Jézus (Jeshua) csatornázott, magyarra fordított tanításai

Filmajánló: Legyen egy kis hited

Írisz barátommal 2015 első felében néhány hónapig közösen tartottuk Tükörképek című filmklubunkat, és ez év augusztusában ismét együtt mélyültünk a filmekkel. Írisz feliratozta a Legyen egy kis hited című filmet, és amikor meglátogattam őt és lakótársát, hárman együtt megnéztük a filmet, és finomítottunk a magyar fordításon. Nagyon élveztem a közös munkát, és a film is igazán elgondolkodtató.

A film igaz történet alapján készült  egy újságíróról, és két olyan emberről, akik nagy hatással voltak rá. Az egyikük egy rabbi, a másikuk pedig egy lelkipásztor…

Számomra a film leginkább azt a belső konfliktust mutatja be, amikor az elme még eléggé be van kötve a formába, és ezért ideiglenesen eléggé összekavarják az eltérő hitrendszerek, szimbólumok, rituálék, elnevezések. A film főszereplőjét, az újságírót egyformán vonzza a rabbi és a lelkipásztor lénye, mert érzi bennük a Jelenlétet, az Isten iránti odaadást. Sokáig azt hiszi, hogy választania kell, mert bizonyosan az egyik a helyes hitrendszer. Végül megtanulja meglátni mindegyik vallásban az Örökkévalót, és megtanul Szívből kapcsolódni, a vallási hovatartozástól és a múltbéli történetektől függetlenül.

A lelkipásztor személyében pedig egy elképesztő átalakulás történetét ismerhetjük meg. Inspiráló, hogyan kezdenek el beáramlani a csodák a férfi életébe, amikor életét felajánlja Istennek.

A filmhez jó szórakozást és felismeréseket kívánok!

.

Fogadd szeretettel ezt a releváns idézetet A Szív Útja 9. leckéjéből a hitről és elkötelezettségről:

“Mert nem elég magadhoz ölelned azt az eszmét, hogy

Én vagyok a teremtője mindennek, amit megtapasztalok.

Választanod kell azt, hogy aktívan a gyakorlatba ülteted ezt. Ez a napi öt perc gyakorlással kezdődik – ennyi az egész. És amikor azt érzed, hogy ezt teljesíteni tudod öt perc erejéig, akkor kiterjesztheted azt tíz percre, és aztán húszra… és olyan kevéskének hangzik ez.

Úgy érted, húsz percen át tegyek úgy, mintha én lennék a Megtestesült Krisztus, aki teljes egységben van Istennel, aki teljesen szabadon elkezdhet megteremteni teljesen más fodrozódásokat, mint amiket eddig megtapasztalt, tudva, hogy azok vissza fognak térni hozzá, és a megnyilvánult tapasztalásává fognak válni? Kétség sem fér hozzá! De húsz percen át? Még ha képes is lennék ezt teljesíteni, ez olyan kicsiny töredéke egy napnak.

Szeretett barátom, ha lenne annyi hited, mint egy apró, apró, apró kicsiny mustármag, tudnád azt, hogy te ebből a kicsiny hitből meg fogod teremteni a hatalmas tölgyfát, aminek az ágai menedéket adnak majd neked az égető nap elől, és sokak számára nyújtanak majd vigaszt. Húsz perc egy örökkévalóság, ha a holnapjaid megteremtéséről van szó!” (A Szív Útja, 9. lecke)

.



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..