Jézus (Jeshua) csatornázott, magyarra fordított tanításai

A Szív Útja 3. lecke

Most elkezdjük.

És valóban, üdvözöllek, szeretett és szent barátom! Ha a világod nyelvén beszélek, nem találom azokat a szavakat, melyek közvetíteni tudják feléd a Szeretetet, amit érzek irántad. Nem találom a szavakat, melyek közvetíteni tudják feléd a Szeretetet, amit érzek, amennyire Isten szeret minket. Ha a világod nyelveit kutatom, nem találok egy olyan fogalmat, szót, eszmét, filozófiát, dogmát sem, ami magába tudja foglalni az Igazságban azt a Misztériumot, ami közelebb van hozzád, mint a saját lélegzeted, és a felfedezésedre vár.

Ha a teljes teremtést kutatom, ha azokban a palotákban keresgélek, melyek Atyám Teremtésének tartományaiban léteznek – és ez a Teremtés végtelen -, bármennyire is igyekszem, nem találok semmit, ami igazán leírhatna téged. Nem találok olyasmit, ami nagyobb értékű nálad. Az Igazságban, nem fedezhetek fel semmi olyasmit, ami sokatmondóbban beszél arról a Szeretetről, ami Isten, mint a te puszta léted. Ezért, az Igazságban, rád tekintek folyamatosan, és ámulok Atyám Szeretetének Ragyogásán.

Így hát rajtad keresztül fedezem fel mindazt, ami Isten. És emberként, amikor bolygódon jártam, elkezdtem felismerni, hogy a legnagyobb ajándék, amit valaha kaphatok, akkor érkezhet csak el hozzám, amikor azt választom, hogy átadok minden érzékelést, amit rólad megalkothatok, testvérem, ami elhomályosítaná azt az Igazságot, ami mindig igaz rólad.

Amikor kilenc éves voltam, elkezdtem ráébredni pontosan arra, amiről most beszélek neked. És amikor apám elvitt az öregekhez, és amikor olvasott a Tórából nekem, valami a bensőmből elkezdett elbűvölni. Valami elkezdett beszélni hozzám arról, hogy mindazok alatt az érzékelések alatt, amit megalkothatok valakiről, ott van valami Ragyogó és Csillogó, ami felfedezésre vár. Elkezdtem azt érezni, hogy különbözöm társaimtól. Elkezdtek lefoglalni a belső dolgok. És amikor hallgattam az öregeket beszélni, gyakran azt éreztem, mintha messzire sodródtam volna attól, ahol ők voltak. És képek érkeztek hozzám, és gondolatok érkeztek hozzám, és érzések érkeztek hozzám, amiket nem értettem, amiket még nem olvasztottam be lényembe.

De valami elkezdett elbűvölni. Miképpen tudom felfedezni azt, hogy csak ezt a Csillogó Ragyogást lássam? Lehetséges-e számomra, hogy úgy lássam testvéreim, ahogy Atyám látja az Ő Gyermekeit? És az Igazságban felfedeztem, hogy az út oda, hogy Krisztus Szemeivel lássak, annak elfogadásával kezdődik, hogy Én, mint teremtő, Isten hasonlatosságára teremtve, valóban, szó szerint megválasztok és magamhoz hívok minden tapasztalást; hogy Én teremtem azokat a fátylakat, amelyeken keresztül a Teremtésre tekintek.

És kissé elkezdtem sebességet váltani. Sőt, elkezdtek olyasvalakinek látni, aki lázad az esszénus öregek tanításai ellen. Mert elkezdtem eltávolodni attól, hogy törekedjek Istenre, hogy törekedjek a tökéletességre, és elkezdtem kiművelni magamban a megengedés folyamatát. Felfedeztem, hogy ha az érzékeléseimre, érzéseimre, viselkedésemre tekintek, pontosan úgy, ahogy azok vannak, anélkül, hogy kiszínezném őket saját értelmezéseimmel – ha meg tudom tanítani magam arra, hogy ártatlansággal magamhoz öleljem a dolgokat -, a fátylak elkezdenek szertefoszlani az elmémben. Mert amikor kilenc éves voltam, már akkor elkezdtem megtanulni azt, hogy féljek az olyan gondolkodástól, vagy beszédtől, vagy cselekedettől, ami nem illett annak az időszaknak az uralkodó bölcsességéhez, még az esszénus közösségen belül sem, ami már akkor elkezdett megmerevedni. Már akkor sok volt a dogma. És a dogma mindig civakodáshoz vezet.

Elkezdtem felfedezni, hogy ha minden dologra ártatlansággal tekintek, egy Fény kezd átragyogni azokon a dolgokon keresztül, amiket megpillantok. És ahogy egyre inkább megpihentem ebben az ártatlanságban, egyre inkább ragyogott e Fény.

És ahogy növekedtem, elkezdtem felfedezni, hogy azok az idős tanítók, akik annak a szükségességéről beszéltek, hogy „Bocsáss meg hetvenhétszer”, valami nagyon is mély dolgot tudtak, ami elveszett a hagyományban, korom zsidó és esszénus hagyományaiban. Mert látod, megbocsátani annyit jelent, mint „azt választani, hogy valakit megszabadítasz azoktól az érzékelésektől, amiket rájuk vetítettél.” Ez ezért annak cselekedete, hogy megbocsátod önmagadnak a kivetítéseidet. És amikor elkezdünk megbocsátani, sőt hetvenhétszer is megbocsátani, minden egyes alkalommal, amikor megbocsátasz, egyre mélyebbre viszed önmagad saját tudatosságod tisztaságába. Elkezded meglátni, milyen mélységben színezte át minden kapcsolatodat, és így hatott rájuk pusztán az, hogy nem voltál tudatában a kivetítés erejének.

Ezért megtanultam – és jól megtanultam -, hogy a megbocsátás egy létfontosságú kulcs a gyógyuláshoz. A megbocsátás ellentéte az ítélkezés, és az ítélkezés mindig elkülönülést és bűntudatot teremt. Az ítélkezés bűntudatot fog ébreszteni abban, aki felett ítélkeznek, kivéve persze, ha tökéletesen felébredett az illető. De ami ennél is fontosabb, minden alkalommal, amikor ítélkezel valami vagy valaki felett, szó szerint bűntudatot ébresztesz saját magadban, mert van benned valami, ami bár csendes, ám tökéletesen ismeri testvéred tisztaságát, és tisztán látja, hogy az emberiség birodalmában minden a Szeretet kiterjesztése, vagy egy segítségért és gyógyulásért való kiáltás.

Ezért hát, szeretett barátom, amikor ítélkezel, nem vagy összhangban azzal, ami mindig igaz. Kinyilvánítottad, hogy az ártatlanok nem ártatlanok. És ha valakit ártatlanság nélkülinek ítélsz, már ki is jelentetted magadról, hogy ez rád is igaz. Ezért a megbocsátás gyakorlása tulajdonképpen kiműveli benned a tudatosságnak azt a minőségét, amelyben végül megtanulsz megbocsátani önmagadnak. És valóban, a megbocsátást elnyertek azok, akik emlékeznek Istenükre.

És ezért hát ebben az órában, szeretett barátom, szeretnénk megosztani veled a megbocsátás erejét – hogyan gyakorold, hogyan finomítsd, hogyan értsd meg a mélységét, amely feltárul előtted, ahogy hetvenhétszer is megbocsátasz, hogyan hozd felszínre azt önmagadban, ami még nem lett megbocsátva, de talán el lett felejtve. Ebben az órában arról is szeretnénk beszélni, hogy mi az érzékelés és mi a kivetítés.

Szeretett barátom, ezek a dolgok rendkívül fontosak. Mert mindenkinek, aki az úgynevezett „spirituális útra” lép, végül szembe kell néznie és foglalkoznia kell azzal, hogy mennyire szüksége is van a megbocsátásra, ami a lélek azon mély vágyának kifejeződése, hogy elnyerje a megbocsátást. Mert nincs olyan, aki e bolygón jár, akit ne érintett volna meg az ítélkezés mérge.

Szeretett barátom, ahogy e dolgokról beszélünk, ne engedd, hogy a komolyság belépjen az elmébe! Mert az Igazságban, csupán annyit teszünk, hogy elmondjuk neked azt, amit tenned kell, amit megtehetsz, hogy elengedd az illúzió terhét, ami látszólag azt okozza, hogy levertség ül ki arcodra, és a biztonság hiányát érzed világodban. Úgy is gondolhatsz erre, hogy felcsavarjuk a reosztátod egy kicsit azáltal, hogy felvilágosítunk, levéve rólad a bűntudat és ítélkezés terhét.

Ezért, az Igazságban, értsd meg jól: a megbocsátás kulcsfontosságú! És amit nem bocsátottál meg másoknak, az nem nyert megbocsátást benned sem – nem egy rajtad kívülálló Isten által, mert az Atya sosem ítélkezik. Amit nem bocsátottál meg valakinek vagy a világnak, az csupán a visszatükröződése annak, amit önmagadban teherként hordozol, amit önmagadnak nem tudsz megbocsátani.

Van egy érdekes mondás a világodban,

Mindenki magából indul ki.

Gondolod, hogy egyáltalán képes lennél ítélkezni valaki felett, ha nem mozdulna meg valami benned, ami beindítja benned azt a hiedelmet, hogy pontosan tudod, a másik mire készül? És ezért ítéled el őt. És néha, keményen ítélkezel, mert félsz attól az energiától önmagadban, vagy emlékszel arra, milyen bántó voltál, amikor abból az energiából cselekedtél.

De amikor önmagadnak megbocsátottál, biztos lehetsz abban, hogy tudni fogod, mit jelent az, hogy e világban élni, de nem e világból valónak lenni. Képes leszel arra, hogy érezd azt az energiát vagy azokat a tevékenységeket, melyeket bármelyik lélek szabadon választ. És megkülönbözteted majd azt az energiát, megérted majd azt az energiát, keresztülnézel rajta, és Krisztus Arcát látod majd előtted. Nem reagálsz majd, ami szó szerint azt jelenti, „újra úgy cselekedni, ahogy a múltban tetted”. Ehelyett, még akkor is, ha üldöztetve vagy (vagy hogy személyes tapasztalatból beszéljek, a keresztre szögelnek), te kiművelted magadban a szeretet képességét.

És minden szituációban, nem számít, mit tesz a másik, az első válaszod az lesz, hogy belépj a belső csendességbe, és csupán megkérdezd a Szentlelket,

Mit szeretnél, mit mondjak? Mi a legmegfelelőbb e másik lélek számára ebben a pillanatban?

Mert amikor a megbocsátás megtisztította az elmét és a szívet és saját lényed érzelmi terét, felfedezed majd, hogy csak azért létezel, hogy kiterjeszd a Szeretetet.

Te vagy a világ Megváltója. És minden szituációban az a szereped, hogy megkérdezd a Szentlelket, hogyan szolgálhatod a Vezeklést, a jóvátételt, a gyógyulást, amelynek még véghez kell mennie egy másik lélekben. Szóval még akkor is, ha valaki gyűlöl téged, te nem védekezéssel válaszolsz, hanem kíváncsisággal, ártatlan megfigyelőként. És még ha a kezeidbe szögeket is ütnek, őszintén mondom neked, még akkor is lehetséges a Szív csendes szentélyébe belépni, és megkérdezni a Szentlelket,

Mit szeretnél, mit mondjak vagy tegyek, ami testvérem szívének gyógyulását szolgálja?

Tehát ebbe az irányba tartunk. És mindennek, amit megosztunk veled, nemcsak ebben az órában, hanem ebben az évben, a végső célja a teljes Krisztusi Tudatosságod, a beteljesülése annak, amire saját lelked vágyik: a megbocsátás.

Először is, nincs semmi, aminek tudatában lehetsz valaki más energiájában, amit ne ismernél önmagadban. Nincs semmi, amit valaki mondhat vagy tehet, vagy csupán elképzelheti magáról, hogy képes valamit mondani vagy megtenni, amit ne ismernél te magad is. Újra mondom, mindenki magából indul ki.  És amikor azt érzékeled, hogy valaki ellenségesen viselkedik, vagy félelemből, vagy bármi másból cselekszik, az egyetlen magyarázata annak, hogy ezt felismered, az, hogy jártál az ő cipőjében.

Az a puszta tény, hogy a világodban valaki megölheti másvalakinek a testét, és te képes vagy azzal a tudással reagálni erre, hogy ez egy nem megfelelő viselkedés, azért van, mert lélekként ismered azokat az energiákat, melyek közrejátszanak egy gyilkossági kísérletben. És az Igazságban, ha őszinte vagy magaddal, valószínűleg eszedbe jut legalább ötven olyan alkalom az elmúlt évből, amikor gyilkos gondolatok léptek be az elmédbe. Talán nem cselekedtél a hatásukra, talán nem is foglalkoztál velük egy másodpercnél tovább, de az energia belépett tudatosságod terébe, és te megismerted és felismerted azt. Ki az hát, aki kevesebb nálad? Ki az hát, aki megérdemli, hogy ítélkezz felette? Senki. Ki az hát, aki egyenlő veled? Mindenki. És ki az hát, aki méltó a szeretetedre? Mindenki.

A megbocsátás az a híd, mely összeköt a lélekkel, testvéred lényegével. A megbocsátás az a híd, amelyet ha kiművelsz magadban, lehetővé teszi számodra, hogy tisztán lásd nemcsak az energiákat, amelyeket valaki kifejez, hanem szó szerint képes legyél meglátni, milyen események hozták létre látszólag annak a léleknek a hiedelmét, hogy azon a bizonyos módon kell cselekednie, hogy túléljen, hogy éljen – milyen érzékelések vezették el őt oda, hogy igazolva érezze magát nem megfelelő viselkedésében. Olyan tisztán fogod látni, mintha valaki egy képet rajzolt volna eléd. És aztán gyakorlottan látni fogod, mit mondj, mit tegyél, hogy gyengéden segíts valakinek kijavítani a téves érzékeléseit önmagáról, és megtanulni az önmagának való megbocsátás útját. És amikor eljön az óra, biztos lehetsz abban, hogy e világban jársz majd, de nem e világból való leszel. Olyan leszel, amilyenné én váltam. Te leszel a világ Megváltója.

Mi a kivetítés? A kivetítésre akkor kerül sor, amikor először tagadás történt benned. A kivetítés egy olyan tett, aminek során fizikailag megpróbálsz kidobni a tulajdonodból mindent, amit megvetendőnek vagy magadhoz méltatlannak ítéltél, valami olyasminek, amit nem akarsz. És ezért kivetíted azt. Kihányod magadból és kidobod, és hagyod, hogy olyasvalakin landoljon, aki épp a közeledben van. A kivetítés az általunk neked adott, első axióma tagadásának a hatása. Azon Igazság tagadása, miszerint bármit is tapasztalsz, azt nem valami rajtad kívül álló dolog okozta. A kivetítés tehát egy kísérlet arra, hogy ragaszkodj ahhoz, hogy a valóság valami más, mint amilyennek Isten megteremtette. Hogy te nem vagy hatalmas, hanem a körülmények áldozata vagy, hogy egy olyan világban élsz, amely dolgokat tesz veled, és aminek hatására olyan döntéseket kell meghoznod – a világ teszi ezt veled -, amiket egyébként nem hoznál meg. Ez mindig tagadás. És hazugság.

A kivetítés az Igazság első axiómájának tagadása. És ennek mesterévé váltál. Amikor kivetítesz valakire, akkor elhiszed azt, hogy a dühöd, a gyűlöleted igazolt. Biztos lehetsz abban, hogy sokan vannak így a jogrendszeredben … valójában, a jogrendszer nem jelent mást csupán, mint a kivetítés tettének és az ítélkezés szükségének társadalmilag elfogadottá tételét, hogy ne kelljen azzal a valakivel, aki segítségért kiáltott, testvéredként foglalkoznod. Ehelyett inkább igazolttá válsz a büntetésben. És mégis, maga a büntetés nem más csupán, mint az az őrült kísérlet, hogy a büntetőt meggyőzze arról, hogy a sötétség, a gonosz – bárhogy is akarod hívni – nem benne van, hanem odakint.

Képzelj hát el egy olyan társadalmat, amiben az uralkodó jogi nézet egyszerűen az, hogy a testvéred önmagad egy aspektusa. És ha segíteni szeretnél önmagadnak, segítened kell neki – hogy minden segítségért és gyógyulásért való kiáltást megbocsátással, szeretettel és támogatással válaszolj meg. El tudod-e képzelni, ha csak egy pillanatra is, milyen lenne egy ilyen társadalomban élni? Mennyire más lenne, mint a világ, amit látsz?

És mégis, ha azt szeretnéd, hogy ezek a dolgok másmilyenek legyenek, annak veled kell kezdődnie. Mert a világ nem úgy gyógyul meg, hogy megpróbálod megváltoztatni azt, ami kívül van, hanem úgy, hogy megváltoztatod azt, ami belül van. Mert amikor ez a változás megtörténik, egy olyan energia csatornájává válsz, mely tudja, hogyan használja az ajándékaidat, hogyan helyezzen téged pont a megfelelő szituációkba. És egy nagyszerű Erő munkálkodik majd hatékonyan rajtad keresztül – az egyedüli Erő, Mely tudja, hogyan gyógyítsa meg a világodat. Sokan vannak, valóban, akik szeretnének a békéért menetelni úgy, hogy dühösen támadják azokat, akik háborúznak. De ha békét szeretnél teremteni a világban, békében kell lenned önmagadban.

Szóval a kivetítés egy próbálkozás arra, hogy megszabadulj attól, amit nem akarsz magadénak vallani önmagadban. Az Igazság tagadásának következménye. A kivetítés azokkal az energiákkal színezi át testvéred, amiket elítélsz önmagadban. Hogyan kezdd hát el megszakítani a kivetítés mintáját? Hogyan teheted lehetővé, hogy megépüljön a megbocsátás hídja? Igazából ez elég egyszerű, de meg fogja követelni az elköteleződésedet.

Sokszor mondtam neked, hogy a világ, amit látsz, nem több, mint azoknak a gondolatoknak a hatása, melyeket elmédben tartasz. Ezért a felébredés megkívánja az éberséget és fegyelmet – azt a fegyelmet, hogy egy olyan életmódot gyakorolj, amely során megfigyeled saját gondolataid, figyeled a szavakat, melyek a szádból elhangzanak, megfigyeled az érzéseket, melyek a testedben keletkeznek, a reaktivitást, ami látszólag ural téged, és úgy tekintesz e dolgokra, hogy ezek ártatlanok és pusztán önmagad által okozottak.

Amikor tehát legközelebb valamit visszatükröz a világ feléd, ami dühöt vált ki benned, ami ítélkezést vált ki benned, állj meg, ott, ahol vagy, és ne ítélkezve tekints ítélkezésedre, hanem ártatlansággal és őszinteséggel:

Ó, már látom, hogy ítélkezek valaki felett. Ez egy érdekes felhő, mely áthalad tudatosságom egén. Azon tűnődöm, vajon képes vagyok-e mást választani?

Na most, az elme azt fogja mondani neked, hogy

De hát ez a személy épp betört a házamba, és ellopta a hifim. Persze, hogy jogom van ítélkezni! Jogom van dühösnek lenni.

De mondom neked, a düh soha nem jogos. Ez nem jelenti azt, hogy soha nem is tapasztalod majd, de hagyd abba, hogy azzal áltatod magad, hogy van bármi létjogosultsága! Mi lenne, ha azt, aki betört a házadba, és elvitte a hifi berendezésed vagy valami mást (egy másik bálványt, amit szeretsz… hm), mi lenne, ha megértenéd őt, és hogy megvan a hatalmad abban a pillanatban, hogy emlékezz arra, hogy minden esemény semleges? Csupán lehetőséget ad arra, hogy a Szeretetet válaszd.

Mi lenne, ha szó szerint az „őrült” utat választanád, a világ szerint, amikor úgy nézel arra, aki ezt tette, mint egy testvérre, aki segítségért és gyógyulásért kiált, aki nem tudja, hogyan éljen ebben a világban úgy, hogy ne a világból való legyen, aki nem ismeri az utat az önmegbocsátáshoz, aki nem ismeri az Igazság Fényét, mely benne él, aki nem ismeri fel azt a nagyszerű erőt, mellyel megteremthet mindent, amit akar, oly módon, hogy azzal nem árt másoknak – hogy együttérzéssel nézz rá, és ne reaktivitással?

Egyszerű módokon kezdődik ez. És indulásként, azt szeretném, ha jól emlékeznél arra, hogy az idő azért adatott neked, hogy építő módon használd. Ez azt jelenti, hogy amikor felébredsz reggel, ismerd fel, hogy iskolában vagy! Nem kell sehova elutaznod, már most is ott vagy. És az univerzum szó szerint segít neked azzal, hogy olyan tapasztalásokat hoz el hozzád, melyek felkavarják benned a dolgokat, hogy aztán választásod szerint másképpen tekinthess rájuk – így felfedezve önmagadban a nagyszerű erőt, a szabadságot, hogy megválaszd, mit szeretnél érzékelni, hogy csak azt válogasd ki, amit érezni szeretnél. Szóval ismét, még ha szögeket is vernek a kezekbe, végül szabaddá válsz az erőben, hogy a Szeretetet válaszd, és így meghaladd ezt a világot.

Ezek elmondása után, értsd hát meg, hogy minden napod egy áldás és egy ajándék, ha a felébredés melletti teljes elköteleződésből használod. A napod telis-tele van milliónyi lehetőséggel, hogy egy mélyebb Igazságot fedezz fel. Ezért hát, soha ne érezd azt, hogy az életed célja valami más kell, hogy legyen, mint ami éppen történik! Mert emlékezz arra, amiről korábban beszéltünk: Szó szerint te teremtesz mindent, amit választasz, és semmit sem kényszerítenek rád.

És most ezt a gondolatot még inkább elmélyítjük egy pillanatra, mert ez szó szerint azt jelenti, hogy ha eldöntötted, hogy felébredsz, az azt jelenti, hogy már eddig is magadhoz hívtál minden olyan tapasztalást, ami a leginkább szolgálja a felébredésed. És a barátok és a család, az emberek, akikkel kapcsolatod van, azok, akik hasonlóképpen a leginkább nyernek azokból a tapasztalatokból, amik a kapcsolatotokból származnak. Ez azt jelenti, hogy itt és most, már most is demonstrálod azt az erőt, amit keresel – az erőt, hogy igazán a felébredést válaszd, és az egész Teremtésnek megparancsold, hogy e felébredésben téged szolgáljon.

Ezért hát, minden reggel, amikor felébredsz, nézz körbe! Ki az, aki melletted alszik? Ő a te tökéletes társad. Isten egy küldötte ő. És mindennek hátterében láthatod, mert az elméd Isten Elméje mellett nyugszik, amikor először azt mondtad lélekként, „Fel akarok ébredni, haza akarok menni”, az Atya megválaszolta az imád, és elkezdte azt a gondolatot küldeni a szellemeden és a lelkeden keresztül a tudatos elmédbe, hogy

Én tudom, hogyan vezesselek haza. Hagyd ott ezt a munkát, és kezdd el amazt! Költözz erről a helyről amarra!

És elkezdtél mindenféle impulzust érezni. Elkezdtél különböző könyveket olvasni. Elkezdtél különböző dolgokat csinálni. Találkoztál valakivel, és beleszerettél. Mindez véletlen? Alighogy!

Szóval az a puszta gondolat, amit magadénak hívsz, amiből megteremtetted saját személyes tapasztalatod világát, szintén, szó szerint, a felébredésért szóló imád eredménye. És az Atya megteremti – támogat téged e teremtésben – pontosan azokat a tapasztalatokat, melyek lépcsőfokonként elvisznek téged onnan, ahol most vagy, oda, ahol Isten van. Az eredmény az, hogy a mindennapi életed a legtökéletesebb ashram, ahol valaha is lehetnél. Ez a Szent Város, ahova bölcs dolog minden nap elzarándokolni, ami azt jelenti, hogy a tudatosságod és elkötelezettséged pontosan oda irányítani, amit éppen tapasztalsz, hogy köszönetet mondj érte, megáldd, magadhoz öleld, hogy éber légy, hogy figyelmes légy:

Mit tanít e pillanat nekem?

Miután ezt elmondtuk, háttérként és alapzatként emlékezz arra, hogy nem tapasztalsz semmi olyasmit, ami egy „átlagos pillanat” lenne! Minden egyes pillanatban rendkívüli dolgok történnek. Rendkívüli dolgok történnek, melyek során az egész Univerzum összefog – ami azt jelenti, hogy „együtt lélegezni” -, az Univerzum összefog veled, hogy felébresszen téged, hogy meggyógyítson téged. Bízz benne! Szeresd! Hogy ezek a dolgok igazak – és biztosíthatlak arról, hogy ez így van -, ez azt jelenti, hogy az életed, pontosan az az élet, amit élsz, egyenlő erőben és fenségben és hatékonyságban, mint bármelyik élet, amit bárki valaha élt. Azt jelenti, hogy az élet, amit te élsz, egyenlő azzal, amit én éltem. Mert hazajuttat téged, ahogy az én életem is az Istenhez hazavezető út volt.

És ezért, hogy arra építkezzünk, amit korábban megosztottunk veled, a harmadik axiómát vagy alapelvet így foglalhatnánk össze:

Nincsenek átlagos pillanatok az életemben. Minden lélegzettel, a tapasztalataim azok a lépcsőfokok, melyeket Isten helyezett elém, hogy hazavezessen. Ezért hát, a tudatosságom ide hozom minden pillanathoz, és engedem, hogy megtanítson a megbocsátásra, arra, hogy magamhoz öleljek mindent, hogy szeressek, és így arra, hogyan éljek teljes életet.

Az átlagos pillanataidban, egy nap ezerszer is szembesülsz majd azokkal a lehetőségekkel, amikor felidegesítheted magad. [nevet] Hm! És pontosan abban a pillanatban, megadatik neked a lehetőség áldása, hogy a békét válaszd, hogy emlékezz annak gyakorlására, hogy tökéletesként érzékeld testvéred, ami egy olyan érzékelés, mely a Krisztusi Elméből születik, nem az egoisztikus elméből. A megbocsátást így szorgalmasan lehet gyakorolni. És nem kell messze tekintened. Nem kell elzarándokolnod valami messzi városba. Nem kell egy barlangban ücsörögnöd valahol a hegyekben, hogy felfedezd az Istenhez vezető utat. Ott van körülötted mindenhol, mert csak ott lehetsz, ahol döntésed szerint lenni akarsz. És azért határoztál úgy, hogy ott leszel, mert te, lélekként, valójában semmi mást nem akarsz jobban, mint felébredni. És az életed, az életed pontosan úgy, ahogy kibontakozik, pillanatról pillanatra, neked lett szánva.

Ha ez igaz, és biztosíthatlak arról, hogy az, az Istenhez vezető út csakis azon hajlandóságodban található, hogy magadhoz öleld és teljesen megéld azt az életet, ami benned van, ami kibontakozik rajtad keresztül minden egyes pillanatban. Hogy félelem nélkül élj, hogy előre haladj, hogy tényleg bízzál, hogy magadhoz öleld azt az erőt és fenséget, ami a mag, a föld, a talaj, amiből az életed tapasztalása kibontakozik. Becses! Rendkívüli! Áldott! És Isten adta neked! Nem ölelnéd-e hát magadhoz az életed áldását, és szentelnéd-e meg, hogy szentként tartsd meg, és valóban meghúzd a határt, és felismerd, hogy az életed méltó a tiszteletedre? Nem számít, más mit gondol. Az számít, hogy te mit gondolsz.

Szeretett barátom, az életed – a te életed – a hazavezető utad! Ha nem éled meg teljesen, hogyan is érkezhetnél valaha is haza? Ezért hát, ne félj a nagyszerűségedtől! Ne félj attól az erőtől, mely abból fakad, hogy magadhoz öleled az életed és kinyilvánítod az értékét! Éld meg teljességgel minden szenvedéllyel, amit csak fellelsz magadban! Öleld magadhoz minden másodpercét! Minden egyes alkalommal, amikor elmosod a tányérod és poharad a reggeli után, tekints e dolgokra és szólj így,

Istenem! Ez az életem! Ez a hazavezető utam! És én élni fogom ezt az életet!

Valóban, becses barátom, ily módon, megbocsátod majd magadnak az ítélkezéseket, amiket megalkottál. Mert ki az, aki nem ismeri azt az érzést, amikor így szól,

Istenem, az életem nem ér túl sokat. Soha nem leszek olyan, mint ez vagy amaz az utcában. És soha nem lesz elég pénzem. És nem fog elég ember ismerni. És mikor lesz a munkám valaha is olyan fontos, mint azé az emberé?

… és így tovább, és így tovább, és így tovább.

De mondom neked, minden alkalommal, amikor ítélkeztél magad felett, gyengítetted magad. Minden alkalommal, amikor ítélkeztél magad vagy valaki más felett, még egy fokkal visszacsúsztál azon a hegyen, amelynek a csúcsára vágysz.

Ahogy megértjük ezeket a dolgokat, nézzük meg hát közelebbről is a megbocsátást! Hogyan működik? Mi történik pontosan, amikor megbocsátasz? Te az energia egy csatornája vagy. Amilyen mértékben a csatorna tökéletesen működik, az energia olyan ragyogóan tud áramlani, hogy a csatorna valójában áttetszővé válik. Azaz nem blokkol többé. Nincs többé akadály vagy korlát a Fény számára. Amikor ítélkezel, az olyan, mintha összeszűkülnél, a csatorna falait kisebbé tetted volna, éppen mintha rozsdát építenél a csöveidben. És az áramlás egyre csak csökken. Ahogy megbocsátod az ítéleteket, az olyan, mintha a rozsda a csövekben feloldódna. Olyan ez, mintha az Isten Szeretetének folyadékát hordozó cső falai elkezdenének kitágulni, és egyre vékonyabbá és vékonyabbá és egyre áttetszőbbé válni. Az ítélkezés összeszűkülés. A megbocsátás ellazulás és béke és bizalom és hit.

A megbocsátás lehetővé teszi, hogy a tudatosságodban a tágasság növekedjen. Mert amikor a tolvajra nézel, aki betört a házadba, és azt mondod, „Megbocsátok neked”, annak ellenkezőjét nyilvánítod ki, amit tanultál. Kinyilvánítod, hogy semmi olyat nem vehetnek el tőled, ami értékes. Kinyilvánítod, hogy az ítélkezés ellentétes azzal, amit akarsz, és azzal ellentétes érzéseket fog okozni benned, amit érezni szeretnél. Kinyilvánítod az erődet, hogy másképpen érzékelj. Így meggyógyítod magad.

És ha valaha is haza szeretnél térni, nagyon-nagyon istenien önzővé kell válnod. Olyan önzővé kell válnod, hogy nem tűrsz önmagadban semmilyen ítélkezést – senki és semmi felett. Mert elkezded felismerni majd, hogy minden egyes ilyen apró tettel az Univerzum másik oldalára katapultálsz, mint ahol lenni szeretnél. Azt eredményezi ez magában a sejtszerkezetben (ha látnád ezt, soha többé nem ítélkeznél), amikor ítélkezel, hogy még a tested sejtjei is megőrülnek. A sejtek teljesen disszonáns módon rezegnek. És összeszűkülés történik. A folyadék nem áramlik át a sejteken. A tápanyagok nem szállítódnak és jutnak el a sejtekhez. A salakanyagok nem dolgozódnak fel megfelelően. Minden eltömítődik, és megjelenik a betegség.

Ezért hát, szeretett barátom, értsd meg jól, hogy az ítélkezés nem valami olyasmi, amit könnyen szabad venni! El kell-e hát ítélned magad, ha észrevetted, hogy ítélkeztél? Nem. Az már önmagában ítélkezés. Csak a Szeretet képes a gyógyításra. Ezért, amikor tudod, hogy ítélkeztél, mondd azt,

Á, igen! Ez az az energia. Felismerem ezt a felhőt, ami épp átvonult tudatosságom terén. De képes vagyok újra választani.

Szóval, hogyan működik ez? Ha a „mindennapi” életedben – amiről most már tudjuk, hogy egyáltalán nem mindennapi – észreveszed, hogy valaki vagy valami felett ítélkeztél, ismerd fel, hogy az az ítélkezés még mindig veled van. Egy jelenvaló dolog, még akkor is, ha az öt perce vagy ötvenöt éve vagy tíz élettel ezelőtt történt. Amikor észreveszed, vagy a tudatosságod rá irányítod, akkor nagyon is jelenvalóvá teszed. Szóval itt van előtted, hogy semmissé tudd tenni. És ez az, amire fókuszálnod kell:

Újra fogok választani.

Ismered azt a tapasztalatot, amikor visszanézel az életedre, és hirtelen meglátsz egy olyan jelenetet, amiről most már tudod, hogy önzően az egóból mozdultál; hogy manipulatív, vagy számító, vagy ártó voltál? Vagy felismered azt, hogy

Istenem, tényleg ítélkeztem a felett a személy felett. Ah! Ó! Bárcsak visszamehetnék, és semmissé tehetném!

Ismered ezt az érzést? Mondom neked, képes vagy erre, mert minden jelen van. Nincs olyan dolog, hogy múlt vagy jövő, csak a most van. Szóval, amikor az a bizonyos gondolat vagy emlék eszedbe jut, az egy nagyon is konkrét okból érkezik hozzád. Lélekként a megbocsátásról tanulsz, és arról, hogyan tedd semmissé a korábbi választásaid hatásait. És így, újra eléd tárul, hogy új döntést hozhass.

Szóval, amikor az a régi emlék jön, maradj vele! Nézz rá! Ismerd fel, hogyan működött az ítélkezés akkor! És aztán szólj így ahhoz a személyhez vagy eseményhez,

Nem ítélkezem feletted. Megbocsátok magamnak azért, amit teremtettem. Magamhoz ölellek, és szeretlek. És felszabadítalak, hogy önmagad lehess. És megáldalak Krisztus Áldásával.

Aztán lásd azt a képet vagy emléket, ahogy gyengéden elkezd eltűnni a Fényben, míg semmi nyoma nem marad! És zárd le magadban! És aztán az elme egyből megszólal,

Hát igen, de amikor sípcsonton rúgtam azt a kisfiút négy éves koromban, csak hogy lássam, ahogy üvölt… ő nincs itt.

Nincs? A test nincs itt, de a test nem azonos a lélekkel. És minden elme kapcsolatban áll egymással. Ez azt jelenti, hogy ahol a megbocsátást terjeszted ki a tudatosságban, az érzelmi teredben valaki felé, mindegy, hogy az illető fizikailag jelen van-e vagy sem, pontosan azt terjeszted ki feléjük, amit akkor is tennél, amikor fizikailag ott állnának előtted. Mert látod, még akkor is, ha ott állnának előtted, el kell fogadniuk azt, igaz? Meg kell hozniuk a saját döntésüket – hogy elfogadják-e a megbocsátást, vagy továbbra is ítélkeznek feletted. És ez az ő dolguk, nem a tiéd.

Értsd meg hát jól, hogy a tudatossággal van dolgod! Nem egy fizikai lény vagy, Szellem vagy. És minden elmével mindenkor intim módon össze vagy kapcsolódva. Ezért a megbocsátás valaki felé bármikor megtörténhet, amikor úgy döntesz. Bárkinek, akiről azt hitted, hogy rosszat tett veled, megbocsáthatsz, ebben a pillanatban. Bármikor ítélkeztél is valaki felett, és ennélfogva, önmagad felett, semmissé teheted ezt a jelen pillanatban, egyszerűen az által, hogy egy másik döntést hozol.

Biztos lehetsz abban, hogy továbbra is kivetíted majd másokra azt, ami még nem gyógyult meg, és még nem lelt megbocsátásra benned. Minden alkalommal, amikor reagálsz valakire, az egy jel számodra, hogy az valamilyen energia, ami most felbukkant a tudatosságodban, amit még nem bocsátottál meg önmagadban. Ha valaki kritikus, és ez felbosszant minden alkalommal, amikor az illető kritizál, biztos lehetsz abban, hogy még nem gyógyítottad meg lényednek azon részét – a saját tapasztalásodnak azon részét, amikor kritizálsz másokat. Mindegy, hogy most történik, vagy látszólag egy olyan minta az, amit már megszakítottál, és többé már nem csinálsz, de még mindig nem bocsátottad meg magadnak azt, hogy azonosultál azzal az energiával.

Használd a mindennapi tapasztalásodat hát, minden egyes nap arra, hogy megfigyeld, mi bosszant fel! És ha együtt maradsz ezzel – és egy pillanat múlva adunk neked egy nagyon egyszerű technikát ehhez -, ha együtt tudsz ezzel maradni, feltárja majd előtted azokat az energiákat, amelyek még a megbocsátásodra várnak.

A technika elég egyszerű. Ahogy telik a napod, figyeld meg, mikor érzed úgy, mintha összeszűkülne benned valami! A test izmai feszesek? A légzés nagyon felszínes? A hangod gyorsabbá vagy hangosabbá válik, amikor valamilyen energiáról beszélsz valaki másban? Ez annak a jele, hogy valamit meg kell gyógyítanod magadban. Amikor felismered, hogy ilyen jelek vannak benned – más szóval, az élet egy olyan lehetőséget kínál számodra, amikor nyugtalannak érzed magad -, az egy jel arra, hogy van valami, ami gyógyulásért kiált.

Ezért hát, tekintsd az áldások egyikének, ha nyugtalannak érzed magad! Fordítsd el tudatosságod arról, amit a nyugtalanság okának vélsz, és emlékezz az első axiómára:

Én vagyok a tapasztalásom forrása. Nyugtalannak érzem magam. Mi az bennem, aminek gyógyulásra van szüksége?

Kezdj el mélyen lélegezni a testtel, ritmikusan! Engedd, hogy a test ellágyuljon és ellazuljon, és tedd fel azt a kérdést, hogy

Mi az e személy energiájában, ami annyira felbosszant?

És látni fogod azonnal:

Ó, hát olyan kritikus. A kritikusság felbosszant. Mikor voltam én is kritikus másokkal szemben?

És talán rögtön beléd nyilall a felismerés:

Hát, én meg azért vagyok kritikus, mert ő kritikus.

Vagy emlékek jutnak eszedbe, visszataszító emlékek, ha elítéled ezeket az emlékeket. Hadd jöjjenek! Folytasd a légzést és ellazulást! Nézz a kritizálás energiájára! Becsüld meg! Szeresd! Mert ez egy teremtés. A teremtéseid visszatérnek hozzád, hogy magadhoz öleld és átalakítsd őket. És ebben a példában, csak maradj vele! Nézz rá!

Ah! Kritikusnak lenni. Igen, az biztos, hogy én is tudok kritizálni. Voltam ilyen én is a múltban. Nagyon jól ismerem ezt az energiát.

Nézz rá egy olyan jelenetre az emlékeidben, amiben te voltál az, aki kritizált valakit! Nézz rá mély őszinteséggel és nyíltsággal, és mondd azt magadnak,

Megbocsátok magamnak azért, mert kritikus voltam. Megbocsátom magamnak, hogy ítélkeztem önmagam felett. Azt választom, hogy csak Szeretetet tanítok.

Figyeld, ahogy az a kép eltűnik az elmédből, szertefoszlik az elmédben! És hozd vissza a jelen pillanathoz és ahhoz a személyhez, aki épp felbosszantott! Elismétlem, nem kell mondanod neki semmit, bár talán fogsz. De önmagadban bocsásd meg neki, amiért megengedte azt, hogy a kritikusság energiája ideiglenesen otthonra leljen az elméjében! És csak kérd meg a Szentlelket, hogy cserélje le a te érzékelésed az Igazságra! Kérd azt, hogy az ártatlan Fényt láthasd benne!

Ahogy ezt gyakorlod, nagyon-nagyon jóvá válsz majd benne. Képes leszel arra, hogy ilyen gyorsan csináld [csettint egyet]. És amikor elkezded a Fényt látni benne, megkérdezheted a Szentlelket,

Mi az, amit a kritikusság energiája elfed benne? Mire van valójában szüksége?

És akkor együttérzés jelenik majd meg benned. Mert feltárul majd előtted, miért érzi megbántva magát. És íme, ahelyett, hogy reagálnál rá, éppenséggel együttérző is lehetsz. A szavaid, a saját viselkedésed talán teljesen más lesz, mint amit valaha is elképzeltél. És mégis, rajtad keresztül pontosan az lesz közvetítve felé, ami őt szolgálja.

Amikor a keresztre szögeltek, volt ott valaki, aki felemelte a kalapácsot, hogy a szöget beverje. És amikor felemelte a kalapácsot, a tekintetünk találkozott egy pillanatra. És én pontosan azt tettem, amit elmondtam neked. Először is emlékeztem, és ekkorra már mesterévé váltam ennek, szóval nagyon gyorsan történt. Feltettem a kérdést,

Mikor volt olyan, hogy én is szögeket akartam verni valakibe?

És emlékeztem a gyilkos gondolataimra. Megbocsátottam magamnak, és visszahoztam a figyelmem arra, aki ott állt előttem, és kértem, hogy csak a Fényt lássam benne. És azt kérdeztem,

Mi az, amit e tett visszatükröz felém? Mi az, amit elfed benne?

És láttam a lelkét, és szerettem azt a lelket. És együttérzést éreztem iránta. És abban a pillanatban – jegyezd meg szavaim -, abban a pillanatban, amikor tekintetünk találkozott, az a férfi megértett mindent!

Mert az energiám más volt, egy olyan teret teremtett, amiben az a lélek képessé vált egy új döntés meghozatalára. És az a lélek hirtelen meglátta a tapasztalása teljességét, és felismerte, hogy ha megengedi, hogy az a kalapács a szöget beverje, az egy olyan döntés lenne, amikor is azt választaná, hogy továbbra sem lesz több semmivel, mint mások érzékeléseinek lábtörlője. És abban a pillanatban, az a lélek úgy döntött, hogy egy olyan utat követ, ami saját mesterré válásához vezet majd, és soha többé nem lesz egy kormány, csoport vagy párt, vagy valakinek a bábuja. Eldobta a kezéből a kalapácsot – ez egy római katona volt -, felállt, és elsétált, és eltűnt.

Ez a valaki egy olyan Mesterré vált, akit szó szerint ezrek ismernek. Már nem fizikai formában van. Ő sokakat látogat meg, és sokakat tanít. Ő valóban megtestesítette a tökéletes mestert, és így meghaladta a világot. És mindez az én vágyammal kezdődött, hogy csak Szeretetet tanítsak. És most nagyon jó barátok vagyunk.

Szóval látod, talán nem tudod, mekkora ereje van annak, hogy a gyógyulást választod. Talán nem látod igazán, milyen mély és alapvető hatást gyakorol majd rád, ahogy teremtőként élsz – és örökké folytatod ezt. És soha nem tudhatod, milyen gyümölcsök teremnek majd arról a fáról valaki más életében. De mivel minden elme kapcsolatban áll egymással, amikor te a gyógyulást választod, a megbocsátás által, szó szerint egy olyan teret teremtesz, amiben a másik is meggyógyíthatja az életét.

Ne engedd hát, hogy egyetlen pillanat is kárba vesszen! Ne láss semmit se átlagosnak! És ne lásd indokoltnak azokat az érzékeléseket önmagadban, melyeket a világ tanított neked! De kötelezd el magad teljesen amellett, hogy mindent felengedsz magadban, és aztán kivetsz magadból, ami nem hasonlatos Krisztus Szeretetéhez! Ne gondold, hogy én vagyok az egyetlen, aki képes így szeretni – ez nem így van! Azért vagy itt, hogy úgy szeress, ahogy én is megtanultam szeretni. Miért? Mert te ez a Szeretet vagy. És minden más csak parasztvakítás.

A megbocsátás szükséges. A megbocsátás egy készség és egy művészet, amely osztalékról osztalékra, és osztalékról osztalékra fog fizetni neked. Soha nem szűnik meg majd fizetni neked. Minden pillanatban, amikor a megbocsátást választod, szó szerint ezer év szenvedéstől mentetted meg magad! Hú! És ezt annyira szó szerint értem, ahogy valaki csak értheti. Röviden, minden megbocsátó tett egy csoda, ami lerövidíti az ebben a dimenzióban való tapasztalás szükségességét. És amikor egy olyan szituációban találod magad, amiről azt gondolod, hogy túl nagy, biztos lehetsz abban, hogy az azért van, mert végre valami nagy dolog jött a felszínre, hogy meggyógyuljon benned, hogy még több erő ragyoghasson rajtad keresztül, mert elérkeztél arra a pontra, hogy készen állsz rá. Krisztusból még több élhet rajtad keresztül.

Nagyon-nagyon fontos, hogy engedd azt, hogy minden nap elég legyen, úgy, ahogyan van! Azaz, amikor befejezed a napod, mindig valóban fejezd be! És ne vegyen ez igénybe négy óra szertartást! Megteheted ezt egy lélegzetvétellel. És ahogy egy mély lélegzetet veszel, ahogy lehajtod fejed a párnára, tekintsd végig a teljes napodat, öleld magadhoz tudatosságoddal, és ahogy kifújod a levegőt, mondd azt a tudatosságodban,

Elengedem és megbocsátom ezt a napot. Tökéletes volt. És véget ért.

Engedd el, csak engedd el! Miért? Mert ha nem teszed, csak magaddal cipeled majd. Ismered-e ezt a tapasztalatot? És három héttel később azt mondod,

Ó, Istenem, miért hoztam azt a döntést három hete? Ha máshogy döntöttem volna, ez nem történt volna meg, és amaz nem történt volna meg.

Ez valószínűleg igaz. De a lényeg az, hogy most, három héttel később, még mindig ostorozod magad az által, hogy magaddal hurcolod a múltat. És lemaradsz a jelen dicsőségéről. Mind hallottátok ezt ezerszer, mert ez az Igazság.

A tudatosság egy nagyon finom és erőteljes dolog. Nem tehetsz mást, mint hogy teremtesz. Emlékezz arra, hogy ennek az évnek a célja az, hogy megtanulj tudatosan teremteni, tökéletes mesterséggel. Ezért hát, nézz a nap történéseire, és mondd azt,

Nagyon jó. És véget ért.

Hagyd, hogy minden éjszaka, amikor lehajtod fejed a párnára, és tudod, hogy hamarosan nyugovóra térsz, olyan legyen, mint amilyen Isten volt a teremtés bibliai történetében, amiben le van írva, hogy a hetedik napon Isten megpihent! Bizonyos értelemben, a történetben, Isten befejezte a teremtést. És minden napod így érjen véget! Ha valamilyen érzelmi reakciót hordozol magaddal valami miatt, amit valaki mondott vagy tett, vagy bármi miatt, vagy valami miatt, amit te mondtál vagy tettél, gyakorold a megbocsátást, mielőtt lefekszel aludni! Mert ha nem így teszel, tovább fogod tapasztalni a konfliktusos energiákat az álomállapotaidban. És a kommunikáció közted és a között, akinek még nem bocsátottál meg, folytatódik majd addig, míg a megbocsátás teljessé nem válik benned.

Remélem, hogy érted ezt, mert ez nagyon fontos. Az időt soha nem szabadna könnyelműen venni. Játssz vele, igen, de játssz vele tudatossággal, tisztánlátással, abból a felismerésből, hogy nincsen semleges gondolat! Minden gondolat a tapasztalás egy világát teremti meg számodra. És te méltó vagy a Mennyország megtapasztalására.

Még sok mindent szeretnénk majd elmondani neked a megbocsátásról, ahogy elkezdünk a mélyére hatolni annak, amit felfedezel, ahogy gyakorlod a megbocsátást hetvenhétszer. Egyre mélyebbre és mélyebbre visz magának a tudatosságnak a működésébe – a teremtés működésébe. Megbocsátás. Tedd a listád élére, míg fel nem ismered, hogy tökéletes megbocsátásban van részed! Légy hát éber annak tagadásával szemben, aminek még mindig gyógyulásra van szüksége benned! Mert amit letagadsz, azt ki fogod vetíteni. És minden kivetítéssel magadat bántod. Persze a másikat is, de legfőképp önmagadat.

Szóval! Mindez legyen elég ezúttal. Sok mindent mondtunk el ebben az órában, amit újra meg újra meg kell hallgatni, hogy a tudatosság elkezdje igazán felfogni, milyen fontos és milyen erőteljes is a megbocsátás. El fogsz jutni egy olyan pontra, amikor teljességgel élvezni fogod a napod, miközben megbocsátást fejezel ki, mint egy hullám, amely a tudatosságod óceánjából sugározza ki önmagát, még akkor is, ha senki nem tesz semmit. A megbocsátás önmagában egy élvezetes energiává válik, amiben élsz.

Ezért hát, szeretett barátom, bocsáss meg jól önmagadnak, és megbocsátottál Krisztusnak! És amikor Krisztusnak megbocsátasz, Krisztus felemelkedik, és otthonra lel a szívedben és az elmédben és még a tested sejtjeiben is. És tudni fogod, milyen az, e világban járni, de nem e világból valónak lenni. És amikor a tükörbe nézel, így szólsz majd,

Íme, a Megváltó!

Ezt nem egy egoisztikus arrogancia mondja majd, hanem annak felismerése, ami mindig igaz:

Én Atyám Gyermeke vagyok, és azért küldtek e világra, hogy Fényt hozzak bele.

Szóval! Légy hát békében! Gyakorold jól a megbocsátást, míg olyanná nem válik, mint a levegővétel! És felfedezed majd azt az erőt, amiről nem is tudtad, hogy létezik, és azt a szabadságot, amelynek íze a méznél is édesebb.

Megbocsátok neked [nevet]. Nem azért, mert elítéltelek, hanem mert ismerem azt az áldást, amit a megbocsátás hoz nekem. A megbocsátás valami olyasmi, amit emberként tökéletesítettem. Tökéletesítsd magadban te is, és ismerni fogod Krisztus Dicsőségét!

Légy hát békében, szeretett barátom!

Ámen.

.

.

Fordítói megjegyzés

A fordítás a The Way of the Heart alapján készült:
https://www.christmind.info/wom/intro/woh/

1 lecke fordításához az ajánlott hozzájárulás 1 000 Ft. Ha arra érzed a Hívást, ennél magasabb összeget is hálásan fogadok. A támogatásod fordítói munkámhoz ide tudod elutalni.

Ez a lecke adományos módon elérhető. Letöltheted pdf és epub formátumban A Szív Útja oldalon, alul.



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..