsolatot felfedezni, hanem inkább úgy tűnik, valahonnan máshonnan, az univerzum valamilyen ismeretlen dimenziójából tárul fel előtte mindez.

Soha ne ítéld el azt, amit látsz, amit érzel, vagy azt a gondolatot, ami megjelenik! A Teremtésnek sok olyan dimenziója, életformája, módja van, ahogy a tapasztalás megteremtődik. Ne ítéld el, amit látsz, amit gondolsz, amit érzel! Hanem úgy viszonyulj hozzá, mint valamihez, amit a Szentlélek tárt fel előtted, aki arra kér téged, hogy Krisztusként, gyógyító áldásoddal öleld át e dolgot!

Sokatoknak nagyon mélyreható felismerésekben és megértésekben lesz része a következő harminc napban. Néhányatok előtt olyan emlékek fognak feltárulni, amelyekhez korábban nem volt képes hozzáférni. És miért? Egyszerűen azért, mert a félelem korlátozta ezt, ennyi az egész. A félelem az, ami megteremti és fenntartja az elkülönülés illúzióját, szóval, amikor bárki azt mondja,

Istenkém, nem emlékszem semmire öt éves korom előttről,

az teljesen nonszensz. Minden esemény, amit valaha is ismertél, jelen van veled most, teljességében. Csupán a szelektivitás képességét használtad, az ítélkezés vagy félelem következményeként, hogy bizonyos eseményeket az elméd mélyére elnyomjál.

Ahogy megközelíted mindezt azon a módon, amit adtunk neked, fel fogod fedezni, hogy a Teremtéstől való félelem egyre inkább eltűnni látszik. Ezért a közted és a Teremtés között lévő korlát egyre áttetszőbbé válik. Néhányatoknak még olyan egyértelmű tapasztalásokban is része lesz, amikor meghaladja a személyes tudatosság minden érzetét, és hirtelen felismeri, hogy lényének kiterjedtsége hatalmasabb, mint a teljes kozmosz.

Néhányatok azt tapasztalja majd, hogy javul a kapcsolata egy munkatársával, egy régi barátjával, hirtelen egy telefonhívás vagy levél érkezik valakitől, akivel egy ideje nem beszéltél – miért? Mert valahol a folyamat közben, valami felbugyborékolt és megadatott neked, hogy meggyógyulhasson, ami szó szerint azt az üzenetet küldte ennek az illetőnek, hogy te vele vagy, és ő is meggyógyíthatja és elengedheti a saját mintáit. Emlékezz arra, hogy minden elme kapcsolatban áll egymással, ezért amikor te a gyógyulás mellett kötelezed el magad, azzal a Fény egy szikráját kínálod fel, ami magában hordozza annak lehetőségét, hogy felemeljen minden elmét a te dimenziódban és minden dimenzióban.

Mi a tudatosság egy olyan dimenziójában lakozunk, ahol nincsenek korlátok. Minden tökéletesen áttekinthető. Ezért nagyon is tudatában vagyunk annak, egyszerűen az által, hogy választásunk szerint a figyelmünket oda fordítjuk, akire szeretnénk, pontosan mi is foglal le jelenleg a gyógyulásodban. És biztos lehetsz abban, hogy minden egyes alkalommal, amikor egy szeretetteljes gondolatot választasz, minden egyes alkalommal, amikor azt választod, hogy kapcsolódsz velünk a Feltámadt Krisztusként, te örömöt gyújtasz bennünk. Mert örvendezve öleljük magunkhoz veled együtt a gyógyulás melletti döntésedet.

Az elkülönülés nem létezhet. A gyógyulásod örömmel tölt el bennünket. Szóval most kibújik a szög a zsákból! Igazából nagyon is önző okokból kifolyóan jövünk és segítünk neked a gyógyulásban. Tudjuk, hogy ahogy te gyógyulsz, a mi örömünk növekszik és mélyül. És tudjuk azt is, hogy ahogy te gyógyulsz, egyre közelebb és közelebb és közelebb jutsz ahhoz, amikor emlékezel arra, hogy mindaz vagy, ami mi vagyunk – már most is. Míg mi egy olyan dimenzióban játszunk, ami látszólag nem foglalja magában a fizikalitást, és te pedig látszólag egy olyan dimenzióban játszol, ami magában foglalja azt, ahogy te áttetszővé válsz a Teremtés számára, az elkülönülés érzete megszűnik, és mi egyre és egyre és egyre és egyre inkább együtt táncolunk a Jóvátétel örökkévaló örömében, visszatérítve a Teremtést Isten Szeretetébe, ez által átalakítva, fénnyel elárasztva azt, ez által megteremtve Magában a Teremtésben azokat a módokat, ahogy a jó, a szent és a gyönyörű kiterjedhet, örökké!

A szenvedés nem szükséges. Az a szenvedés, amivel talán még mindig azonosulsz – nem szükséges. A szenvedéshez való ragaszkodás csupán egy döntés az elmében. És csupán egy döntés az is, hogy a szenvedés meggyógyuljon és elengedődjön.

Szeretett barátom – barát valóban, mert mi nagy őszinteséggel használjuk e szót -, valóban, mindig veled vagyunk. Kérlek, vedd hát észre, hogy ebben az órában azt választottuk, hogy inkább a „mi” gondolatát közvetítjük, nem az „én” gondolatát! Mert bár az, akit te Jeshuaként ismersz, nagyon is része ennek az egyesülésnek, a kommunikáció e folyamatának, kérlek, értsd meg, hogy senki sem egyedül gyógyul. A Teremtés egy együttműködés. És ezért van az, hogy a kapcsolat a megváltásod eszköze. Minden gyógyulás a Teremtés egészét magában foglalja.

Azért jövünk el hozzád, mert szeretünk téged. Tekinthetsz ránk a felmenő ágadként, és használhatod e kifejezést, ha szeretnéd. Mert a lények rezonanciájában a teremtés drámáiban és az elkülönülés drámáiban és azokban a végtelen világokban, melyek megjelentek és továbbra is megjelennek, megteremtődött egy rezonancia végtelen számú lélek között, melyek látszólag különállóak és egyediek. És ezért, mi pusztán olyanok vagyunk, akik látszólag előtted járnak kissé az időben, és látszólag mélyrehatóbban felébredtek, mint amennyire te ebben a pillanatban elismered a saját érdemeidet e tekintetben. Az Igazságban, a felébredés már megtörtént, már véget ért. Te csupán emlékezel a felébredés folyamatára.

Ezért úgy jövünk hozzád, ahogy te szeretnél érzékelni bennünket. Néhányatok messze önmaga felett állónak lát bennünket. Néhányatok olyannak lát bennünket, akik mellette állnak. Néhányatok úgy hiszi, soha nem válhat egyenlővé velünk – soha nem válhat olyan nagyszerűvé, olyan kiválóvá.

Néhányan ránk néznek, és mosolyognak, és így szólnak,

Arrébb mennél, kérlek, és hagynád, hogy haladjak a dolgaimmal?

Minden érzékelés ugyanúgy az illúzió birodalmába tartozik.

Az Igazság kinyilatkoztatás útján érkezik.

Én és az Atyám Egyek vagyunk!

E mondat csupán elégtelen szavak kiejtése, melyek az Igazság egy bizonyos kinyilatkoztatására mutatnak, és azt tükrözik.

Szeretünk téged, mert aki vagy, az Az, aki mi vagyunk! És végül, csak egyetlen Krisztus van, aki Krisztust a teljességbe visszaszereti – abba a teljességbe, ami igazából soha nem veszett el. És abban a pillanatban, amikor a Teremtés visszatér, egy jót nevetsz majd:

A fenébe is! Igazából egyáltalán nem mentem sehova. És a testvéreim itt vannak velem, és ők az, ami én is vagyok.

Emlékezz hát arra, hogy minden egyes szeretetteljes gondolat visszahelyez téged a te jogos helyedre! Minden egyes félelemmel teli gondolat csupán késlelteti a megszabadulásod és a tökéletes békéd helyreállítódásának pillanatát. Emlékezz arra, hogy csakis a Szeretet képes a gyógyításra! Egyetlen módszer sem hozott soha gyógyulást, bár nyújthat egy ideiglenes teret, melyben az elme képes a szeretetet választani.

Emlékezz arra, hogy mindez mennyire tökéletesen egyszerű! Nem lehetséges, hogy valaha is rosszkor legyél rossz helyen.

Képzelj el egy munkáltatót, aki eldöntötte, hogy óránként egymilliót fizet neked az aranyérméitekből! És az egyetlen feladatod az, hogy virágot vigyél oda, ahova a munkáltató szeretné. És a munkáltató úgy dolgozik, mivel szeret jól szórakozni munka közben, hogy minden nap, amikor dolgozni mész, ad neked egy borítékot. És te kinyitod a borítékot, amiben az alábbi instrukciók vannak:

Kint találni fogsz egy taxit. Menj a taxival a belvárosba, és ott állj be utcaseprőnek! És kedden reggel küldök majd hozzád egy nyolcvannégy éves férfit, aki utálja magát, és haszontalannak érzi magát. Vegyél ennek a férfinak egy sört, és ülj le vele a járdára, és beszélj neki arról, hogy régen te is mennyire utáltad magad! Rendben van, ha ez nem igaz, csak tegyél így a kedvemért! És miközben beszélsz, én megtöltöm majd az elmédet pont a megfelelő szavakkal. És fel fogod ismerni azt a pillanatot, amikor felé fordulva a szemeibe nézhetsz, és egyszerűen így szólhatsz, „Testvérem, szeretve vagy”. És megtörténik majd a gyógyulás.

Ezalatt, a munkatársadat pedig lehet, hogy egy villába küldik ott, amit te Párizsnak hívsz, és ez a munkatársad a legnagyszerűbb ételeket eheti, aranyérmék millióinak áldását élvezheti, gyönyörű nők vagy férfiak háreme veszi körbe, és a legfinomabb borokat ihatja. És mégis, mindez csak álcául szolgál, mert amikor a szobaszervizes alkalmazott a következő üveg bort hozza, én a munkatársad fülébe így suttogok majd,

Áldd meg ezt a szobaszervizes alkalmazottat!

Na most, a forma birodalmában úgy néz ki, mintha nagy különbség lenne aközött, aki egy párizsi villában tartózkodik, és végtelen bőséggel van megáldva, és aközött, aki egy magányos, hideg járdán üldögél valamilyen homályos, sötét, belvárosi környéken egy öregemberrel, aki utálja magát. De mondom neked, nincsen különbség.

Na most, nincsen különbség, mert a Teremtésnek csak egyetlen szándéka, egyetlen célja van, és egyetlen dolgot tart értékesnek: a gyógyulást – azt a gyógyulást, ami lehetővé teszi, hogy Isten Szent Gyermeke, Krisztus felébredjen haszontalan álmából, és visszakerüljön jogos helyére Isten jobb kezeként. Ez nem egy térbeli kifejezés. Egyszerűen azt jelenti, hogy helyesen gondolkodni, visszaállítódni az épelméjűségbe, hogy a Teremtés még tökéletesebben, még örömtelibben áramolhasson, hozzáadva a Királysághoz az által, hogy mindinkább a t, mindinkább a szentet, mindinkább a gyönyörűt terjeszted ki.

Ezért soha ne ítélkezz önmagad felett oly módon, hogy valaki mással összehasonlítod magadat! Az összehasonlítás és az ellentét olyasmi, amit az egoisztikus elme tesz, hogy az ítélkezés legyen a végeredmény – önmagad feletti ítélkezés, valaki más feletti ítélkezés -, így aztán az elkülönülés álma folytatódhat. Mivel az egoisztikus elme az álom része, az álom folytatódására van szüksége ahhoz, hogy biztosítsa a túlélését. Egyszerűen add fel! Mindegyikőtök éppen olyan gazdag, mint a mellette ülő, mert a tiéd Isten Tökéletes Szeretete. És olyan vagy, amilyennek a Teremtőd megteremtett: ugyanolyan, változatlan és megváltoztathatatlan, örökké. És nincs olyan esemény, ami valaha is hatással lett volna rád. Csakis a Szeretet létezik, és Te Az vagy. Ezért, egyszerűen legyél, aki vagy, és te az a Fény vagy, ami beragyogja e világot, és visszaállítja azt a Menny Szeretetteljességébe.

Azzal szeretnénk elkezdeni ennek az egyszerű órának a lezárását, hogy feltesszük e kérdést neked azért, hogy megválaszold azt önmagad számára – ne megvitasd, ne elemezd, ne rágódj rajta, hanem pusztán üldögélj látszólagos magánbirodalmadban, tűnődj el rajta, és válaszolj rá! Mert amíg nem válaszolod meg, nem lehet elmozdulás. És az, ahogyan megválaszolod e kérdést, meghatározza majd a holnapjaidat. És egyébként, végtelen számú holnapod lesz.

A kérdés egyszerűen ez: Felismered-e, hogy már minden-hol és minden-kor voltál az elkülönülés illúziójában? Hajlandó lennél-e, pontosan most, a saját szíved és saját elméd csendes visszavonultságában arra használni a Tudat neked megadatott Erejét, amikor is úgy döntesz, hogy maga a Szeretet vagy?

Néhányatok azt érezte éppen, hogy a félelem érzete jelenik meg benne. Néhányatok tudatosságában hirtelen egy olyan gondolat száguldott át, hogy

Ó, ez mekkora ostobaság!

Ha a félelmet a valóság erejével ruházod fel, akkor hatékonyan késleltetni fogod a kérdések megválaszolását. Ha hallgatsz arra a gondolatra, ami „ostobaságnak” hívja mindezt, akkor ugyanezt teszed. De az egyetlen dolog, amit ezzel tenni fogsz, az ez, és kérlek, jól figyelj: Csupán egy pillanattal késlelteted, és e pillanat nem hagyatik magára. Csupán az elkerülhetetlent késlelteted, mert a hazafelé tartó utazásod már régen elkezdődött. És amint ez az utazás elkezdődik, biztos lehetsz abban, hogy a vég bizonyos. Ellenállhatsz neki, amennyire csak szeretnél, akár egy szúnyog, ami az univerzumra kiabál –

Az én akaratom legyen meg, ne Istené!

és a Szeretet továbbra is csak a köszöntésedre vár.

Válaszd hát azt, szeretett barátom, hogy magadhoz öleled az egyedüli válaszokat, amik e kérdésekre érkezhetnek! Mert ezek a válaszok egyek az Igazsággal, és azon alapulnak, ami Valós. És az által, hogy magadhoz öleled azt, ami Valós, a megszabadulásod pillanata karnyújtásnyira van. És Krisztus gyengéden alászáll, hogy elkezdjen otthont teremteni ott, ahol egykor látszólag az elkülönült én illúziója uralkodott.

A vég mindig egy gondolatnyira van. A megszabadulás – egy egyszerű választás. Az út könnyű és erőfeszítés nélküli. A döntés erejében nyugszik.

Szeretünk téged, és mindig veled vagyunk. És soha, soha, soha nem fogunk elhúzódni egyetlen tapasztalástól vagy gondolattól sem, amit választasz. Mert az örömünk abban van, hogy a jót, a szentet és a gyönyörűt terjesztjük ki. És lehet-e ez bármi más, mint az, hogy Szeretetet terjesszünk ki Isten Teremtése felé: feléd – feléd! -, Isten Szent Fia? Gyönyörű vagy! Ragyogó vagy! Ártatlan vagy! Erőteljes vagy! Örökkévaló vagy! Szabad vagy! Szeretve vagy! És mi dédelgetünk téged, most és mindörökké!

Gyakorolj jól, és élvezd a következő harminc napodat!

Legyél hát békében, szeretett barátom!

Ámen.

.

Kérdés és válasz

Első kérdés: Milyen módon igaz az, hogy a sebezhetőség biztos út a sebezhetetlenségbe?

Válasz: Valóban, szeretett barátom, bizony azt fogod hallani, hogy a világod azt mondja, a sebezhetetlenségbe vezető út a titkolózás, az önvédelem, a testvéreidtől való elzárkózás, hogy találhass egy olyan módot, ahogy megteremthetsz egy olyan sötét és csendes helyet az elmédben, ahova visszavonulhatsz, és rálelhetsz a biztonság illúziójára. Néhányan egészen addig is elmennek, hogy abban hisznek, a sebezhetetlenség abban rejlik, amikor is a test számára biztosítják a sebezhetetlenséget oly módon, hogy falakkal veszik körbe azt, és nem merészkednek ki a világba. Sokan vonultak el kolostorokba és templomokba több ezer éven át, azt gondolva, hogy Istent keresik, amikor valójában a félelem vezérelte őket az elrejtőzésre. Nem mindenkit, néhányakat.

És mégis, mondom neked, szeretett barátom, a sebezhetetlenség soha nem alapulhat azon az illúzión, hogy az elkülönülés lehetséges, hanem csakis azon alapulhat, hogy megengeded ennek az egyetlen eszmének, hogy az Igazsága behatoljon az elmédbe: Minden elme kapcsolatban áll egymással. Ennyi. Nem létezik magánszféra. És aztán ismerd fel ezt: Az egyetlen sebezhetetlenségbe vezető út a félelem feloldása. Megosztottam már veled, hogy a mesteri kiválóság a félelem-nélküli-ség állapota, melyben a jelenségek birodalmában semmi sem kényszerít téged az egyik vagy a másik irányba. Te csupán vársz, és hagyod, hogy a Szentlélek döntsön helyetted.

A félelem feloldásának módja az, hogy olyan átláthatóvá teszed önmagad a világ és a testvéreid számára, amennyire csak lehetséges. És hogyan teheted ezt meg? Hát, kiállhatnál egy utca sarkára, és levehetnéd az összes ruhádat. Ezzel nem érnéd el, amit akarsz, mert te nem a test vagy.

Szeretett barátom, a sebezhetőség egyszerűen az intimitás megengedésének folyamata. És az intimitás azt jelenti, hogy „belém látni”.

Itt vagyok. / Egy félelemmel teli gondolat jelent meg bennem. / Szinte remegek, miközben e fizetésemelést kérem. / Néha azt gondolom, soha sem fogom jól csinálni a dolgokat.

… bármi is jelenjen meg a tudatod mezejében.

Ne várj arra, hogy valaki engedélyt adjon neked erre, hanem ismerd fel, hogy végső soron igazából mindenki ugyanazt teszi, amit te – botladozik az úton egészen addig a pillanatig, amikor végül felismeri, hogy már eleget szenvedett, és csak Istent akarja. Pusztán arról van szó, hogy te kicsit előbb jutottál e felismerésre.

Ezért, használj minden egyes pillanatot arra, hogy eldöntöd, sebezhetővé válsz a testvéred előtt!

Istenem, most nagyon megijedtem tőled! / Tudod-e, hogy itt ez az ellenszenv a lényemben, és figyelem, ahogy az elmém azt mondja, te vagy az oka? Én butuska! / Néha annyira félek attól, hogy soha nem leszek elég.

… bármi is legyen az. Csak döntsd el, hogy sebezhető leszel! És elkezded majd észrevenni, hogy amikor azt választod, hogy átláthatóvá válsz önmagad és mások számára, valami egészen furcsa dolog történik. A hasadban a csomó, a mellkasodban a szorítás, az állkapcsodban a feszültség, a támadó gondolatok, az ítélkezések, a sötét régi sebek, amiket úgy tűnt, nem tudsz elengedni, elkezdenek semmivé foszlani úgy, hogy szinte észre sem veszed. És miért? Mert a félelem tartotta őket a lényedben.

És a sebezhetőség gyakorlását… játékká is teheted. Nagyon jól is szórakozhatsz eközben!

Hm! Épp most hagytam, hogy a levegő áthaladjon a végbélnyíláson. Ó, nahát!

Kezdj el viccet csinálni a saját létezésedből! Vedd észre a nagyszerű humort mindenben, és játssz ezzel!

Ahogy elkezded felismerni, hogy minden, ami megjelenik benned, egy tökéletesen semleges esemény, és ahogy hajlandóvá válsz mindezt megosztani önmagaddal, ahogy hajlandóvá válsz megnyílni, és így szólni,

Hé, itt vagyok. Nézz belém, és lásd! Ha utálni akarsz, utálj! Ha ítélkezni akarsz felettem, ítélkezz felettem! Ha szeretni akarsz, szeress!

Fel fogod fedezni, hogy a félelem korlátja, ami olyan volt, úgymond, mint egy vasból készült akadály, olvadni kezd a Szereteted napjában.

És ezért, a sebezhetőség a félelem illúziójából egy mély önszeretetbe, és aztán az egész Teremtés szeretetébe visz téged. És fel fogod ismerni, hogy a Szeretetben tökéletes biztonságban vagy. Olyan sebezhetetlen vagy ennek az illuzórikus világnak a csapásaival szemben, hogy egyszerűen együttérzéssel, Szeretettel és türelemmel tekintesz rá. És ha valamilyen gyom tűnik fel, akkor csupán félresöpröd azt, mert te abban akarod örömödet lelni, hogy Krisztust látod a másikban.

Ha félsz a sebezhetőségtől, akkor megteremted annak lehetetlenségét, hogy valaha is megízleld azt a békét, amikor tudod, hogy sebezhetetlen vagy e világgal szemben. Kezdd el hát gyakorolni a sebezhetőséget! Nyílj meg egészen, és mutasd meg magad a világodnak, önmagadnak! És ha félelem jelenik meg benned, legalább találj valakit, akit barátnak hívsz, és kérdezd meg tőle,

Megtennél valami őrült dolgot?

És ő megkérdezi majd, „Mit?”

Megengednéd-e, hogy olyan sebezhetővé váljak, amennyire csak lehetséges? Halálra rémiszt, de ismerni akarom azt, aki vagyok.

Látod, nagyon boldog lesz majd, mert ez azt jelenti, hogy semmit nem kell tennie. Nem kell helyrehoznia téged. Nem kell tanácsot adnia neked. Semmit sem kell tennie, csak azt, hogy tanúként jelen van számodra. És ezzel biztosítja számodra azt a teret, amiben képes vagy a gyógyulást választani az által, hogy tökéletesen sebezhetővé válsz.

Gyakorolj hát jól, szeretett testvérem! Nagyon fontos az a kérdés, amit feltettél. És azért tetted fel e kérdést, mert tudod, hogy a sebezhetőségtől való félelem súlya túl nehézzé kezd válni ahhoz, hogy továbbra is fenntartsd azt. Gyakorolj jól! Valóban, szeretett barátom, menj el ahhoz, akit Kay tiszteletesként ismersz, és javasold neki ezt a gyakorlatot, hogy ismertesse meg azokkal, akik A Csodák Tanítását gyakorolják vele! Hadd váljon ez egy olyan kísérletté, aminek során a körülbelül húsz főből álló csoport tagjai rendszeresen összegyűlnek a célból, hogy tanúként szolgáljanak egymás számára, miközben a sebezhetőséget gyakorolják. Ez minden, amit tenniük kell. És aztán válj tanújává a gyógyulás, a kapcsolódás, a Szeretet csodáinak, melyek a sebezhetőség gyakorlásából következnek!

Vidd el ezt a gyakorlatot hozzá, és ez által a csoport tagjainak! És gyakorolj jól a csoport tagjaként! Válaszként ennek elégségesnek kell lennie ezúttal.

.

Második kérdés: Akkor ez egy metafora – sebezhetőség. Ezt a kereszten tanultad? Ez volt a kereszt üzenete? A sebezhetőség és legyőzhetetlenség?

Válasz: Igen. Mert látod, a sebezhetőség maga az a hajlandóság, hogy magadhoz öleld a világot úgy, ahogy az van, hogy megmutasd magad a világnak, hogy feladd a korlátozást és önvédelmet, és mindez elvisz téged egészen a legyőzhetetlenségbe. Úgy is mondhatnánk, hogy ez a keresztre feszítés, mint a saját személyes tapasztalásom jelentése vagy tanítása… és ez csak az én tanulási tapasztalásom volt; nincs szükség arra, hogy bárki megismételje. És őszintén szólva, rengeteg más gyengéd módja van a felébredésnek. Másképpen fogalmazva, én hoztam meg azt a döntést, hogy felfedezem azon erőt magamban, hogyan pihenhetek meg a Szeretet jelenléteként a legrettenetesebb körülmények közepette, amit csak képes voltam elképzelni és magamhoz hívni abban az időszakban. Sebezhetővé tettem magam ezen tapasztalás előtt egyetlen tökéletesen önző okból kifolyóan: hogy visszatérjek, véglegesen és teljesen, a tökéletes legyőzhetetlenségbe, a tökéletes sebezhetetlenségbe – ami a Szeretet jelenléte. És a Szeretet minden dolgot magához ölel, minden dolgot meggyógyít, minden dologban bízik, és ez által, azonnal [csettint] minden dolgot meghalad.

Igen. Szeretett testvérem, bár eléggé úgy tűnik, hogy számodra a keresztre feszítés még szükséges. [Nevetés] Pusztán azokat az emlékeket feszítsd keresztre, melyekre az imádnak köszönhetően, segítséggel, most emlékezel! Feszítsd őket keresztre Krisztus Szeretetével! Megengedni. Megengedni. Megengedni. Magadhoz ölelni. Érezni. Áldani. Meghaladni. Végül is, mi mást is kellene csinálnod az időddel?

Szóval, van-e bármi más? Mi már tudjuk, hogy rendben vagy. Az egyetlen kérdés az, hogy te magadhoz fogod-e ölelni ezt a valóságot?

Ezért, valóban, most eltávozom. Ahogy a testvéreim, akik velem vannak, mondjuk úgy, engedélyt adnak nekem arra, hogy veled legyek e kérdések megválaszolásában, akként, akivel sokak még mindig személyes kapcsolatot igényelnek. Ez tökéletesen rendben van, egyáltalán nem bánom.

Emlékezz hát arra, ki vagy! És bárhol is vagy ebben a pillanatban, miért is ne hagynál fel a komolyságoddal? Csak szórakozásból! És egyszerűen tartsd meg magadban ezt a gondolatot,

Atyám Királyságában lakozom. És csakis a Szeretet uralkodik itt. Istennek legyen hála!

[Nevetés]

Ez a hatás. Valóban!

Ezért, legyél hát békében, ismét, szeretett barátom! Ismét folytatjuk majd, amikor letelt a harminc napod.

Ámen.

.

Fordítói megjegyzés

A fordítás a The Way of Transformation alapján készült:
https://www.christmind.info/wom/intro/wot/

1 lecke fordításához az ajánlott hozzájárulás 1 000 Ft. Ha arra érzed a Hívást, ennél magasabb összeget is hálásan fogadok. A támogatásod fordítói munkámhoz ide tudod elutalni.

Ez a lecke adományos módon elérhető. Letöltheted pdf és epub formátumban Az Átalakulás Útja oldalon, alul.



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..