Filmajánló: Kumaré – Egy hamis próféta igaz története

Egyik barátom feliratozta e nagyon hasznos filmet, én is segítettem a felirat átnézésével, hogy magyarul is elérhető legyen!
Letöltheted a filmet és a magyar feliratot a Google Drive-omról itt.

Kumaré: Egy hamis próféta igaz története (2011) – Témák: Elmefigyelő, spirituális énkép
„Egy amerikai spirituális szkeptikus, Vikram Gandhi, úgy dönt, hogy filmet készít a kortárs guru képmutatásáról úgy, hogy bebizonyítja közönségének, hogy képes megalkotni egy guru identitást, és híveket szerezni. Bár Kumaré tanításainak nagy része szándékosan hiteltelen, a Szentlélek mindent, amit az illúzióban megalkottunk, egy magasabb cél érdekében használ. A Szív megnyílik a tanuló/tanító kapcsolat őszintesége által; az igaz Kapcsolódás az elkerülhetetlen következménye Kumaré tanításainak, melyek a tükörelven alapulnak. Mint egy könnyű ruhát viselve, a tanító/guru koncepciót félretéve, Vikram arra a szerény felismerésre jut, hogy korábbi követői igaz fivérei és nővérei. Végül, amikor a hamis identitás hamisként tárul fel, az igazság megmarad mindazok számára, akiknek megvan a fülük, hogy halljanak, és megvan a szemük, hogy lássanak.” (David Hoffmeister: Filmkalauz a megvilágosodáshoz)



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .