Jézus (Jeshua) csatornázott, magyarra fordított tanításai

Az Átalakulás Útja 2. lecke

Most elkezdjük.

És valóban, ismét, üdvözöllek téged, szeretett és szent barátom! Bízunk abban, hogy ez a pillanat jól talál téged. Bízunk abban, hogy ez a pillanat úgy talál téged, amikoris hajlandó vagy egészen ott lenni, ahol vagy. Bízunk abban, hogy ebben a pillanatban úgy találunk téged, amikoris hajlandó vagy felelősséget vállalni a választásaidért, amelyek szó szerint megteremtették azt a környezetet, amit ebben a pillanatban tapasztalsz: a széket, amin ülsz, a körülötted lévő falakat, a dolgokat, amik a falakon függenek, az egyéneket, akikkel szoros közelségben vagy, az egyéneket, akikkel kapcsolatban találod magad, az egyéneket, akikkel dolgozol, akikkel játszol, akikkel megosztod a dolgaidat. Bízunk abban, hogy ez a pillanat úgy talál téged, Isten Szent Gyermekét, hogy játszol Krisztus Királyságában.

És ha nem… ha miközben hallgatod ezt a köszöntést, tudatában vagy önmagadban azzal, hogy

Hát, ez nem éppen az a nézőpont, amiből elkezdtem hallgatni ezt a magnószalagot. Azt hittem, hogy leülök, és Krisztust fogom hallgatni.

Ha van olyan eleme, olyan apró része, olyan nyoma benned ennek a nézőpontnak, akkor állítsd meg a magnószalagot most azonnal! És ahogy így teszel, légy önmagaddal, vegyél néhány mély lélegzetet, ha jól esik! Térj vissza az öt perces gyakorlathoz, amikor egyszerűen Krisztus jelenléte vagy! Mert bizony érzékeljük azt, hogy sokatok már el is felejtkezett arról, hogy ez a gyakorlat létezik.

És az öt perc végén, egyszerűen csak emlékeztesd magad arra, hogy ami mindig igaz, az mindig igaz: Csakis a Szeretet Valós. És ami Valós, azt nem fenyegetheti az, ami valójában nem létezik. És minden egyes pillanatban, amikor az érzékeléseid nem annak emlékezetéből áramlanak, aki vagy, valótlanságban vagy. Amikor ezt észreveszed, vedd az időt, és használd építő módon úgy, hogy visszatérsz az Igazsághoz! Szóval, állítsd meg a magnószalagot, ha kell – mi sehova sem megyünk -, és térj vissza öt perc múlva!

Na most, Az Átalakulás Útja egyszerű, mert az, ha erőlködsz, hogy a Királyságba juss, nem áramolhat a Szentlélek útmutatásából. Mert ahol erőlködés van, ott egy különálló akarat van, amit az egónak hívnak, ami önmagát (és szeretne meggyőzni téged erről), ami önmagát kicsinek, erőtlennek hiszi, és ami tudja, hogy félelem hatja át. A Szeretet nem követeli meg az erőfeszítést, csak a kis hajlandóság szükséges, hogy megengedd neki, hogy lényed mélyéből áramoljon, rajtad keresztül, és így kiterjedhessen a Teremtés minden irányába.

Szeretett barátom, Az Átalakulás Útja, ismét, csak azt követeli meg, hogy kiterjeszd önmagad felé a szükséges hajlandóságot annak gyakorlatba ültetéséhez, hogy az időt másképpen használd. Nem, ez nem azt jelenti, hogy mondj fel a munkahelyeden, és egy kunyhóban élj egy hegytetőn valahol. Nem szükségképpen használnád másképpen az időt, ha így tennél. Azt azonban tényleg megköveteli, hogy azzal az egyszerű felismeréssel kezdd, hogy nem létezhet az érzékelt körülményeknek olyan fennállása, aminek valóban megvan az ereje ahhoz, hogy elkülönítsen téged Istentől. Nem létezik a körülményeknek olyan fennállása, nem létezik a kapcsolatoknak olyan fennállása – sem az időjárás, sem a pénzösszeg, amit az időd felhasználása során magadhoz áramlani engedsz -, semmi nincs a világon, aminek megvan az ereje ahhoz, hogy elkülönítsen téged Istenedtől.

Te vagy az, aki uralkodik minden dolog felett. És mit jelent az uralkodásnak ez az eszméje? Azt jelenti, hogy te vagy az, aki annak a hatalomnak a forrása, mely által képes vagy megválasztani, hogyan tekintesz mindarra, ami körbevesz téged, hogyan fogod érzékelni, mit fogsz róla elhinni. Te vagy az, aki rendelkezik azzal az erővel, ami áthatol a világ illuzórikus fátylán, és mindenben a Szívet, az Esszenciát, az Igazságot, a Krisztusi Gyermeket látja – egy fűszálban, egy gyermek sírásában, egy kutya ugatásában, a számlákat tartalmazó levél érkezésében. Hm.

Ezért, Az Átalakulás Útja nem kéri tőled azt, hogy megváltoztasd a körülményeidet. Csupán azt kéri, hogy változtasd meg a hozzáállásodat a körülményekhez, azáltal, hogy felismered, ártalmatlanok, azáltal, hogy felismered, minden dolgot te hívtál önmagadhoz.

Sokan vannak, aki azt tanítják, hogy üldögélned kell, elmélkedve arról, miért tetted ezt, és miért tetted amazt, és… ó, te jóisten! Mondom neked, csak annak elkezdésére van szükség, hogy hajlandó legyél elfogadni azt, hogy a tudatosság nagyszerű misztériumában tiéd a hatalom, és te vagy a forrása mindennek, amit gondolsz, mindennek, amit látsz, mindennek, amit érzel, és mindennek, ami lenni szeretnél, és amit szeretnél megcselekedni. Ebben a szabadságban lakozol szüntelenül.

Az Átalakulás Útja tehát egyszerűen ezen nyugszik:

Hogyan fogom döntésem szerint az időmet felhasználni? Míg itt találom magam ebben a pillanatban, képes vagyok-e emlékezni arra, hogy szabad vagyok, és másképpen is tekinthetek a dolgokra? Szabad vagyok, hogy szeretetteljesen tekintsek a világra. Nem kell arra várnom, hogy valami rajtam kívül megteremtsen egy olyan ingert, ami egy szeretetteljes választ vált ki belőlem.

Nem kell a társadra várnod, hogy jöjjön, és megadja neked azt az ölelést, amire annyira vágysz. Nem kell várnod arra, hogy az anyukád felhívjon telefonon, és könyörögjön a megbocsátásodért, amiért olyan kegyetlenül bánt veled kiskorodban. Nem kell arra várnod, hogy Clinton elnök eltűnjön a Fehér Házból. Nem kell a nagy nyereményjátékra várnod, ami egy levélben több millió dollárt küld neked. Nem kell ilyesmikre várnod. Pontosan most, te vagy az, aki szabad.

De talán bebörtönözted magad azzal, hogy arra vársz, hogy a Szeretet rajtad kívülről jelenjen meg, és egy olyan reakciót váltson ki benned, amikor érzed vagy felismered, és végre szeretetteljesnek érzed magad. Azok, akik ismerik az egyedüllétet, nincsenek lekorlátozva a Szeretet kiterjesztésében. És azoknak, akik ismerik a magányosságot, továbbra is megvan a hatalmuk arra, hogy úgy döntsenek, szeretni fognak. Ezt soha nem vehetik el tőled.

Szóval, itt egy egyszerű gyakorlat, amit adni szeretnénk neked. Amikor legközelebb egyedül leszel, és talán egy kicsit magányosnak érzed magad, és észreveszed, hogy az elme pörög a gondolatokkal, és talán egy kicsit gyengének érzed magad, mint aki nincs formában – vedd fel azt, amit a telefonkönyvednek hívsz! Vegyél három mély lélegzetet, és minden egyes lélegzettel szólj így magadhoz,

A Valóságban, olyan vagyok továbbra is, amilyennek teremtve lettem. Én vagyok Isten Szent Gyermeke.

Aztán csak nyisd ki a telefonkönyvet! Helyezd a kezed az egyik oldalra, amin a sok név és szám van, és csak érezz rá egy konkrét névre és számra (és fel fogod ismerni az érzést)! És aztán, pusztán az örömért, hívd fel azt az illetőt! És amikor felveszi a telefont, csupán szólj így,

Semmit sem akarok eladni önnek, csak tizenöt másodpercet kérek az idejéből. Tudom, hogy soha nem találkozott velem, de itt ültem a székemben arra emlékezve, hogy az Igazság mindig igaz. És azért hívtam fel önt, hogy emlékeztessem, Isten szereti önt! Soha nem vallott kudarcot. Soha nem tett semmi rosszat. Továbbra is tiszta és ártatlan, most is. És csak áldásomat szeretném önnek átadni. Legyen szép napja! Viszonthallásra.

Mert látod, a világnak, amiben élsz, csak egyetlen célja van. Ugyanaz a célja, mint a Teremtés minden dimenziójának: hogy az Atya Szeretetének kiterjesztése legyen. Mert a Teremtés erről szól. És aztán, kiterjeszteni ezt a Szeretetet abból a világból, abból a dimenzióból. Mindenkinek egyetlen kincse van, csakis egyetlen kincse. Ez a kincs nem a gyermeked. Nem a társad. Nem az új autó a garázsban. A kincsed a Valóságod, Isten korlátlan, szent és egyszülött Gyermekeként. Te a tudatosságnak az a mezeje vagy, amin keresztül az Atya Önmagát szeretné kiterjeszteni.

Ez azt jelenti, hogy ha ez az egyetlen kincsed, a legnagyszerűbb örömödet úgy fedezheted fel, ha kiműveled magadban az elme azon szokásait, a test azon szokásait, a választás azon szokásait, melyek elkezdik összhangba hozni mindazt, amit gondolsz, amit látsz, és amit teszel, azzal az Igazsággal, ami mindig igaz. Mert az örömödet annak felismerésében fogod megtalálni, hogy a kincsed kiterjesztéséért létezel. És miközben így teszel, azonnal hozzáadsz Atyád kincseihez, Akinek egyetlen akarata, hogy kiterjessze Azt, Ami Ő, örökké – határtalan, korlátlan. És Isten csakis Szeretet.

Na most, a nagyszerű dolog a Szeretettel kapcsolatban ez: a Szeretet nem követeli meg a körülmények semmilyen együttesének meglétét, mielőtt jelen lehet. Na most, hogyan is különbözik ez néhány olyan dologtól, amit az életben tapasztalsz?  Biztos lehetsz abban, hogy testként vannak bizonyos feltételek, melyeknek biztosítottnak kell lenniük, mielőtt a test jól tud lakni étellel és vízzel. Bizonyos feltételeknek biztosítottnak kell lenniük, hogy a test abbahagyhassa a remegést a hidegben. A világod azon a feje tetejére állított érzékelésen alapul (egyébként egy érdekes szó az, hogy feje tetejére állított, hm), azon az érzékelésen alapul, hogy bizonyos körülmények szükségesek, mielőtt meghozható lenne a béke melletti döntés a háború helyett, a megbocsátás melletti döntés az ítélkezés helyett, a Szeretet melletti döntés a félelem helyett.

És ha a rajtam kívül lévő körülmények megváltoznak, majd akkor a Szeretetet fogom választani.

Gyakran mondtam, hogy a világ csupán annak az őrült választásnak a tükröződése, hogy megtagadod a Szeretetet, és a félelemhez ragaszkodsz. A világ homlokegyenest ellenkezik a Királyság Igazságával. A világ a Valóság ellentéte. Az Átalakulás Útja tehát annak a gondolati rendszernek a teljes visszafordításán nyugszik, amit a világban megtanultál. De ez a gondolati rendszer nem pusztán új eszmék gyakorlása, melyeket az elmében megcsömörlésig ismételsz. E visszafordításnak át kell hatnia a test-elme teljes mezejét (ami semmivel nem több, mint a tudatosságod mezeje), hogy tudd, megtörtént e változás.

Hogy aztán bármilyen körülmények között is találod magad, melyek egykor látszólag ítélkezést vagy félelmet vagy dühöt vagy fájdalmat vagy szomorúságot váltottak ki benned, felismerhesd,

Istenkém, az egész testem másképp érzi magát. Nem érzek mást, csakis szeretetet. Teljesen biztonságban érzem magam. Miért is olyan nagy ügy ez itt? Ó, emlékszem, amikor ezek a körülmények szomorúságot, megbántottságot, félelmet, dühöt váltottak ki bennem – és most, egyszerűen azt gondolom, egy gyönyörű hely az, ahol vagyok. Mert itt kiterjeszthetem Krisztus Szeretetét. Hűha, mekkora öröm! Micsoda kincs! Istennek hála, itt ez a pillanat, amikor egy áldás lehetek, mely megáldja e világot!

És mi a világ, ha nem a kapcsolat minden egyes pillanata, amiben találod magad?

Szóval, szeretett barátom, az idő felhasználása kulcsfontosságú. Az idő felhasználása minden szinten meghatározza, mit fogsz a holnapjaidban megtapasztalni. És sokkal azután, hogy a test megszűnik az a tanítási és tanulási eszköz lenni, amihez a leginkább kötődsz, sokkal azután, hogy a test meghal, valóban, továbbra is a holnapjaidba lépsz majd. Mert te egy napsugár vagy, ami a napból, Isten Elméjéből ragyog. És e Fény soha nem hagyja abba utazását – fogalmazzunk így, egy térrel kapcsolatos kifejezést használva. Soha nem szűnsz meg teremteni. Soha nem szűnsz meg tapasztalni.

Az egyetlen választás, ami valaha is a tiéd, ez:

Vállalni fogom-e a felelősséget azért, hogy megtegyem, bármit is kell megtennem ahhoz, hogy gyökerestől kiirtsam a Szeretet jelenléte előtti összes téves érzékelést, összes akadályt, összes korlátozó hiedelmet, amit valaha is megtanultam bárkiről vagy bármiről – különösen önmagamról? Mikor fogom azt választani, hogy felelősséget vállalok, és kiművelem önmagamban annak tökéletes emlékezetét, hogy én és az Atyám Egyek vagyunk – hogy érzékelhetem a valós világot?

… a valóság, ami mindenen átragyog… ami jelen van abban az anyagban, mely megalkotja a széket, amin ülsz… ami szó szerint áthatja azt a dolgot, amit a testnek nevezel, amiről azt gondolod, hogy olyan sűrű és szilárd. Vagy talán kissé puha is, ha nem sportolsz.

A lényeg az, hogy mindabban, amit látsz, nincs semmi, amit ne hatna át Isten Szent Jelenlétének Tökéletes Ragyogása – semmi. Egy kő, egy falevél, egy papírlap, amit fúj a szél, még valakinek a félelemből fakadó és dühös kiáltásai is magukban hordozzák – ha így tekintesz rájuk – Isten Tökéletes Szeretetét. Mert Atyád soha nem vonul vissza, soha nem húzódik vissza Önmaga korlátlan és tökéletes Kiterjedéséből. És Isten csakis Szeretet. És ha nem egészen e Szeretetben lakoznál ebben a pillanatban, azonnal megszűnnél létezni. Nem csak azt értem ez alatt, hogy meghalnál; hanem azt, hogy szó szerint megszűnnél létezni. Egyetlen elmében sem maradna nyomod sem gondolatként, sem emlékként. Te csak azért Vagy, mert a Szeretet Van.

Ezért mondtam egykor,

Magamtól semmit sem tehetek, de Atyám cselekszik meg minden dolgot rajtam keresztül.

Nem azt mondtam,

Atyámtól tanultam mindezt, és most én leszek az alkotó és a cselekvő.

Elismertem teljes tehetetlenségemet, teljes függőségemet. Kiirtottam magamból minden olyan érzékelést, hogy egy Istentől elkülönült én vagyok.  Felhagytam azzal, hogy hatalommal ruházzam fel az apró, kis szúnyogot, ami a végtelen térre így kiabál,

Az én akaratom legyen meg!

Ahogy a székedben ülsz tehát, ebben a pillanatban – remélhetőleg az Átalakulás Naplóddal az öledben, és azzal a tollal, amit csak erre a célra vásároltál, emlékezz erre: Mindenkor egészen a Szeretet átható Valóságától függesz, mely létedet adta abból a vágyából fakadóan, hogy kiterjessze a kincsét – az örömet. Ez a valósága annak, aki vagy, ebben a pillanatban is. Olyan vagy, mint egy hullám, mely Isten tökéletes és szent Szeretetének Óceánjából emelkedett ki. Egyetlen pillanatra sem lehetsz elvágva tőle. És igen, holnap a dolgok változni fognak. Igen, lesz egy olyan pont, amikor a test lerobban és meghal. Igen, elérkezik majd egy olyan pillanat, amikor minden, amit magad előtt látsz, nem lesz többé, mert minden dolog, ami az időben keletkezik, véget is ér az időben. Ez az élet rendje. És mégis, te szabad vagy, hogy kiműveld magadban azt a képességet, hogy a valós világot érzékeld – hogy lásd, ismerd, érezd, megízleld, kiterjeszd Azt, és Az legyél, ami Valós. És csak a Szeretet felel meg ennek a definíciónak.

Ezért, ismét, egy másik gyakorlat segítségével, pihenj meg egy pillanatra! És ha a szemeid csukva vannak, nyisd ki őket, és nézz körül! Mi az első dolog, amire a tekinteted esik? Legyél vele! Ne ítéld olyan gyorsan azt a dolgot egy gyertyának, egy virágnak vagy egy képnek! Egyszerűen legyél együtt vele! Engedd, hogy a test ellazuljon! Hagyd abba, hogy annyit gondolkodsz! Mi ez a dolog? Tényleg tudod, hogy mi ez, vagy hogy mire való? Jellemzed, elnevezed, ahogy Ádám egykor az állatokat, az Édenkert történetében. És az emberi elme úgy hiszi, hogy amint elnevezett vagy definiált egy dolgot, akkor már ismeri is azt. Ezt hívják az egoisztikus tudás önelégültségének.

De igazán tudod-e, hogy mi ez a dolog? Felismered-e, hogy mi mindennek kellett megtörténnie, hogy egyáltalán létre jöhessen? Vajon hány elme vett részt e teremtés létrejöttében? Milyen anyagokból készült? Honnan valók ezek az anyagok? Milyen növényt, milyen követ, milyen fémet fedeztek fel és vontak ki a Föld testéből, hogy e dolog ezt a formát ölthesse fel? Hogyan történhetett meg mindez? Honnan valók maguk a molekulák és atomok? Mi is ez a dolog, amit nézek?

Képes vagy-e megtalálni azt a helyet önmagadban, ahol pusztán megpihensz az ámulatban, és felismered teljes tudatlanságodat? Nem tudod megtalálni azt a pillanatot, amikor e dolog először bukkant fel gondolatként valakinek az elméjében. Teljesen tudatlan vagy azt a pillanatot illetően,  hogy mikor született az az anyag, amiből e dolog létre jött. Nézz hát rá ámulattal, és ismerd fel, hogy ugyanarról a helyről származik, mint te – misztériumból; tökéletes, abszolút misztériumból! Nem érzed-e hát a rokonságot vele? Nem vagy-e kapcsolatban vele? Nem vagy-e képes hát arra, hogy elkezdd érzékelni a szentséget, amiben ez a kapcsolat lakozik? Mert a misztérium szent, és még a legnagyszerűbb elméket is meghaladja. A legnagyszerűbb filozófus sem foghatja fel a misztérium mezejét, melyből minden kapcsolat kiemelkedik.

És most, miközben erre a dologra nézel, bármi is legyen az, ismerd fel, hogy te hívtad kapcsolatba önmagaddal! Tűnődj el egy pillanatra, és vedd fontolóra,

A tudatosság milyen rezgéséből hívtam ezt a dolgot először önmagamhoz?

Talán emlékszel rá, hogy egy boltban vetted. Figyeld meg, képes vagy-e felkutatni az emlékezetedben, a tudatosságodban a legelső pillanatot, amikor e dolog tudatod mezejébe lépett! Mi zajlott benned? Mit gondoltál, vagy gondolkoztál-e egyáltalán? Mi motivált arra, hogy otthonod terébe hozd? Ha egy barát házában vagy, a kérdés ugyanez marad. Mi motivált arra, hogy ott legyél, ahol most vagy? Milyen döntéseket hoztál meg a tudatossággal?

Na most, ismét, azt javasolnánk, hogy állítsd meg a magnószalagot, és tölts el körülbelül öt percet azzal, hogy megismétled ezt a gyakorlatot néhány tárggyal vagy dologgal, amit a szobában magad körül látsz! Ne felejtsd el, hogy ez magában foglalhatja a térdedet vagy a kezedet, egy gyűrűt az ujjadon, a zoknit a lábadon! Élvezd ezt a gyakorlatot! De emlékezz rá, hogy ne helyezd nyomás alá az agyat; azaz, ne gondolkozz olyan erősen! Lazítsd el a testet! Ülj a székben úgy, mintha Krisztus lennél, és csupán menj végig azokon a kérdéseken, amiket adtunk neked! És aztán folytatjuk…

Szóval, hogy ment? Szeretett barátom, ez a gyakorlat nagyon-nagyon hasonló ahhoz, amit esszénus tanítóim adtak nekem, amikor még egészen fiatal voltam. És órákat – órákat – töltöttem el ezzel a gyakorlattal, nemcsak öt perceket, szó szerint órákat. E gyakorlatot végeztem apám házában. E gyakorlatot végeztem a zsinagógákban. E gyakorlatot végeztem a falvak utcáin. A kedvenc időm és helyem a gyakorlatozásra alkonyatkor volt, amikor a nap elkezdett lemenni. És miközben végeztem a gyakorlatot, megfigyeltem a színeket, és éreztem a levegő hőmérsékletének változását a bőrömön, láttam a szelek táncát a fűszálak között, hallottam a madárdalt, és együtt voltam ezekkel a dolgokkal, pontosan úgy, ahogy most azt kértem tőled, hogy legyél együtt a szobádban lévő dolgokkal. És órák teltek el, miközben üldögéltem, és megpróbáltam megfigyelni az égen látható minden egyes csillagot, ugyanezeket a kérdéseket feltéve önmagamnak:

Fel tudom-e fedezni a forrását annak, amit látok? Honnan származik? Hogyan lehetséges a léte? Mi hívta életre?

És ahogy elkezdtem érzékelni, hogy én hívtam e dolgokat a tapasztalásomba, elkezdtem megkülönböztetni, mi az, ami valódi örömöt hoz számomra – nem csak egy pillanatnyi élvezetet vagy kielégülést vagy biztonságérzetet, hanem azt, ami valódi örömöt vált ki. És felfedeztem, hogy ami mindig örömöt hozott számomra, az az, amikor hajlandó voltam átadni magam a misztérium ámulatának, hogy áthassa a gondolatokat és érzékeléseket és magatartásokat és meghatározásokat, melyeket a világ tanított nekem. Hogy egy tányérra nézve ne csak egy tányért lássak, hanem egy misztériumot, ami előttem bontakozik ki. Hogy üldögéljek, és megbámuljak egy csillagot. Hogy üldögéljek, és egy szent szövegre pillantsak. Hogy üldögéljek, és egy halottra nézve, aki az út szélén porral elfedve ül, ne lássak különbséget – hogy úgy tekintsek rá, mint amit ugyanaz a Misztérium hat át – Atyám Szeretetének jelenléte. Elkezdtem érzékelni, hogy ez a Szeretet hat át engem is, hogy maga a test-elme, amiről azt hittem, én vagyok, Jeshua ben Joseph, ebből a Misztériumból bukkant fel… Misztériumból… Misztériumból… hogy nem én teremtettem önmagam! És végül rájöttem, hogy még saját magam, Jeshua ben Joseph is egy Misztérium, amivel kapcsolatban vagyok.

És eldöntöttem, hogy kapcsolatban leszek saját énemmel, amire a test-elmeként utalunk, ami a tudatosságnak az a sajátságos érzete, melyre azt mondod, „én vagyok”. Eldöntöttem, hogy kapcsolatban leszek Énem teljességével – elme, szellem, lélek, érzelem, test -, az ámulatnak és misztériumnak ugyanazzal az érzetével, amit akkor éreztem, amikor a legtávolabbi csillagokra pillantottam az éjszaka mélyén, egy csendes domboldalon. És ez mindent megváltoztatott. Feladtam az önmagamról alkotott definícióimat. Nem egy ács fiakánt tekintettem magamra. Nem zsidóként tekintettem magamra. Többé nem az esszénusok tanítványaként tekintettem magamra.

Eljutottam oda, hogy az Énemet valami olyasminek a titokzatos kiterjedéseként láttam, ami meghaladja a megértésemet. Úgy láttam az Énemet, mint a nap egy sugarát. Úgy tekintettem az Énemre, mint Isten jelenlétének misztériumára, mely a manifesztáció birodalmában kibontakozik. Megláttam, hogy minden, amit gondoltam, maga a test is, ideiglenes; hogy egy folyamatos örökkévalóság; hogy bármi is az, ami szült engem, örökkévaló, és ha képes vagyok Ebben megpihenni, ha képes vagyok Ezzel együtt lakozni, ha képes vagyok Ehhez visszatérni – minden lélegzetet megelőzően is -, akkor rákapcsolódhatok Magának a Teremtésnek az Erejére. És eltűnni az útból, és eltűnni az útból, és eltűnni az útból. És folyamatosan mélyebbre merülni a Misztériumba, még mélyebbre a Misztériumba, és még mélyebbre a Misztériumba.

Attól a naptól kezdve nem hagytam, hogy az elmém nyugodjon. Soha nem döntöttem úgy, hogy készen vagyok. Soha nem védelmeztem egyetlen érzékelést sem, amit bárkiről vagy bármiről megalkottam. És idővel kiműveltem magamban, azáltal hogy bölcsen használtam az időt – kiműveltem magamban a hajlandóságot és a képességet, hogy elsőként a Királyságot keressem, egészen addig a pontig, amikor így tettem minden kiejtett szót megelőzően, és a test minden gesztusát megelőzően:

Atyám, Benned nyugszom. Te mit szeretnél megélni rajtam keresztül ebben a pillanatban? Hadd legyek a tanúja! Hadd érezzem! Hadd ízleljem meg! Vigyél még mélyebbre a Te misztériumodba! Téged akarlak egészen!

És ha tehetek egy vallomást, ez soha nem ért véget. Továbbra is így szólok,

Atyám, Téged akarlak egészen!

Az Átalakulás Útja – maga a hajlandóság, hogy az időt másképpen használd. Minden egyén utazásában el kell érkeznie egy olyan pontnak, amikor fejet hajt az illető, és megjelenik az a gondolat,

Csakis Istent akarom, és többé nem érdekel, ez mibe kerül, mit követel meg. Alávetem magam Annak a Titokzatos Erőnek, ami az Élet, és csak azt kérem, hogy alakuljak át a Tudat tökéletes Mezejévé, amin keresztül a Szeretet akadály nélkül áramlik.

Na most, amit felfedezel majd legvégül az az, hogy az egyetlen akadály a félelem és a félelem valamilyen kifejeződése. És minden alkalommal, amikor félreteszed a félelmet, és azt választod, hogy az Istennel való egységed tökéletes szentségéből megáldod a világot – minden alkalommal, amikor mersz olyan arrogáns lenni a világ szemében, hogy Krisztus jelenléte vagy, minden alkalommal, amikor ellazítod az elmét és a testet, és felismered,

Magamtól semmit sem teszek. Valami él rajtam keresztül, és ez az, Aminek átadom magam,

kiműveled majd a világban való létezés egy olyan módját, ami nincs itt. Azaz, nem abból az érzékelésmódból fakad, ami megalkotja a világot.

Te más leszel. Ugyanúgy fogsz kinézni, de te nem az a te leszel, akit a világ megismert. Úgy beszélsz majd, ahogy mindig is beszéltél. Tudni fogod az egészségbiztosítási számodat. Ugyanakkor lesz egy határozott érzeted arról, hogy nem te, hanem Az Egy él rajtad keresztül. És valahogy, egy megfejthetetlen és megmagyarázhatatlan módon, a Tudatosságnak az a Mezeje lehetsz, mely tanúja lehet annak az Életnek, ami rajtad keresztül él. És tudni fogod, hogy ez szent. Tudni fogod, hogy ez gyönyörű – hogy pontosan most, bárhol is vagy ebben a pillanatban, te a Misztérium kifejeződése és megtestesülése vagy: a Szereteté, mely örökké kiterjeszti Önmagát. Te vagy Isten Öröme!

És továbbra is így létezel majd a létezés minden birodalmában. Soha nem lesz olyan idő, amikor megszűnsz létezni. De azáltal, hogy választásod szerint átadod azoknak az érzékeléseknek a védelmét, melyeket önmagadként azonosítottál, hogy választásod szerint elengeded azon félelmek szorítását, amelyeket indokoltnak hiszel, azokat az ítélkezéseket, melyeket igaznak hiszel, amikor átadod a ragaszkodásodat ahhoz a világhoz, amit megalkottál, a Teremtés áramlik majd rajtad keresztül:

Magamtól semmit sem teszek. Csupán tanúja vagyok a Szeretet áramlásának rajtam keresztül. És bölcsen használtam az időt, hogy kiműveljem magamban a valós világ tökéletes emlékezetét. Az idő és a tér nem börtönöznek be engem. Ez a test nem én vagyok. Egy eszközként használom, hogy megformáljam és megalkossam azt, ami ebben a világban képes a Szeretet kiterjesztésére bármelyik pillanatban.

És ezzel elérkeztünk most e második kalandunk egy tökéletes végpontjához Az Átalakulás Útján. Ismét, vedd észre, milyen gondolatokat, milyen képeket, milyen dolgokat írtál le választásod szerint a naplódba! Vedd észre az érzéseket, melyek jelen vannak a testben, éppen most! Vedd észre a gondolatokat, jeleneteket, képeket, melyek elméd terében visszhangzanak! Nem máshol lakozol, mint Isten jelenlétének végtelenségében. És a mesterré válás akkor érkezik el, amikor végül azt választod, hogy minden kötődésedet elengeded a félelemhez. És a tökéletes önátadásban elengeded magának az álmodónak az álmát, és megengeded az Élet Misztériumának, hogy rajtad keresztül éljen – akadálytalanul, félelem nélkül, annak tökéletes tudásában, hogy

Én és az Atyám Egyek vagyunk. Semmit sem kell tennem, hogy eljussak Istenhez. Csupán van néhány elengedendő dolog, hogy Isten eljuthasson hozzám.

Szóval, szeretett barátom, fontold meg jól, amit ebben az órában megosztottunk veled, néhol nagyon kifinomult módokon. Erősen javasoljuk, hogy hallgasd meg ezt a magnószalagot néhány alkalommal, különböző környezetben, különböző napszakokban – esetleg hajnali háromkor, esetleg éjjel! Amikor a tavaszod elérkezik, hogy felmelegítse a Földet, ismét vedd magadhoz ezt a magnószalagot, keress egy kis dombot, ahonnan gyönyörködhetsz a csillagokban, és talán lakozz velük másképpen!

Hallgasd meg ezt a magnószalagot, amikor zaklatottnak vagy stresszesnek érzed magad! Kerülj tudatába a körülmények minden olyan fennállásának, melyekről elhitted, hogy megvan a hatalmuk arra, hogy korlátozzák a választásodat, vagy elvonják az energiádat! És hallgasd meg ezt a magnószalagot e körülmények között – amikor szomorú vagy, amikor magányos vagy, amikor zaklatott vagy, amikor a szoba tele van ötvenezer baráttal (na jó, rendben, talán tíz vagy tizenöt is megteszi)! Vedd magadhoz, és hallgasd meg egy park padján ülve, vagy ott, amit a hatalmas bevásárlóközpontok padjainak hívsz, ahova az országod sok lénye megy, hogy imádja a sok „kacat” istenét, és aranyérméit kicserélje rájuk – te ezt „vásárlásnak” hívod. És vásárold meg ezek helyett inkább a tudatosság egy új minőségét, a létezés egy új módját – azt, ami áthatja mindazt, amiről azt hiszed, hogy látod, és feltárja előtted a Királyság tökéletes harmóniáját, Isten Szeretetének jelenlétét!

Senki sem fogja megtenni helyetted ezt az utazást. Senki, akit látsz, senki, akivel együtt élsz, sem fogja megtenni az Istenhez vezető utat helyetted. Szóval kerülj tisztába a prioritásaiddal, és keresd elsőként a Királyságot! És mindenekfelett tudd, hogy nem vagy egyedül! Valóban, mindig veled vagyunk. És azzal zárok hát, hogy azt mondom,

Szeretlek.

Béke legyen hát veled mindig!

Ámen.

.

Fordítói megjegyzés

A fordítás a The Way of Transformation alapján készült:
https://www.christmind.info/wom/intro/wot/

1 lecke fordításához az ajánlott hozzájárulás 1 000 Ft. Ha arra érzed a Hívást, ennél magasabb összeget is hálásan fogadok. A támogatásod fordítói munkámhoz ide tudod elutalni.

Ez a lecke adományos módon elérhető. Letöltheted pdf és epub formátumban Az Átalakulás Útja oldalon, alul.



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..