Jézus (Jeshua) csatornázott, magyarra fordított tanításai

Az Átalakulás Útja 4. lecke

Most elkezdjük.

És ismét, üdvözöllek téged, szeretett és szent barátom! Mint mindig, örömmel jövünk és vagyunk együtt veled ily módon. És azért jöttünk ezen a napon, hogy szeretett testvérünkön keresztül kommunikáljunk veled, és tovább haladjunk Az Átalakulás Útján.

Magában a szóban nagy bölcsesség van. Az átalakulás megköveteli, hogy létezzen valami, ami formát ölt. És te ez vagy. Te Szellem vagy. Te az vagy, ami a Fény egy sugaraként Isten Elméjéből jött létre, akár egy napsugár a napból. És e forma nélküli kezdetben, te Maga a Tudat vagy. Maga az Intelligencia vagy. Boldogság vagy; ragyogás vagy; együttérzés vagy. A végtelen kreativitás potenciálja vagy.

Maga Isten vagy. Na most, ez az első alkalom, hogy ennyire merészek vagyunk – mivel az évek során inkább gyengéden törekedtünk erre -, ez sokatoknak szól, akik már ily régóta együtt dolgoznak velünk, és hajlandóak voltak kitartani. Ez az első alkalom, hogy Akként a Szellemként jellemzünk téged, ami Isten. Ez csakis azt jelentheti, hogy az, ami lényegedben, lényed alapjában vagy, Maga Isten.

A Teremtés legelső szintje tehát az, amikor Az, amit Istennek vagy Abbának hívunk, először elkezdte Önmaga leírhatatlan, megmagyarázhatatlan misztériumának megszülését, Lényének örök mátrixából. A Teremtés e legelső szintje Tiszta Szellem volt – egy finom, finom mozgás, mely során egy gyengéd Napsugár elkezd a Napból létrejönni, vagy a Fény egy sugara hangtalanul elkezd Magából a Fényből ragyogni. A Tiszta Szellemben korlátlan vagy; forma nélküli vagy. De nem Tudatosság nélkül való vagy. Nem Én-tudat nélkül való vagy. A Szellemben, csak az Én létezik – nem én és valami más, nem a formától elkülönült én, egyszerűen Én… ragyogó, szikrázó, korlátlan, egyedül, mégsem magányosan. Hanem tele az Énnel, tele Istennel, tele Szeretettel.

A Teremtés e legelső szintje soha nem változik. Olyan, mint Maga Isten.

Mert a Napsugár olyan, mint a Nap; a Fény sugara olyan, mint a Fény. Azonban kezdetét vette egy lendület – egy lendület, mely Mindannak Tiszta Potencialitásából terjedt ki, Ami Isten. Mert a Szeretet csupán Önmaga kiterjesztésére vágyik. A kiterjesztés egy tevékenység, egy mozgás. És ahhoz, hogy a kiterjesztés megtörténhessen, szükségképpen meg kellett hát történnie annak a teremtésnek, amit te térnek hívsz. De a Teremtésnek ezen a szintjén az a tér, amiről beszélünk, nem egészen az, amit te az elmédben érzékelsz, ahogy arra a térre gondolsz, ami a Nap körül keringő bolygókat magába foglalja.

Inkább olyan volt ez, mondjuk úgy, mint egy matematikai fogalom. A tér eszméje volt ez, melyben a kiterjedés megtörténhet. Még nem léteztek bolygók és napok. Még nem létezett egyetlen atomja vagy molekulája sem annak, amit te anyagnak hívsz. A Tiszta Gondolat, Tiszta Szeretet, Tiszta Létezés volt csak, mely elkezdett játszani (és oka van annak, hogy ezt a szót hangsúlyozom), játszani a tiszta tér, a tiszta kiterjesztés eszméjével – mely korlátlan, határtalan, örökké. A Tiszta Szellem volt ez. Te ez Vagy, most és mindörökké. A Szellem nem változik.

Létezik tehát benned az, ami itt és most, miközben e szavakat hallgatod, miközben egy székben ülő vagy a padlón fekvő (lehetőleg nem autót vezető) testként érzékeled magad – itt és most, meghaladja mindazt, amit a fizikai szemeiddel látsz, mindent, aminek testként és a testben tudatában vagy, meghaladja az elme felszíni tevékenységét, mely a leginkább ismerős számodra, ahol mindaz zajlik, amit te az agyi neuronok kisülésének hívsz, szinte szünet nélkül, hogy úgy tűnik, az elme soha nincs képek és gondolatok nélkül… messze túl e bolygón, és mégis, pontosan ott, ahol e bolygó van, messze túl ezen az univerzumon, és mégis, pontosan ott, ahol ez az univerzum van, messze túl minden dimenzión, a Teremtés végtelen dimenzióin, mégis pontosan ott, ahol ezek a végtelen dimenziók léteznek: a Szellem Van.

Itt található az, amire én gyakran a „valódi világként” utaltam. Itt örökké a béke lakozik, tökéletes folyamatossággal, megszakítatlanul. Itt van az Élő Valóság, mely e mondatban tükröződik,

Én és az Atyám Egyek vagyunk.

Más szavakkal, amikor a Tudat meghaladja a Saját érzékelésmódját Önmagáról, mint csupán feltételhez kötött létezést – mint csak a létezés formáiként való létezést (a test-elmét, az énnek azt a sajátos érzetét, mely elkülönül más énektől, a fűszáltól, az égen lévő felhőtől, a földön található kőtől) – amikor a Tudat meghaladja Önmagának ezt az érzetét, akkor többé nem egy gondolkodó kapcsolatban lakozik. Nem megfigyeli a Szellemet, mint valami mást, így szólva,

Ó, ez vagyok. Nagyszerű!

Hanem van egy eleven érzete annak, mely során a Tudat, mint olyan, az Énként, az Énben nyugszik, és egyszerűen tudja ezt.  Mert csakis a tudás azonnali, és nincs közvetítve egyetlen fogalom, forma vagy tapasztalás által sem.

Egy ilyen pillanatban, és csupán egyetlen pillanat is elég ehhez, megtörténik az azonnali felébredés a valódi világ Valóságára. És aztán valamilyen formában – és vedd észre, hogy azt mondtam, valamilyen formában – ahogy a Tudat aztán visszatáncol a Szellem kiterjesztésébe, a Valóság kiterjesztésébe, a kreativitásba, a Teremtésbe – az emberi formában így szólhat,

Én és az Atyám Egyek vagyunk.

Sok hasonló mondat létezik az emberi családban, mely azért lett megfogalmazva, hogy ezt a felébredést, ezt a Valóságot kifejezze.

Na most, ebben a szüntelen mozgásban Abból, ami soha nem mozdul, ahogy a Fény sugara kiemelkedik az Isteni Fényből – mely határtalan, örök, akadálytalan – annak vágyában, hogy kreatív legyen, és a kreativitást kiterjessze szüntelenül (és ez az, ami a Teremtés), a Szellem elkezd összesűrűsödni és alászállni (ezek mindegyike nagyon is térbeli kifejezés). És ismét, egy olyan nyelvezetet használunk most, melynek forrása a kerítés felőled lévő oldaláról való; azaz a jelenségek körébe tartozó létezés oldaláról, nem a Szellem kerítésének oldaláról, ahol a nyelvre aligha van szükség. A Szellem folytatja táncát, ahogy az Egy Elme, az Isteni Atya játszik a Teremtés kiterjesztésével. És a Szellem elkezd összesűrűsödni valami olyasmivé, ami még soha nem létezett. A gondolat, és ismét, még mindig a Tiszta Gondolat, a Tiszta Potencialitás szintjén működünk – itt még nem létezik az univerzumod vagy bármelyik dimenzió terének mély sötétsége – a gondolat elkezd az individualizáció gondolatává sűrűsödni.

Mindenki látta már talán a tévés reklámokban, amikor a tejet egy pohárba öntik, lassított felvételen. És ahogy a tej a pohárba ömlik, elkezd felfelé mozdulni a pohár oldalán, miközben a pohár elkezd megtelni. És az utolsó pillanatban, amikor a tejes dobozt visszadöntik, és az öntés abbamarad, a megkezdett mozdulat egy olyan jelenséget hoz létre, amikor egy kör alakú tejcsepp felbukkan, és egy nagyon rövid pillanatra úgy tűnik, hogy elkülönül a pohárban található tej testétől. Megjelenik, és egy tört másodperc erejéig te, aki a képernyőt figyeled, tudatos vagy egy individualizált tejcseppre, mely látszólag teljesen függetlenül létezik magának a tejnek a testétől. És aztán a következő pillanatban a csepp visszahullik a tej testébe, és elveszíted annak tudatosságát, hogy e csepp egy elkülönült dolog, a tej egy különálló cseppje. De mindvégig tej volt. A te érzékelésed helyéről, csupán úgy nézett ki, mintha elkülönült létezése lett volna.

Na most, ez természetesen egy hasonlat, mivel a Lélek nem tejből van. De megteremt egy képet számodra arról, mi történik, amikor a Szellem teste folytatja a kreativitás játékát, melyből felbukkan az, amit mi Léleknek hívunk – az első, finom eredete az individualizáció gondolatának, annak, ami a Szellem teljességének egy individualizált kifejeződése, e Szellem pedig Fény, ami pedig Isten.

És miért? Minden a Teremtés kiterjesztésének öröméért történik, hogy ez Az Egy tudatos lehessen Önmagára a forma végtelen variációjában. És itt kezdődik – a Teremtés gyönyörűsége. Ez az, ami Te Vagy! A Tiszta Lélekben még mindig csak a Tiszta Potencialitás létezik. Még nem létezik az, amit te tapasztalásként ismersz. Jelen van azonban az Egy Én első finom tudatossága Önmagáról.

Ahogy a Lélek folytatja a Fény, a Tiszta Kreativitás kiterjesztését, összesűrűsödik. Alászáll a következő szintre, ha úgy tetszik. És ismét, mivel a kerítés felőled lévő oldaláról való nyelvezetet használjuk, nem igazán tudunk erről más módon beszélni. A Lélek alászáll vagy összesűrűsödik, és elkezdi megteremteni Önmagának egy mélyebb tudatosságát, egy individualizált dologként.

Na most, a Lélek Önmagáról Szellemként való tudatossága egy új színezetet, egy új rezgést ölt. Nagyon közel kerül ahhoz, amit megtapasztalhattál saját meditációdban és imádban, vagy amikor egy gyermeket hallottál sírni, vagy amikor hajnalban egy erdőben sétáltál – amikor az egoisztikus elme ideiglenesen meghaladásra került, és megérezted az Istennel való Egységedet, ám mégis másnak érezted magad, mint Isten – teremtmény és Teremtő, Fiú és Atya – egyesülve, mégis valahogyan különbözőnek.

Azt mondhatjuk, hogy itt került sor az elkülönülésre. Mert itt, e sajátságos gondolat Tiszta Potencialitásának első szintjén, Az, ami Maga az Intelligencia, Az, ami Maga a Szeretet, Az, ami Maga a Fény (és erre úgy utaltam A csodák tanításában például, hogy Elme. És az Elme nem az a fecsegés pusztán, ami az emberi agyban történik, amire te „gondolkodásként” utalsz. Az Elme sokkal kiterjedtebb ennél!) – itt, az Én finom érzékelésének első szintjén, a tudat egy individualizált mátrixaként, mely tudatos Önmagára, és mégis, az Én vagy Isten valamiképp különbözik attól, aminek a Lélek érzékeli Önmagát… itt születik az elkülönülés első, sajátságos gondolata, ezen a nagyon finom ponton… jóval azelőtt, hogy az univerzumod bolygói megjelentek, jóval azelőtt, hogy a Teremtés multidimenzionalitása létrejött. Itt vagy te. Itt, csak Egy Lélek létezik, az Egy Szellem egyedi kifejeződése, Mely Annak az Egynek az egyedi kifejeződése, aki örökké Van.

Itt, a kreativitásból felbukkan a gondolat ereje. És a Gondolat, a Tiszta Gondolat Mezejéből kezd el majd a Teremtés közvetlenül létrejönni. És itt, ezen a finom szinten, a tejcsepp látszólag elkülönítette Önmagát, és Önmaga tudatosságát a tej testétől elkülönültnek érzi. És egy pillanatra, csupán egy pillanatra, színtiszta öröm ez, mert még mindig az Egy cselekszi ezt – szórakozásból, tiszta játékból, Önmaga és Saját végtelen Ereje kiterjesztésének valódi bőségéből, szüntelenül és korlátlanul. Mert látod, ha Isten, Aki felölti az alakod, azt a gondolatot tartaná meg, hogy

Hát, biztos, hogy nem vagyok képes elkülöníteni az Énemet az Énemtől,

az korlátozás lenne.

És ezért, az Egy megteremti Önmaga egy cseppjét, azzal az érzékeléssel karöltve, hogy Önmagát elkülönültnek érzékeli valamitől, ami most, először, valami más. Itt van az egoisztikus tudatosság csírája, magja elültetve. De ez még mindig a történet egy későbbi részéhez tartozik.

És ahogy a Lélek az elkülönülésnek ezt az első gondolatát álmodja, egy új energia születik meg. Az, ami tiszta öröm volt, az, ami tiszta szabadság, tiszta biztonság volt, most kissé formát vált. Mondhatnád úgy is, hogy egy tejcsepp a tejcseppben látszólag elkülönül, és felölti a saját energiáját. És ezt hívtuk félelemnek. Itt nem tágulás születik, hanem összeszűkülés, avagy az összeszűkülés tapasztalása, amikor a félelem megjelenik a tudatosságban. És most a folyó nagyon-nagyon gyorsan kezd el hömpölyögni – félelemből, azon gondolat legelső eredetéből, hogy

Egyedül vagyok. El vagyok különülve Teremtőmtől.

És mégis, emlékezz arra, hogy a valóságban, a Teremtő érzékeli a Teremtőt, és teremti meg azt az érzékelést, hogy Isten el van különülve Istentől.

Ezzel a gondolattal, egy robbanás történik – nagyon hasonló ahhoz, amit a tudósaid „Ősrobbanásnak” neveztek. Nem is tudják, milyen közel járnak! Csupán azon kell változtatniuk, hogy lássák, az Ősrobbanás Magában a Tudatosságban történt, nem a tiszta anyagból, bármi is volt az. A Tudatosság Ősrobbanásában, képzeld el, ahogy ez a tejcsepp hirtelen felrobbant a térben, mely az elkülönülés gondolatával létrejött, és pontok egy végtelen sorává vagy számává vált – apró tejcseppekké, a Tudatosság apró cseppecskéivé, az Isteniség apró szikráivá, a Fény apró részecskéivé.

Hogy egy másik hasonlatot használjunk a tudományod birodalmából, a fényhullám ezzel a fény részecskéivé vált. Mikor és miért, ki tudná megmondani? Csak az Egy tudja, aki Önmagát megszüli. És te ez Az Egy vagy.

Ahogy ezek a fényrészecskék most szétterjednek (és ismét, egy újabb térbeli kifejezés), szétterjednek a Szellem – ami Fény, ami Isten – Tiszta Potencialitásának végtelen terében, mindegyik részecske pontosan ugyanazzal a potenciállal rendelkezik. Valójában, mondjuk így, egyáltalán semmilyen különbséget nem találsz a Fény pontjai között – semmilyet. Ha megmérnéd őket, a méretük ugyanakkora lenne, bár nincs méretük. Ha megmérnéd a frekvenciájukat vagy rezgésüket, mind ugyanolyanok lennének – a Fény ugyanolyan pontjai, melyek most látszólag a tér különböző pontjain léteznek.

Azaz, van egy olyan érzet, hogy bár ugyanolyanok minőségükben és lényegükben, mégis van egy apró különbség abban a térben, melyet minden egyes pont elfoglal, mintha magadhoz vennél két ugyanolyan ceruzát, és az egyiket az asztal bal oldalára, a másikat pedig a jobb oldalára tennéd. Ugyanabból az anyagból lettek megalkotva, de most, a tér hatalmas kiterjedésében, az, ami ugyanolyan, a tér két pontját foglalja el, mindegyik azzal a tökéletes szabadsággal, mely visszatükrözi az egy Isten tökéletes szabadságát… a Fény végtelen sugarai, melyek azon Tiszta Potencialitás szabadságának tökéletességét tükrözik most vissza, mely Maga a Fény – a Tiszta Potencialitás a teremtésre. Mindegyikben ott van magának az elkülönülésnek a gondolata, felismerése, érzékelése. Megszületett a félelem:

Egyedül vagyok. Nem az a Fénypont vagyok, mely amott van. Csak magam vagyok.

És ahogy a félelem energiája folytatódik, az összeszűkülés, az összesűrűsödés, az alászállás folytatódik. És most, ami felrobban, ismét, azonnal (ez még nem követeli meg az időt), az a sokaság, az a végtelen multidimenzionalitás, ami a Teremtés, egyetlen dolgot kivéve: a fizikai univerzum még nem született meg. A fizikai univerzum megköveteli az idő koncepcióját. Mert a fizikai univerzum csakis az időben létezhet.

És ezért, itt kezded el felfedezni azt, amit te a te nyelvedben, a kerítés felőled lévő oldalán az angyali lények, az angyali világok hierarchiájának hívsz. Pusztán a Fény pontjai ezek, pontosan, mint te, de nem az időt tapasztalva, és nem is abban az összesűrűsödésben, amit te fizikai testeknek hívnál – még az alsó asztrális testeknek sem. A kreativitás multidimenzionalitása továbbra is egy ragyogó tánc, az elkülönülés vagy „másság” vagy félelem érzetének csupán egy árnyalatával.

Ebben a multidimenzionalitásban, melyet még mindig áthat Maga a Fény, és olyan, mint Maga a Fény, az összesűrűsödés folytatódik. És itt, a tudósaid elkezdenek rátapintani a lényegre, szóval láthatod, hány lépéssel vannak lemaradva! De itt, a Fény elkezd összesűrűsödni az anyag részecskéivé. És ismét, robbanás történik, ahogy az egy, mondhatnád úgy is, az egy alap atom – avagy Ádám, hm – felrobban az Ősrobbanással. És a testek, a bolygótestek sokasága, beleértve a te apró, kis univerzumod központi Napját, megszületik.

És a fizikai univerzum, aminek tudod, hogy emberi lényként a része vagy, a megértést meghaladóan hatalmas. És mégis, olyan, mint egy apró porszem. Olyan, mint egy apró Fénypont, látszólag szabadon lebeg – mint a tej egy apró cseppje, mely látszólag elkülönítette magát a tej testétől -, a fizikai univerzumod látszólag szabadon lebeg, és nincs tudatában a ragyogó Fény és Szellem és Isten multidimenzionalitásának, melyben lebeg, melynek a saját létezését köszönheti. Ezért, te sem a Szellemen kívül létezel. Mondhatnád úgy is, hogy szeretetteljesen vagy megtartva – az egész fizikai dimenziód – a Szellem közepében.

Ahogy ez az összesűrűsödés folytatódik, elkezdődik az, amit te „életnek” hívsz, vagy amiről azt mondták neked, hogy ezt hívják „életnek”. Létrejöttek a feltételek, miből? – egy puszta véletlen folytán? – aligha… nem másból, mint a Tiszta Potencialitásból, az Erőből és a Tökéletes Intelligenciából a teremtésre – bár most e kreativitás egyre inkább félelemből fejezi ki magát, nem tiszta örömből. Mintha egy fuvola fúvókáját kissé letakarnád, és így a hangnak más minősége lenne. Mégis, még mindig puszta energia ez. Mert mi más lenne a félelem, mint egy energia? … ahogy a Szeretet egy energia, ahogy az együttérzés egy energia, ahogy a szomorúság is egy energia, ahogy a düh is egy energia.

Látod? A félelem csupán egy energia, és semmi több. Önmagában, tökéletesen semleges. Mert minden esemény semleges. És a félelemnek, mely csupán az energia egy tánca vagy játéka, egy teljesen semleges eseménynek kell lennie, míg valami meg nem jelenik, hogy másképpen érzékelje és tapasztalja ezt. És mi ez? Inkább kihagyjuk azt a részt, hogy megalkossunk egy az igényeinket tekintve nem túl hasznos történetet, és egyszerűen így fogalmazunk: ez az egoisztikus tudatosság megszületése.

És itt a félelem összesűrűsödött végleges formájába. Nem létezik annak az energiának semmilyen további összesűrűsödése, mely félelemmé vált, mert az egoisztikus tudatosság maga a félelem-teli tudatosság Az ego maga a félelem. És mégis, Tiszta Erőből, Tiszta Potencialitásból, Korlátlan Kreativitásból lett megalkotva. És biztos lehetsz ebben, mert mindenki ismeri azt a tapasztalást, hogy az egoisztikus elme milyen szakadatlanul kreatív tud lenni. Mert szünet nélkül, azonnal tudja, hogyan nézzen egy testvérre, a bolygó egy eseményére, bármire képes ránézni, és ilyen gyorsan, egy szempillantás alatt, egy olyan térben, mely még egy gondolatot sem követel meg, az egoisztikus tudatosság képes megváltoztatni, mit tart értékesnek, képes megváltoztatni az érzékelésmódjait, hogy megteremtse azt, amit meg akar teremteni. És azt akarja megteremteni, ami által folytatódik a létezése.

Elég hasonló módon ahhoz, amikor a fizikai testedben egy sejt rákossá válik, és úgy dönt, hogy ámokfutásba kezd, és úgy tesz, mintha nem függene magának a testnek a törvényeitől, melyek a test egészségét fenntartják, hogyan is kezd el e sejt cselekedni? Elkezd önmagához hasonlatos sejteket megteremteni. A rák csupán egy téves érzékelés, egy ámokfutás a test szintjén – ami önmaga számára gondolkodik, inkább a saját képére teremt, mintsem hogy, ha úgy tetszik, a Teremtő hasonlatosságára terjessze ki önmagát; harmóniában élve az Egy Elmével, mely ragyogó örömmel teremt nem másért, mint hogy a jót, a szentet és a gyönyörűt terjessze ki. És mégis, Isten nem teremt korlátozást, nem vonja vissza a kreativitást az ego erejétől. Hanem inkább, mivel Isten Szeretet, a Menny és Föld minden ereje elérhető és hozzáférhető az egoisztikus tudatosság számára.

Szóval mi az egoisztikus tudatosság?

Mindenki tudja, milyen érzés teljesen bizonyosnak lenni abban, hogy elkülönült és egyedül vagy, hogy a saját gondolkodási folyamatodra kell hagyatkoznod, és hogy senki – nemcsak a tested vagy bőröd határain túl -, de az egyedi, elkülönült „éned” érzetén túl sincs senki, akinek bármi kapcsolata lenne veled, és akit érdekelnél:

Egyedül vagyok. Elkülönült vagyok. Hogyan fogom ezt túlélni? Nekem kell rájönnöm. Rá kell jönnöm, e világ hogyan működik. Mindent egyedül kell megoldanom!

A félelem felöltötte végleges formáját. Most, megtörtént Isten, az Egy, a Szellem, sőt még a Lélek teljes elfelejtése is. A test egy olyan rezgésmezőt képvisel, ami még mindig elég intelligens, ami még mindig nagyon intelligens. Olyan, mint egy energiamátrix, annak a gondolatnak az összesűrűsödése emberi formába, melyből folyamatosan formák teremtődnek, folyamatosan teremtődnek, folyamatosan teremtődnek, folyamatosan teremtődnek. És te végtelen alkalommal így tettél már önmagad számára.

A test az egót képviseli. Mert vedd észre, ahogy a székedben ülsz, elég bizonyos vagy abban, hogy nem a veled szemben lévő fal vagy! Ahogy ott ülsz a székedben, a tudatosságod, a tudatod látszólag azt mondja neked, hogy te a hallgató vagy, nem a beszélő, hogy te nem az vagy, aki egy székbe leült, és megengedte, hogy Jeshua ben Joseph és a tudatosság egy bizonyos felmenő ága vagy rezgése gondolatokat sugározzon át azon az elme-test mátrixon keresztül, melyet kizárólagosan az a valaki birtokol, akit Jon Marc-nak hívnak. Hm. Te nem ez az egy vagy:

Nem, nem, nem én. Én nem lennék képes erre, még akkor sem, ha akarnám. Biztosan ez teszi Jon Marc-ot különlegessé. És ez bizonyosan nagyon különlegessé teszi Jeshuát! Mert hát én csak ez a porszem vagyok, ez az elkülönült elme-test, mely a székemben ül, a padlón, egy kanapén, egy olyan kazettát hallgatva, mely tele van olyan szavakkal, amik egy bizonyos jelentéssel rezegnek, és bizonyos képeket és megértéseket teremtenek az elmémben. De ezeket belém helyezik, és én nem ez az egy vagyok.

Ez az egoisztikus tudatosság:

Én nem ez Az Egy vagyok. Én nem Isten vagyok. Én nem tiszta Szellem vagyok. Én nem Tiszta Lélek vagyok. Ez a dolog vagyok, ami ebben a székben ül, most.

És tudod mit? Teljesen igazad van – tényleg ez vagy! Ez és annyival több ennél!

Szóval az egoisztikus elme az, ami megteremti azt az elkülönült érzékelést, hogy ő csak a torta egy vékonyka szelete. Megteremt egy káprázatot, egy torzulást, Magában a Tudatosságban, mint amilyen egy aprócska radarjel egy radarképernyőn – megteremt egy kis radarjelet, ami azt mondja annak, aki nézi a képernyőt, hogy van ott valamilyen dolog.

Elkülönült vagyok. Egyedül vagyok. Nem vagyok képes arra, hogy Isten Elméjével gondolkozzak. Nem vagyok képes az Egységtudatosság megtapasztalására. Nem lehetek olyan, mint Jeshua. Nem, én nem. Én, én túl kicsi és túl gyenge vagyok. Ó, még nem jöttem rá mindenre. Talán egy nap…

Mégis mindvégig te ez az Egy vagy. És ennek az Egynek az Ereje által, megvan a lehetőséged, hogy e gondolatot gondold,

Soha nem lehetek olyan, mint Jeshua. Igazából én túl kicsi és túl törékeny és túl gyenge és túl ostoba vagyok. Ó, a Krisztusi Tudatosság talán elérhető valaki más számára, de nem számomra.

Mindvégig, maga ez a gondolat ennek az Egynek az Erejét kell, hogy használja. Mert ez az Erő az Élet! Ez az Erő a Tiszta Létezés! Ez az Erő a valódi világ! Ez az Erő az egyetlen dolog, ami létezik – punktum! Ennek az Egynek az Ereje által álmodtad meg az elkülönült én gondolatát. Ennek az Egynek az Ereje által, amikor úgy döntesz, fel fogsz ébredni az egoisztikus tudatosság gondolatából.

Na most, miért fontos mindez? Azért, szeretett barátom, mert Az Átalakulás Útja megköveteli azt, hogy létezzen mindaz, ami formában létezik. Te formában létezel. Egy székben ülsz. Ismered egy emberi test terét és kiterjedését. Ismered azokat a sajátos gondolatokat, melyeket sajátodként azonosítasz. Van egy története annak a test-elmének, ami – hát, valljuk be, ahogy te tapasztalod a test-elmét, annak a szülőknek nevezett két lénynek a szexuális vágyából keletkezett, akik összejöttek. És egy apró dolog felkígyózott, hogy megérintsen egy másik dolgot, és akkor egy Fényrobbanás történt, és a Tiszta Lélek egy tiszta szikrája szándékosságból úgy döntött, hogy egy fizikai formával és fizikai formaként rögzül vagy azonosul.

Szóval, egy kellemes szombat este a lényed forrása – testi lényként. És mindez akkor, természetesen, ha szerencsés voltál, amikor is mindkét szülő tudatosan arra vágyott, hogy a testet kommunikációs eszközként arra használja, hogy csakis Szeretetet tanítson; és odaadták önmagukat a másiknak, és aztán befogadták a Fénynek azt az apró szikráját, mely elindítja egy másik test megszületését, és egyértelműen meginvitáltak egy másik Lelket, hogy jöjjön, és együtt legyen velük, tanárként és barátként és testvérként. Sajnos, ez még mindig ritka a bolygódon.

Ez az a mátrix, melybe alászálltál, újra és újra, amikor eljöttél, hogy azt tanítsd magadnak, hogy pusztán egy elkülönült, magányos, kudarcot valló, gyenge személy vagy. A test halálakor Lélekként találtad magad, és megijedtél a Fényed ragyogásától, mert ez a Fény nem egyezik az önmagadról megtanult értelmezéseddel. A félelem összesűrűsödést, összehúzódást, ha úgy tetszik, zuhanást okoz. És az, amibe zuhansz, egy olyan energiamátrix, ami a leginkább összhangban van a saját önmagadról való érzékeléseddel és hiedelmeddel. A hiedelem nemcsak egy gondolat. A hiedelem egy rezgésminőség. És te zuhansz, ismét, egy energiamezőbe, egy álomba, egy fizikai univerzumba, egy időszakba, egy családi struktúrába, melyek azzal rezonálnak és rezegnek együtt, ahogy megtanultad önmagadat érzékelni.

És mindvégig, te Az Egy vagy: ragyogó, tökéletesen szabad, aki Isten Erejét használja, hogy a kicsiség, gyengeség, elkülönülés, magány álmát megteremtse és elhiggye. Éppen most, miközben e szavakat hallgatod, most, ezt teszed. Te választod meg, hogyan gondolkodsz önmagadról. És az, ahogy önmagadról gondolkodsz, tükröződik abban a világban, amit látsz, azokban a tapasztalásokban, melyek megnyilvánulnak a tudatosságod saját, egyedi univerzumában.

Ha tudnád, hogy te vagy a Korlátlan Egy, soha többé nem félnél az aranyérmék megteremtésétől. Soha többé nem hinnéd el, hogy hiányban kell élned. De te még mindig, többnyire, ragaszkodsz ahhoz a hiedelemhez, hogy te az elkülönülésnek az az apró, kis gondolata vagy, amit egoisztikus elmének hívnak, még mindig küszködsz, hogy megtaláld Istent, nem felismerve, hogy Isten jelenlétének az Erejéből teremted meg azt az érzékelést, amilyennek önmagadat tartod.

Szóval, itt vagy – a székedben ülve, a padlódon fekve, a kanapédon ülve. És te Az Egy vagy. Formában vagy, azaz, megteremtetted önmagad azon érzékelését, mely magában foglalja azt a tapasztalást, hogy egy test-elme vagy, ami, mellesleg, elkülönült az összes többi testtől. Elkülönült a kőtől. Nyilvánvalóan, képes vagy kinézni az ablakodból, és azt mondani, hogy ahol az a test van, amivel azonosulsz, a tér egy másik pontján található, mint az összes többi dolog. Erről szól e világ! Ez az univerzum egy olyan tükröződés megteremtésére tett kísérlet, mely meggyőz téged arról, hogy az elkülönülés legelső félelmetes gondolata az igazsága annak, aki vagy! Arra használod, vagy eddig öntudatlanul arra használtad a fizikai univerzumodat, hogy folyamatosan visszatükrözze számodra azt, ami az igazság kell, hogy legyen: hogy el vagy különülve a Teremtés egészétől.

Ez a világ nem más, mint e gondolat tükröződése. És mégis, még itt is, Az Egy áthat minden dolgot, és az Éned felismerése ekként Az Egyként közelebb van hozzád, mint a saját lélegzeted – egyszerűen egy döntésnyire. Itt jelen van egy nagy gazdagság, ami nem található meg semmilyen más dimenzióban, az elkülönülés, a keresés drámáinak gazdagsága – keresés, keresés, keresés.

Hát, egyszer elolvastam A csodák tanítását, és úgy tűnik, nem működött – elolvasom újra. Ó, ez sem működött. Hát, talán kipróbálom ezt a meditációs formát. Nem, ez sem működött. Talán kipróbálom a buddhizmust. Nem, ez sem működött. Kipróbálom a kereszténységet. Nem, ez sem működött. Kipróbálom a drogokat – ez majd megteszi!

Maga a keresés energiája az egoisztikus energia. Mert csak az ego képes keresni. A Tiszta Szellem csak a kiterjesztésre képes. És ez hatalmas különbség!

Az egoisztikus tudatosság, mint jól tudod, a különleges kapcsolatok formájában játszódik le. Különleges kapcsolatod van a munkáltatóddal; különleges kapcsolatod van a társaddal, a szeretőiddel, az autóddal, a hajóiddal, a gépjárműiddel. És a világ a különlegesség iránti szükségletedre épül.

Ó, nézd ezt az autót! Mmm… hát nem szexi?! Ó, olyan jó-ó-ól fogod érezni magad!

Szóval, azt keresed, hogyan teremtheted meg a módját annak, hogy birtokolhasd azt a bizonyos autót.

Ó, bárcsak az a személy lenne a párom! Ó, hadd legyen az enyém úgy, hogy elcsábítom! Úgy teszek majd, mintha valaki más lennék, mint a szegény, értéktelen, magányos énem, hogy azt higgye, nagyszerű vagyok. Páváskodva széttárom a tollaimat.

Hm… érdekes, hogy a „páva” szót használjuk arra, hogy bemutassuk a nagyszerű tollak színkavalkádját, mely elcsábítja a társat!

És így folytatódik tovább. A világ a különleges kapcsolat szükségességében való hiedelem tükröződése. És ennek keresése az a nyugtalanság, amit érzel – az a nyugtalanság, amit az elmében érzel, mely megteremti a nyugtalanság hullámait azokban a folyadékokban és finom energiákban, amik a testben vannak, és amik a test illúzióját megalkotják. A légzés nyugtalansága, az izmok feszülése, a magányosság, amit éjjel érzel, amikor a fejed a párnára hajtod, mind azért van, mert elhiszed, hogy a test-elme vagy, különálló és egyedül, mindenki mástól elkülönülve.

És a Teremtés-szerte akadálytalanul zajló végtelen, örök kommunikáció elveszett a tudatosságod számára. És mégis, ilyen közel vagy. Csupán egyetlen gondolatot követel meg, hogy a lendületet egy új irányba állítsd úgy, hogy amikor a fejed a párnán nyugszik, így szólsz,

Nemcsak ez a test-elme vagyok. Az Egy vagyok, tiszta, határtalan, szeplőtelen. Kommunikálok minden kővel és minden fával és minden időszakkal, mely valaha is létezett.

És igen, amikor elkezded ezt a gondolatot, teljesen őrültnek fog tűnni, mert a kerítés másik oldalán voltál, ahonnan egy bizonyos perspektívából tekintettél a Valóságra. Úgy passzol, mint kesztyű a kézre, de ettől még nem lesz helyes vagy igaz. Az őrültség józanságnak tűnik azok számára, akik őrültek. Szóval, így állnak a dolgok.

De minden keresés akkor ér véget, amikor mersz egy másfajta gondolatot megtartani az elmében. És sokszor hallottad őrajta, szeretett testvéremen keresztül, sok más csatornámon keresztül, A csodák tanításán keresztül:

Csakis a Szeretet valós.

Te nem a test vagy.

Én és az Atyám Egyek vagyunk.

Felébredett vagyok, és Krisztusként járok e bolygón.

A Szeretetet választom a félelem helyett.

Mit jelent ez? A Szeretet Tiszta Szellem. A félelem összeszűkülés, sűrűség, hamis érzékelés – egoisztikus tudatosság. Amikor a Szeretetet választod a félelem helyett, úgy kell döntened, hogy nem az egoisztikus tudatosság lendületével reagálsz. Úgy kell döntened, hogy úgy élsz, hogy nem az ego vagy. És ily módon az, ami alakot öltött, átalakul – az, ami áthatja azt, és kiterjed azon túlra, ami alakot öltött: átalakul.

Az Átalakulás Útja tehát azt követeli meg, hogy annak elfogadásával kezdd, ami mindig igaz. És ebben az órában, arra törekedtünk, hogy egy olyan történetet, hasonlatot, leírást adjunk neked, ami ha üldögélsz vele, segíthet abban, hogy a tudatosságodban az emlékezetedbe idézze azt a folyamatot, melyet valójában éreztél és megtapasztaltál Istenként, az Ő[1] vágyában, hogy teremtsen – fogalmazz tetszésed szerint -, az Egy azzá válik, amit te a számosként érzékelsz, mégis továbbra is az Egy marad.

És ez az, ami vagy! Te vagy a madárdal. Te vagy a Nap ragyogása és melege, ahogy megérinti a bőrt. Te vagy a bőr. Te vagy ennek a melegnek a tudatossága. Te vagy a gondolat gondolója. Te vagy a gondolat. Te vagy a cselekedet. Te vagy az a tér, amiből minden gondolat felbukkan. Te vagy a fák közötti szél. Te vagy a tér kiterjedtsége. Te vagy Az Egy, aki örökkévaló. Te vagy az, aki elég bátor ahhoz, hogy az elkülönülés álmát álmodja anélkül, hogy bármikor is elveszítené a tökéletes egységet. És te vagy az Egy, a tej egy apró cseppje, mely az Isteni, a Valós, az Igaz, az Egy emlékezetét tapasztalja.

Nem vagy egyedül az utazásodon. És még most is, tökéletesen felébredett vagy. Mert csakis aki felébredett, az meri megteremteni azt a nagyszerű leleményességet és kreativitást, melyen keresztül te, Isten szikrájaként egyre növekvő mértékben tudatossá válsz az Énedre: Isten Istenbe merül; Isten Istent fedezi fel! Mennyire élvezetes, élvezetes egy játék!

És itt tehát elkezdjük feltárni a titkot. Az elkülönülés nem azért történt, mert vétkeztél. Az elkülönülés nem azért történt, mert valami szörnyen félresikerült. Az elkülönülés Magának a Teremtés Táncának csupán egyik formája – talán a végletekig feszítve a húrt, mivel Isten keresi a korlátait annak, ami korlátlan.

Bújócskát játszottál. Te vagy az Egy behunyt szemekkel, egy fa törzsének dőlve, miközben Éned töredékei elfutottak, hogy elbújjanak. És te vagy az Egy, aki kinyúlt, hogy felfedezze ezeket a töredékeket, és most is tart az a folyamat, hogy így tesz. Te vagy az Egy, aki számossá vált, és aztán arra várt, hogy ez az Egy megtalálja. Te vagy a Lélek, aki arra vár, hogy a Kegyelem megérintse. Te vagy az elkülönült Egy, elbújtál a sötétben, reszketsz, és mégis azt akarod, hogy a Fény megtaláljon téged.

Miért is ne kezdenéd el ezt most, ebben a pillanatban, oly módon, hogy Krisztusként öt percig csendesen üldögélsz? És mondd az Egynek, most, aki a fa törzsétől feléd tart:

Nagyon ügyesen elbújtam. De tudod, azt hiszem, hogy nagy örömmel töltene el, ha megtalálnál! Találj meg, drága Atyám! Érints meg a Kegyelmeddel! És mivel Én Te vagyok, úgy fogok dönteni, hogy befogadom ezt. És ebben a pillanatban, most azt választom, hogy emlékszem arra, hogy én vagyok az Egy, aki keresett, és az is, akit megtaláltak. Én vagyok az Egy, aki tökéletesen változatlan maradt örökké. És én vagyok az Egy, aki úgy érzékeltem az Énemet, mint ami változott, vétkezett, elkülönült.

Azt választom most, hogy összekapcsolom Énem e két részét. És egy test-elme leszek e bolygón – mely táncol és énekel és játszik és a jót, a szentet és a gyönyörűt teremti meg. És most megnyitom elmémnek azt a részét, mely képes korlátlanul gondolkodni, mely mer egy lehetetlen álmot álmodni. Én vagyok az Egy, aki engedi, hogy Isten benne éljen most! Én és az Atyám Egyek vagyunk! Én vagyok a tej cseppje, mely újra a pohár teljességébe merül, melyben Atyám tejként lakozik.

És amikor e testtel e Földön járok, és érzem a köd nedvességét a bőrömön, így szólok majd magamban, „Ah, igen, ez nagyon jó!” Mert én vagyok az Egy, aki azzal az erővel bír, hogy megteremtse e testet, hogy megteremtse magának a ködnek a nedvességét. És a körülöttem lévő köd és nedvesség olyan, mint Atyám Jelenléte, mely a Lelkemet körbeöleli.

Ez a világ – többé nem teher. A tér és idő e világa – többé nem valami olyasmi, amitől menekülnöm kell. Még a betegség és kellemetlenség sem korlátozás többé számomra. Mert bárhol is vagyok, a Szeretet jelenléte Vagyok Én. És ebben a pillanatban, megidézem a Szeretetet, és megáldom a világot, amit látok.

És ily módon, Isten emlékszik Istenre. Mert szeretett barátom, Az Átalakulás Útjának végül el kell vinnie téged ebbe a csendes felismerésbe: Csakis Isten létezik. Miért is félnél, ha itt a Szeretet? És csakis a Szeretet vagy a félelem létezik.

Béke legyen hát veled, szeretett és szent barátom! „Barátom”, mert a részem vagy, és én a részed vagyok – a Fény részecskéi, melyek az Egy Isten, az Egy Elme, az Egy Igazság, a Valódi Világ hullámán táncolnak. Jó vicc volt! És jól megvicceltük magunkat. És most itt az idő, hogy vigadjunk, ahogy egyéniségünkben felemelkedünk, és felismerjük az Egységünket – hogy szüntelenül a Teremtés Táncát járjuk, csakis a t, a szentet és a gyönyörűt kiterjesztve.

Béke legyen hát Isten Egyszülöttjével… Isten Sajátjával!

ISTEN VAN! Ámen.

.

[1] Fordítói megjegyzés: az angol, eredeti szövegben „az Ő vágyában, hogy teremtsen” háromszor ismételve – személytelen, férfi, majd női névmással.

.

Fordítói megjegyzés

A fordítás a The Way of Transformation alapján készült:
https://www.christmind.info/wom/intro/wot/

1 lecke fordításához az ajánlott hozzájárulás 1 000 Ft. Ha arra érzed a Hívást, ennél magasabb összeget is hálásan fogadok. A támogatásod fordítói munkámhoz ide tudod elutalni.

Ez a lecke adományos módon elérhető. Letöltheted pdf és epub formátumban Az Átalakulás Útja oldalon, alul.



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..