Jézus (Jeshua) csatornázott, magyarra fordított tanításai

A Szív Útja 10. lecke

Most elkezdjük.

És valóban, ismét, üdvözöllek téged, az Isteni Fény és Szeretet szent és szeretett Gyermeke! Ahogy mindig, azért jövök, hogy együtt legyek veled tökéletes bizalomban, tökéletes elfogadásban és tökéletes békében. Ahogy mindig, azért jövök, hogy együtt legyek veled arról a helyről, amin Isten egy és egyedül teremtett Fiaként örökké osztozunk. Ezért, én vagyok az  az Elme, mely suttog hozzád az inspirációd minden egyes pillanatában. Valóban, én vagyok hát az az Elme, mely becsusszan az elmédbe két félelmetes gondolat közé, és emlékeztet téged arra az Igazságra, mely felszabadít.

Egykor ember voltam – éppen úgy, mint te. Egykor oda fordítottam a figyelmem, és azonosultam egy egyedülálló lénnyel, ami az időben született, és eltűnt az időben. És úgy jártam-keltem bolygódon, ahogy minden férfi és nő teszi. De ahogy jártam-keltem bolygódon, elkezdtem tűnődni a Teremtés értelmén, a saját létezésem célján. És míg úgy tűnt, hogy mások jókedvűen bele voltak ragadva a világ útjaiba, vagy legalábbis megadták magukat  a világ útjainak, pillanatnyi figyelemelterelések után kutatva, megkísérelve annyi vagyont szerezni és megtartani, amennyi csak lehetséges, és hasonlók, én gyakran félrevonultam egyedül, hogy egy folydogáló patak mellett a fák alatt ücsörögve megpróbáljam feltárni a misztériumot, ami egy virág szépségeként jelenik meg, megpróbáljam meglátni az erőt, ami megmutatta magát, ahogy a szél a fűvel táncol, hogy megpróbáljam megszámolni a ragyogó gyémántokat, ahogy egy tó felszínén szikráznak, amikor a reggeli nap felkelve ráveti fényét.

És elkezdtem megtanulni, hogy megkérdezzem ettől a Forrástól, ettől a Misztériumtól,

Atyám, Aki megszültél engem, miért létezem?

Hol vagyok?

Ki vagyok én?

A vágyam tehát egyre csak az lett, hogy megismerjem azt az Igazságot, ami az egész emberiséget képes felszabadítani. És felfedeztem, hogy míg ez a szabadság teljesen meg nem nyilvánul bennem, nincs értelme másoknak beszélni róla. És ezért felkerestem a legnagyszerűbb elméket, a legjobb tanítókat. És igen, áldott voltam a családommal, ami már elköteleződött afelé, hogy megértse azokat a misztériumokat, melyeket ők Istenként ismertek. És elvezettek engem sok ilyen tanítóhoz.

És ahogy a saját bölcsességem elkezdett kibontakozni, a tanítók rám néztek, és így szóltak,

Hm, valami érdekes történik itt.

De voltak olyanok már, akik többet tudtak rólam, mint én saját magamról – próféták, látók, asztrológusok, sok kultúra bölcsei, akik tudták már, hogy az emberiség közös elméjének keretrendszerébe, amit te a kollektív tudatotoknak hívnál, abba a csendes tiszta tóba, bele kellett ejteni egy olyan kavicsot, ami olyan fodrozódásokat fog teremteni, melyek elkezdik majd megváltoztatni azt, ahogy az emberiség tudatossága önmagát érzékeli. Én nem tudtam még ezeket a dolgokat önmagamról, mert még az e világba való születésemet is titokzatosság fedte el előlem, éppen úgy, ahogy a te születésedet is körüllengi az a misztérium, hogy miképpen lettél emberré.

És ahogy növekedtem, elkezdtem megengedni, hogy csendes imám mélységében és nagyon csendes meditációm mélységében feltáruljanak előttem más dimenziókba való bepillantások, felismerések, megértések, emlékezések. Elkezdtem kifejleszteni a képességet, hogy kommunikálni tudjak saját felmenő ágam mestereivel, akik már rég elhagyták e bolygót. Elkezdtem megérteni, hogy a tudatosság egyáltalán nincs lekorlátozva egy test terére és méretére. És ahogy néztem az embereket elfoglalt munkájukban, elkezdtem meglátni, hogy a lények nagy többsége teljesen összetéveszti önmagát a testtel. Úgy éltek, mintha a testben lakoznának, és ezért, valami furcsa módon be lennének börtönözve. Úgy éltek, mintha az, ami a testtel történt, velük történt volna. Úgy éltek, mintha nem tudnák, hogy bármelyik pillanatban meghaladhatják a testet, hogy megízlelhetik a tudatosság hatalmas kiterjedését, hogy elutazhatnak más időkbe és helyekre csupán azzal, hogy elfordítják a figyelmüket az általuk megalkotott világról.

Először nem értettem ezeket a dolgokat, és elég furcsának érzékeltem magam. És konfliktusok voltak bennem, ahogy a félelmek megjelentek tudatosságomban, azok a félelmek, amik az emberi megegyezésen alapuló valóság részei, a konfliktus.

Maradjak olyan, mint mindenki más? Talán vissza kellene térnem atyám ácsműhelyébe, és egyszerűen elfogadni, hogy az a végzetem, hogy csupán egy ács legyek.

De voltak más hangok, melyek szóltak hozzám, és hívtak engem, melyek gyakran éjjel jöttek. És ahogy kifejlesztettem a képességem, hogy megkülönböztessem ezeket a más valóságokat, ezeket a más dimenziókat az által, hogy elfordítottam a figyelmem a test világáról a belső látás világára, gyakran eljöttek hozzám éjjel, és ott álltak az ágyam mellett. És megtudtam, kik ők. Megtanultam felismerni annak az ősi felmenő ágnak a mestereit és tanítóit, aminek én is a része voltam. És ők eljöttek hozzám, és így suttogtak hozzám,

Ne feledd a célod, amire Isten Elméjéből küldtek téged, mert általad megszületik majd egy ősi emlékezés kezdete! És az életednek azzá kell válnia, ami sokak számára megmutatja az Igazságot, hogy csakis a Szeretet valós.

Mindennek a lényege nagyon egyszerű. Azt akarom közvetíteni feléd, ismét, hogy az élet, amit emberként én éltem, nem különbözött a sajátodétól. Úgy kezdtem én is, a misztérium által elfedve, gyermekként a gyermekek között, egy olyan emberi lényként, aki küzd azzal, hogy értelmet leljen a világában. Igen, ott volt bennem valami, ami hívott, egy vágyódás, hogy megismerjem azt, amit a világ nem tanított. De nem igaz-e, hogy te is érezted ugyanezt a hívást, ugyanezt a vágyódást – hogy megérintsd a láthatatlant, hogy lásd azt, amit nem lehet látni, hogy halld azt, amit a fülek soha nem hallottak, hogy magadhoz öleld azt, amit a karok nem érhetnek el, hogy tökéletes békében és tökéletes bizalomban légy?

Szeretett barátom, értsd meg hát jól, és ismét mondom neked, hogy csakis testvéredként és barátodként jövök; olyasvalakiként, aki úgy sétált e földön, ahogy te sétálsz, aki úgy lélegzett, ahogy te lélegzel, aki úgy sírt, ahogy te sírsz, aki úgy nevetett, ahogy te nevetsz. Olyan vagyok, mint te vagy. És ha bármit is adhatok neked, az egyszerűen ez: Ahogy az életedre tekintesz, és minden benne kibontakozó eseményre, mindig, amikor úgy érzed, kudarcot vallottál, mindig, amikor konfliktus van benned, mindig, amikor biztos vagy benne, hogy soha nem leszel képes meghaladni ezeket a fenteket és lenteket és az érzelmi hullámokat, amik a világodban való létezéssel együtt járnak, emlékezz arra, én meghaladtam e világot. És mivel én megtettem, már számodra is megtörtént ez.

És miért? Mert az Elmének ugyanazon a Végtelen Mezején osztozunk, ami messze meghaladja a manifesztáció minden szintjét, dimenzióját. Hozzáférhetsz ahhoz, ami már megtörtént. Csupán testvéredként és barátodként kell rám tekintened, és elismerned, hogy a világ már meghaladásra került, és aztán sajátodként elfogadni azt a szabadságot, mely a meghaladásának a hatása.

Hogy megtanulj a székedben Krisztusként eltöltött öt perc után, így szólni magadhoz,

Itt, szabad vagyok. A Menny most van. A múlt elmúlt, és én újra választok. És ezen a napon elkötelezem magam amellett, hogy csakis a Szeretetet tanítsam az által, hogy csakis szeretetteljes gondolatokat osztok meg. Ezen a napon, így tekintek mindenkire, aki a tapasztalásomba érkezik, és először mélyen magamba lélegzem a Szentlélek jelenlétét. És átalakult tekintetemen keresztül tekintek mindenre az Igazság egyszerű elismerése által: Minden elme kapcsolatban áll egymással, és nem egy idegent látok magam előtt, hanem olyasvalakit, aki éppen úgy sétál, ahogy én is sétálok, aki érez, ahogy én is érzek, aki alázatos, ahogy én is alázatos vagyok, aki békéért imádkozik, ahogy én is ezért imádkozom. És ezért, megadom neki azt, amit keres. És amikor ezt adom, én is megkapom.

Az út oly egyszerű és oly könnyű, hogy a világi elme nem látja meg – „Ez egyszerűen nem lehetséges.” De az, ami egyszerű, csak annak tűnik lehetetlennek, ami ragaszkodik a bonyolultsághoz. És az elme, ami ragaszkodik a konfliktushoz, egyszerűen képtelen elfogadni, hogy van más út. És mégis, ami rád vár hát, egyszerűen ez: Minden küzdelmed végén, minden kétséged végén, és minden olyan pillanat után, amikor tudattalanul a világi elméhez igazodsz, ott van továbbra is az az egyszerű választás, amit meg kell hoznod, a választás, hogy elismerd azt az Igazságot, ami már felszabadított téged.

Én és az Atyám Egyek vagyunk. Örökké így volt ez. Végbe ment ez Jeshua ben Joseph lényében, aki feltárta előttem az Igazságot önmagamról, mert szeretett engem. És ha ő képes erre, akkor én is képes vagyok. És ebben a pillanatban is, elfogadom a végzetem, hogy felébredve és békében járjak e Földön, mesterként és nem félelemben. És most elkezdem a küldetésem.

Mert kit keresel, aki meggyógyíthat téged? Kit fedezhetsz fel, aki valami mágiával túl tud jutni az Igazsággal szembeni ellenállásodon? Nézz fel és le, és nem találsz senkit! Keress örökké, és örökké kereső maradsz majd! Mert az Igazság a szívedben van, és a Menny és Föld minden ereje megadatott neked. Ez az az erő, mely megváltoztatja az elme lendületét, és meggyógyít minden sebzett érzékelést.

Minden keresés végén hát, bele kell nézned a tükörbe, és eldönteni, hogy te vagy az, aki meggyógyítja önmagát. Te vagy az, aki eldöntöd, végtelen szabadságból, hogyan használod az elméd erejét minden pillanatban. Ezért, az egyetlen kérdés, amit az Igazság keresőjének tényleg igazán fel kell tennie önmagának, ez:

A konfliktust vagy a békét akarom-e ismerni? Azt akarom, hogy igazam legyen, vagy boldog akarok lenni? Úgy akarom-e látni e világ eseményeinek teljes semlegességét, mint egy álom lidérceit, ahogy megszületnek, aztán tovatűnnek? Egésznek és teljesnek akarom-e látni magam? Mert ahogy a világra nézek, ítéletet hozok önmagam felett. És ahogy önmagamra nézek, ítéletet hozok a világ felett.

Ez volt az egyszerű titok, amit egykor felfedeztem, amikor bolygódon jártam – hogy nem a tudatosság valamiféle nagy misztikus állapotának eléréséről szól mindez. Nem nagyszerű képességek megszerzéséről szól, amik ezrek figyelmét keltik fel. Még csak nem is a manifesztálás képességéről szól, bár ezek a képességek valóban gyakran kifejeződnek az elmén keresztül, ahogy az felébred. Annak az Igazságnak az elfogadásáról szól, ami mindig igaz, és arról az elhatározásról, hogy megengeded ennek az Igazságnak, hogy ez legyen az alapja annak, amiből a tapasztalatod minden egyes pillanatát létre hívod.

Felébredett vagyok. Biztonságban vagyok. Békében vagyok. Milyennek akarom ezt a pillanatot úgy igazán? Mert amit elhatározok, az úgy lesz.

Szeretett barátom, az út könnyű és erőfeszítés nélküli. Azért létezel, hogy megoszd a kincsed. És a kincsed az, ami a Mennyben lakozik azon döntésed által, hogy csakis a szeretetteljes gondolataidra emlékezel, hogy csakis szeretetteljes gondolatokat osztasz meg, hogy megengeded azt, hogy a cselekedeteid az idő terében a jót, a szépet és a szentet fejezzék ki vagy nyilvánítsák meg.

És a szabadságodat soha nem veszik el tőled. Soha semmilyen körülmény közepette nem veszted el az ártatlan szabadságod, hogy csakis Szeretetet taníts, hogy a béke jelenléte legyél, hogy felismerd, a világ semmit nem adhat neked, éppen úgy, ahogy a világ semmit sem vehet el tőled.

Amikor egy gyermek a tudatának a változásán megy keresztül – te ezt érési folyamatnak hívod -, elérkezik egy pont, nem küzdés által, nem tervezés által, nem sok-sok feldolgozás által, nem stratégiák által. A gyermek csupán egyetlen pillanat alatt ránéz a játékokra, amikkel addig játszott, és egyszerűen meghaladja őket. És a szülők hazajönnek, és a gyermek fogta a játékteherautót, és eltette a szekrénybe. Hm. A babát az ablakpárkányra tette, és egy könyvet vesz a kezébe helyette. Ki hívja létre a változást? Nem más, mint maga a gyermek.

És amikor félreteszel bármilyen negatív szokást, amit te annak érzékelsz, amikor feladod, hogy értékkel ruházz fel valamit, ami nem szolgál téged többé, csupán meghaladod azt, és végeztél vele – nem nagy ügy, senki sem teszi ezt meg helyetted, egyszerűen te eldöntöd. Visszavonod az értéket, amivel felruháztad azt, és azok a dolgok, amik annak szimbólumai voltak, amit értékeltél, pusztán eltűnnek az életedből.

Pontosan ily módon, a megvilágosodásnélküliséget is félre lehet tenni úgy, mintha egy játék lenne, amit kinőttél, pusztán az által, hogy ránézel a hatásaira, és aztán felteszed ezt a kérdést,

Ez olyasvalami-e, amit szeretnék folytatni a tapasztalásomban? Vagy hajlandó vagyok a babát az ablakpárkányra tenni, és felvenni egy könyvet helyette?

Egy könyvet, ami az Életről szól, egy könyvet, ami tele van bölcsességgel, egy könyvet, ami megtanítja neked, hogyan járj könnyedén a világban, hogyan légy a világban, de nem a világból valóként. És ez a könyv a tudatod mélye, melyben már minden dolog meg van írva. És ennek a mélységnek a szívedben van a forrása. És a megbocsátáson keresztül nyitod ki, a világról való lemondás folyamatán keresztül. Nem a világ gyűlöletén, nem a világ megvetésén keresztül, hanem csupán az által, hogy lemondasz a világról. Megengeded az idődnek, hogy szolgáljon téged az arról való lemondás folyamatában, ami nem szolgál téged többé, és ami csak megzavarja a békéd.

És ahogy gyakorolsz, azt találod majd, hogy az a béke, ami már most is benned van, amit már ezerszer megérintettél millió különböző módon, elkezd folytonosabbá növekedni benned – ahogy a nap sugarai kezdenek átszűrődni a ködön, ami leereszkedett a hegyi völgyre, elhomályosítva minden dolog láthatóságát. A békéd gyengéden ereszkedik alá, mint egy galamb, leereszkedik, ahogy egyesek mondanák, a fejtetőn keresztül, le egészen az agy-elmén keresztül, és le egészen a szívbe, a hasba, és a test sejtjeibe, míg a test tart.

A világról való gyengéd lemondás azon a döntéseden nyugszik, hogy azt választod, csakis a Szeretetet tanítod, mert felismerted, hogy ha nem így teszel, annak a hatását azonnal megismered, mert fájdalmas, konfliktust hoz, nem kiteljesítő, és mindez az, amit már nem akarsz többé. Itt, elkezdted meghaladni az általad megalkotott világot, és visszakövetelni a számodra megalkotott világot, egy olyan világot, ami a tökéletes egységen nyugszik, az Atya és Fiú, Isten és Leszármazottja, Teremtő/Teremtett egységén. Az út valóban könnyű és erőfeszítés nélküli.

Milyen értékkel ruháztad fel a világot, ami valaha is elhozta számodra azt a békét, amit keresel?

Ó, ez az autó majd elhozza; ez a kapcsolat majd elhozza; ez az új karrier majd elhozza. Bárcsak elutazhatnék a világ távoli tájaira, akkor békében lennék!

És így a béke valahogy sosem jön el.

Egy teremtő, aki a megvilágosodásban lakozik, tudja, hogy minden esemény semleges, oly semleges, hogy az eseményeknek nincsen hatásuk, kivéve azok számára, akik azt választják, hogy elvesznek az illúziókban. A felébredett teremtő pusztán az Annak a Misztériumnak szóló odaadásból teremt, ami megteremtette őt. Egy megvilágosodott teremtő elméje a reggeli ébredéskor nem szól így,

Hogy élhetek túl még egy napot ebben a világban?

Reggel, amikor egy megvilágosodott teremtő felkel, a kérdés ez,

Ezen a napon hogyan terjeszthetem ki azt a kincset, ami jó, szent és gyönyörű? Hogyan tapasztalhatom meg ezeket a kincseket pontosan ott, ahol vagyok, még ebben a testben is? Hogyan nézhetek szeretettel mindarra, amit testi szemeim mutatnak nekem, oly módon, hogy megkülönböztetem vagy kivonom a jót, a szentet és a gyönyörűt, és ennélfogva odaadom mindezt magamnak?

Egy megvilágosodott teremtő elméje tudja, hogy egyedül semmit sem tesz. De a döntés minden pillanatában, képes megengedni a Szeretet nagyszerű erejének és misztériumának, hogy mutassa az irányt neki. És elkezdheti az időt arra használni, hogy finomítsa azt a képességét, hogy csak a Szeretet Hangját hallja – pillanatról pillanatra, lélegzetről lélegzetre, napról napra, míg az idő örökkévalósággá nem fordítódik le. És az elme pihen, az Istennel való tökéletes egységére hagyatkozva.

Az események továbbra is zajlanak. A világ továbbra is az marad, amit a világ választ majd, tudattalanul arra, hogy ott sétál a közepén valaki, aki ébren van, akinek nincs szüksége semmilyen parádéra. Csupán a felébredettség jelenléte lesz ő – tudva, hogy minden egyes pillanatban most már a Vigasztaló útmutatása, a helyes-elméjűség útmutatása, a megvilágosodás útmutatása fogja felvilágosítani őt úgy, hogy többé nem kötődik ahhoz a félelemhez, hogy

Mit kéne mondanom? Mit kéne tennem? Mit fog szólni ez a személy ehhez? Mit fog szólni az a személy?

A világ többé nem probléma.

És a saját életét úgy tapasztalja, mint egy folytonosan áramló misztériumot, mintha valami más élne rajta keresztül. És ez a jelentése a barátom azon szavainak, hogy „Legyen benned az az Elme, ami Urunkban, Jézus Krisztusban volt”, ahogy olvashatod a bibliádban. Ez az Elme a tökéletes szabadság elméje. Senkihez sem tartozik, de kiművelhető, hogy rajtad keresztül is áramoljon. De csakis, csakis akkor, ha a lényed minden egyes idegszálában egészen elköteleződsz a szentség mellett. Nem juthatsz a Mennybe, hacsak egyetlen ujjadat is kívül hagyod. Az elméd egészének, az energiád egészének, minden ajándékodnak, a tudatosságod egészének el kell köteleződnie amellett, hogy a Béke jelenléte legyél. És ez az, amit senki nem tehet meg helyetted. Megvilágosodott tanítók lábánál ülni, engem olvasni vagy hallgatni, nem teheti ezt meg helyetted.

És a legbölcsebb tanítványok azok, akik hallják a szavakat, és átültetik azokat a gyakorlatba, szorgalmasan, önmaguk számára. Nem az anyjuk kedvéért, nem az apjuk kedvéért, nem a társuk kedvéért, nem a testvérük kedvéért, nem a bolygóért, nem az univerzumért, nem az új kor hajnaláért, ami eljön majd, semmi másért, mint önmagukért. Mert az Énjük az, amit Isten teremtett. És ez az Én hív téged, hogy becsüld meg azáltal, hogy elkülöníted Éned azoktól az illúzióktól, melyeknek megengedted, hogy otthonra leljenek az elmédben, és azáltal, hogy teljesen elköteleződsz amellett, hogy csak a Szeretetet tanítod.

Nincs más út. Igen, megtanulhatsz meditációban ücsörögni, és megengedni az elmének és a testnek, hogy szabadon lebegjen, hogy ellazuljon. Igen, megtanulhatsz rituálékat, amik segítenek fókuszálni a figyelmed, hogy emlékezz arra, ami mellett elköteleződtél, és úgy tűnik, hogy a világ figyelem-elterelései már nem ragadnak meg annyira. Rengeteg módszer van, amit élvezhetsz és megtapasztalhatsz. De legvégül, csak erről van szó: egy csendes választás legbelül, amit senki nem ismer fel, amit senki nem lát, amit senki nem hall. Ezért kiabáltam egykor a farizeusokra,

Ó igen, hát, valóban megkapjátok a jutalmatokat, miközben az utcákon állva mindenkivel tudatjátok, hogy böjtöltök és imádkoztok, amikor igazából a saját hajlékotokba kéne mennetek imádkozni.

Azaz, visszavonultságodban, nem parádézva, hanem egyszerűen minden pillanatot arra használva, hogy újra megerősítsd az elkötelezettséged amellett, hogy megtanuld, mi a Szeretet, azáltal, hogy tanítod azt. És a tanítani szó alatt egyszerűen azt értem, hogy azt választod, csak a Szeretetet fejezed ki minden pillanatban.

A megbocsátás egy olyan cselekedet, amin keresztül megtanulod, mi a Szeretet, ami elvisz téged a világ meghaladásába. A csak szeretetteljes szavak megosztása – a támogató gondolatoké -, amikor gyengéden Krisztusra nézel valakiben, egy olyan út, ami elvisz téged a világ meghaladásába. E világ minden dolgára úgy nézni, hogy tökéletesen ártalmatlan, látni azt, hogy nincs meg a képessége semminek sem, hogy korlátozzon vagy bebörtönözzön, egy olyan út, ami elvisz téged a világon túlra.

És mégis, mindezek a dolgok annak gyakorlásán nyugszanak, hogy „a Királyságot keresd elsőként”, ami nem azt jelenti, hogy higgy bennem, hogy valami teológiai nézeted legyen arról, mi Isten, hogy egy bizonyos valláshoz vagy egy bizonyos templomi doktrínához idomulj. A Mennyei Királyság benned van. Ez maga a választás ereje. Milyen kavicsot fogsz tudatosságod tavába dobni?

Képzeld el, hogy elérsz egy olyan pontra, amikor minden cselekedet előtt, amibe belekezdenél, rituálé nélkül, nehézség nélkül, nagy hűhó és bemutató nélkül, a füstölők égetése és a negyvenmillió gyertya meggyújtása nélkül, hm, és a gregorián kántálások vagy a rock and roll nélkül, vagy bármit is választasz – ezek bármelyike nélkül -, a szíved csendes templomában, meghozol egy egyszerű döntést:

Ebben a pillanatban, fel fogom fedezni azt, mit jelent csakis a Szeretetet tanítani.

Talán csak egy egyszerű mosoly lesz ez. Talán annyi lesz, hogy megengeded, hogy tekinteted egy virág szépségén megpihenjen, és te így szólsz,

Ah, ez nagyon jó!

Lehet, hogy arról van szó csupán, hogy elfogyasztod a reggelid, és tényleg ott vagy, miközben eszel, ahelyett, hogy megengednéd az elmédnek, hogy előre rohanjon az irodába.

Itt van, szeretett barátom, az út az Igazsághoz, ami felszabadít téged. Teljesen, egészen el kell köteleződnöd amellett, hogy felébredett vagy, nem más okból kifolyóan, minthogy felismerted, hogy nincs más választásod (mert már minden mást megpróbáltál, és csak fájdalomhoz vezetett mind), hogy az Éned hív téged, hogy annak ismerd fel, ami valójában – egy felébredett mesternek, Krisztus jelenlétének benned, ami felvilágosítja minden lépésedet, felvilágosítja minden döntésedet, felvilágosítja az érzékelésed minőségét, felvilágosítja az örökké táguló, tiszta tudatosságod természetét. Mert egyedül a tudatosságod az, ami képes kinyúlni és magához ölelni minden teremtett dolgot, míg szó szerint fel nem ismered, hogy minden dolog benned bukkant fel!

Ilyen hatalmas vagy! Ilyen nagyszerű vagy! És miért? Mert ez minden, ami vagy! Te vagy az óceán, amiből a hullámok és a dimenziók és világok hullámai felbukkantak. Annak az Elmének kell megengedned, hogy benned is legyen, ami egykor bennem volt, amikor Földeden jártam. Ne tedd bonyolulttá!

És bármikor hallasz egy tanítóról, aki erről tanít, vagy egy tanítóról, aki amarról tanít, tedd fel ezt a kérdést magadnak:

Egyszerűséget vagy bonyolultságot kínál számomra? A hétköznapi békét kínálja, vagy díszes kellékekkel kell körülvennem magam? Bonyolult meditációkat és imákat és tennivalókat ad nekem, vagy egyszerűen emlékeztet az Igazságra, és arra kér, hogy pihenjek meg benne? Azt mondja-e majd nekem, hogy ezer zarándokútra kell mennem? Vagy arra emlékeztet, hogy amikor reggel elkészítem a teám, a Menny jelen van, ha emlékszem arra, ki készíti a teát?

Krisztus van.

Ezért, ne térülj el! Mert ennek a Kornak a végén egy egész svédasztalnyi tanító lép elő, aki a megvilágosodás tanítójának vallja magát, aki majd minden tudásba elvezet téged. Légy körültekintő, és vedd észre, hogy megköveteli-e tőled, hogy kövesd őt? Megköveteli-e tőled, hogy feladd a saját megkülönböztető képességed? Vagy arra biztat, hogy nézz mélyebbre belül:

Mit érzel? Mit gondolsz? Mit akarsz tenni? Hajlandó vagy elfogadni a felelősséget a hatásért? Miben hiszel? Mit akarsz? Szabad vagy. Veled egyenlő vagyok. Csak az ideiglenes segítő szerepében vagyok számodra, és egy napon messze meghaladsz majd engem.

Hogyan beszél? Mit tanít? Átszűrődik-e a félelme a szavain? Hisz-e abban, hogy meg kell tanítania neked azt, hogy urald a természet erőit, az elme erőit? Azt tanítja-e neked, hogy meg kell védened magad a gonosztól? Sokan vannak, és még többen lesznek. És amikor hallod ezeket a dolgokat tőlük, fordulj meg, és fuss a jelenlétükből! Mert nincs szükséged rájuk. Már meghaladtad őket.

Kérdezd csupán azt,

Hogyan terjeszthetem ki a kincsem ezen a napon?

És halmozz fel olyan kincseket, amikre a moly és a por nincs hatással, azaz, amivel az idő és az anyagiasság és a test és a világ nem tud „megfogni téged”, inkább halmozz fel olyan kincseket, melyek a Mennyben vannak: mint a megbocsátás, béke, korlátlanság, a korlátlan erőd felismerése, mindaz, ami örömöt hoz neked, és mosolyt csal az arcodra. Halmozd fel önmagad számára ezeket a kincseket, és minden dolog megadatik neked!

Mert van egy olyan létezési mód a világban, ami nem követeli meg a tervezést vagy a küzdést, bár az ebbe való belépés megköveteli a félelem feladását. Az ebbe való belépés megköveteli az elköteleződést amellett, hogy csak a Szeretetet tanítsd, míg az elme újra egész és osztatlan nem lesz. Van a lényednek egy olyan minősége a világban, ami egyáltalán nincs is itt. A test még itt lakozik. Igen, még mindig úgy cselekszel, ahogy mindenki gondolja, hogy cselekszel. Azaz, tudják a neved, tudják, hol laksz. Tudod, melyik autót vezesd, tudod, kihez mész haza éjszaka. De mindezek alatt a tudatosságodat áthatja egy transzparencia, ahogy minden dologra tekintesz.

És bármilyen érzések jelennek meg, azok jönnek és mennek. De valamiképp elkezded felismerni, hogy te sokkal nagyobb vagy azoknál a dolgoknál, amik jönnek és mennek, hogy figyeled az árnyak táncát, egy álmot, ami gyengéden tovatűnik, elmúlik egy kozmikus másodperc töredéke alatt. Ez nem egy olyan úttá válik, mely során tagadod a tapasztalásod, de megadja neked a szabadságot, hogy magadhoz öleld és megéld azt, teljesen, szenvedéllyel, céllal, erővel és tökéletes szabadságban – nincs aggódás, nincs nyomás, csak a hajlandóság, hogy táncolj az álmok világában, miközben ébren maradsz. Hm.

Te, aki ezt az üzenetet egy következetes módon hallod, ha valóban átültetted már a gyakorlatba az öt perceidet, már egyre közelebb és közelebb, vagy talán egyre mélyebbre viszed magad ebbe a transzparenciába, amiről beszélek neked. És ez a transzparencia elér egy olyan pontot, gondolhatsz rá úgy, mint kritikus tömegre, amikor hirtelen te, mint létező, már meg sem tudod tartani többé önmagadról egy térben és időben lévő test gondolatát. És akkor a test egyszerűen feloldódik. És a tudatosságod soha többé nem fogja újra megtapasztalni egy test korlátait. De magaddal viszed majd azokat az örömöket, melyeket a testi tapasztalásaid tanítottak neked. Mert örökké lenyomatot hagynak a tudatosságodban. E Föld egy gyönyörű hely, de halvány tükröződése csak a jó és a szent azon ragyogó, transzcendens szépségének, ami áthatja Atyám Teremtését. Szeresd, öleld magadhoz, köszönd meg, de ne ragaszkodj hozzá!

Tanuld hát meg csak a Szeretetet tanítani! És most, oly módon, hogy építünk arra, amit eddig csináltál, egyszerűen arra kérünk, hogy add hozzá ezt a nagyon egyszerű gyakorlatot! Amikor Krisztusként a székedben ülsz öt percig, emlékezve arra az Igazságra, ami felszabadított téged, kezdd el feltenni magadnak ezt az egyszerű kérdést,

Ezen a napon, hogyan terjeszthetem ki a kincsem? Hogyan adhatnék ahhoz, ami tudatosságom Mennyországában található?

Rögtön, el fogsz kezdeni képeket kapni – egy régi barátot, akinek szüksége van egy telefonhívásra, valakit, akinek levelet írhatsz. Lehet valami olyan egyszerű dolog, mint az öledbe venni a cicádat, és meglátni abban az élőlényben a végtelenséget, és érezni az örömöt, ami eltölt, miközben végigfuttatod az ujjaid a bundájában. Lehet valami olyan nagyszabású dolog, mint Washington DC-be menni, hogy áldást küldj az Elnöködnek. Nem számít, hogy mi az, mert a Szeretet hangja vezeti a tetteidet. Lehet ez valami olyan egyszerű dolog, mint a társadhoz fordulva így szólni, „Tudod, nagyra becsüllek téged.” Ez minden. Bármi is legyen az, ne hagyd, hogy elmúljon az a nap anélkül, hogy teljesítetted volna ezt a cselekedetet, vagy legalábbis mozgásba lendítetted volna azt.

Szóval, látod, a nagy kérdés ez,

Hajlandó vagyok-e bízni az Atyám Elméjéből érkező áramlásban, ami a sajátomén keresztül érkezik, akként, ami erővel ruház fel engem, hogy kiterjesszem a kincsem?

Igen, ez valóban egy olyan életmódot jelent, ami nem hasonlít a világi életmódhoz. Igen, valóban azt jelenti, hogy az árral szemben úszol. És lehet, hogy kezdetben látszólag több energiát kell belefektetned abba, hogy elérd azt a lendületet, amivel az elméd új irányba fordul, hogy lerázza mindazt a salakot, ami leülepedett a tudatosságodban.

De megígérhetem neked, hogy ha erre az útra lépsz – egyszerűen, örömmel, gyengéden, türelmesen – az utazásod vége bizonyos. Ha egy olyan utat választasz, ami tele van mágiával és rengeteg bonyolult stratégiával, a vég nem olyan bizonyos. Az út könnyű és erőfeszítés nélküli.

Már Az vagyok, amit keresek. Csak meg kell engednem Neki, hogy vezessen. És míg ez a test tart, engedem, hogy egy olyan kommunikációs eszköz legyen, ami a tökéletes Szeretet, tökéletes biztonság és tökéletes béke kincsét terjeszti ki mindenki felé, aki belép házamba.

És a „házad” a te energiatered, a jelenléted kiterjedése.

És végül, azt szeretnénk javasolni, hogy tegyél így, különösen te, aki ebben a folyamatban következes módon részt veszel hónapról hónapra, tégy így addig az időpontig, amit ti a karácsonyi ünnepeknek hívtok. Az öt perced vége felé, nézz magadra az elméd szemén keresztül, mintha a legutóbbi karácsonytól eddig egy kört tettél volna meg! Körbeutaztál sok asztrológiai házon keresztül, sok energia hatásán. Számtalan testvérrel léptél kapcsolatba. Ezernyi látomás és álom és kinyilatkoztatás érkezett a tudatosságodba. Kismillió lehetőséged volt arra, hogy megzavarjanak és elveszítsd a békéd.

Olyan voltál, mint egy utazó, a tékozló fiú, aki végigjárta az emberi tudatosság birodalmát, és most látod magad, ahogy bezárul a kör. Attól az időtől kezdve, amikor először hallod ezt, számold a napokat addig, amit ti a december huszonötödikéteknek hívtok. És lásd minden napodat úgy, mint egy lépést, egy zarándoklatot, egy nagyon ősi kör teljesítését! Legyen minden napod olyan, aminek folyamán megerősíted az elköteleződésed amellett, hogy elengedsz mindent magadban, ami nem hasonlatos a Szeretethez, hogy aztán amikor elérkezel a december huszonötödikétekhez, annak szenteled majd magad, hogy készen állsz rá!

És december huszonnegyedikén elég korán, és csendben és imával, térsz majd nyugovóra ahhoz, hogy fel tudj kelni, mielőtt az új nap első sugarai elérkeznek, hogy megsimogassák a Földet. És kimész majd a szabadba, akkor is, ha jól be kell bugyolálnod a testet, és keresel majd egy olyan helyet, ahonnan olyan a kilátás, hogy belátod azt a helyet, ahol élsz, és megengeded, hogy ez azon képességed jelképezze, ahogy a Teremtés egészét belátod. Ott, fordítsd az arcod a felkelő nap irányába, és merülj el egy egyszerű imában! Hunyd be a szemed! Vedd észre, hogy amúgy sem látsz semmit a fizikai szemekkel! Állj kitárt karokkal és nyitott tenyerekkel! Lélegezz mélyen a testbe, lazítsd el az elméd, és kezdd el egyszerűen ezt mondani magadban:

Megtörtént a halál, és most elérkezett Krisztus születésének ideje.

Atyám, teljesen elfogadom a Te Akaratod önmagam számára.

És a Te Akaratod csak az, hogy boldog legyek, és arra használjam az időt, hogy kiterjesszem a kincsem.

És most, befogadom a Te Fényed és a Te Szereteted melegét.

És aztán pusztán állj ott, és várj, és fogadd be a Fény melegét! Mert biztos lehetsz abban, hogy még ha az ég felhős is, amikor a nap felkel, van változás a levegő energiájában. És ha csendes vagy, érezheted, hogyan kezd el hatni a tudatod és a tested energiamezejére. Idd be ezt a napenergiát a tested minden sejtjével! Idd be, míg azt érzed, hogy a gerinced is felmelegedett! És amikor az egész testet – a fejtetőtől a lábujjakig és minden ujjhegyig – betölti a Fény, akkor gyengéden nyisd ki Krisztus Szemeit, és engedd meg magadnak, hogy egy új világot, egy új teremtést, egy új kezdetet láss! Most véget ért az utazás a Királyságba, és újrakezdődhet az utazás benne. Közel van a diplomaosztó.

Szóval, megkaptad az instrukciókat. És ha ezeket a szavakat valami távoli időpontban hallanád, ugyanaz az Igazság vonatkozik rád is. Figyelj jól arra, amit adtunk neked, mert nagyon egyszerű, de nagyon erőteljes beavatásokba léptünk be, amiket egykor én is megkaptam, amikor ráébredtem a Valóságra, hogy csak Krisztus lakozik bennem.

És ezzel, szeretett barátom, ennek az órának a végéhez érünk. Jól figyelj mindenre, amit megosztottunk veled! Ne vedd, mondjuk úgy, „könnyedén”, bár csak Fénnyel van tele! Fontolj meg jól minden kifejezést, minden mondatot, sőt még a szüneteket is a szavak között! Mert azokban a csendes szünetekben kinyilatkoztatások érkezhetnek. Itt az ideje annak, hogy teljesen megszülessen benned a békés Krisztus jelenléte!

És amikor visszamész az otthonodba azon a december huszonötödikei reggelen, tégy valamit, ami megünnepli a te születésnapod! Nem az enyémet, hanem a tiéd. Én tudok gondoskodni a saját ünneplésemről. És aztán légy örömmel teli és ünnepelj bármi módon, ahogy szeretnél! És tudd, hogy az Új Kor, az Új Nap felvirradt! És soha többé nem leszel képes meggyőzni magad arról, hogy létezik bármilyen kifogás, hogy olyasvalamiben higgy, ami kevesebb, mint egy Megvilágosodott Krisztusi Tudatosság.

Béke legyen hát veled mindig! És mindig veled vagyok.

Ámen.

.

Kérdés és válasz

Első kérdés: Tudnál beszélni a születési képletünk fontosságáról, és azokról a hatásokról és energiákról, melyeket az asztrológiai átmenetek hoznak magukkal?

Válasz: Ahogy korábban megosztottam veled, helyes azt mondani, hogy a lélek választása szerint egy olyan energiamezőbe lép be, aminek egy bizonyos sajátossága van. És ez a sajátosság a rezgések egy mátrixa, amiből a teremtésnek ez az energiamezeje áll abban a dimenzióban, amibe születésed idején belépsz.

Semmi sem történik véletlenül. És azok a gyermekek, akik késleltetik vagy felgyorsítják születésüket, egyszerűen próbálnak, úgy is mondhatnánk, a „vasútállomásra” érni, mielőtt a vonat elindulna. Nem akarnak túl későn vagy túl korán érkezni, mert már eldöntötték, melyik „kocsiba” fognak beszállni. És miért? Mert amikor így tesznek, megteremtenek önmaguk számára egy bizonyos sajátosságot, egy bizonyos energiakört, egy bizonyos teremtési mátrixot, bizonyos energiamezőket, melyek megalkotják a tanulási helyzeteket a saját tudatosságukban. Aztán magukhoz vonzzák a helyzeteket, a barátokat, a kapcsolatokat, melyek képesek – ahogy te hívnád ezt – felkavarni azokat az energiákat, amiket a lélek választása szerint szeretne felfedezni, amikkel szeretne játszani, és amiknek szeretne mesterévé válni.

Igazán nem olyan bonyolult ez. Nagyon-nagyon egyszerű. Akkor válik veszélyessé, amikor az elme e mátrixok, energiamezők, bizonyos sajátosságok intellektuális megértésére néz, és azt hiszi, hogy az erő bennük van. Ez olyan, mintha egy ács egyszer csak megzavarodna, és az asztalon lévő kalapácsra és fűrészre nézne, és aztán hátradőlne, és arra várna, hogy a kalapács és a fűrész építse fel a házat.

Vedd az eszközöket, vedd azokat a minőségeket, amelyek megalkotják a lényed, amelyek még arra is hatással vannak, hogy a test génjei hogyan generálnak energiát, hogyan emésztik meg az ételeket, hogy milyen preferenciáid vannak, mi mindent kedvelsz, és mit nem kedvelsz! És kezdd el ezeket a dolgokat szimbolikusnak látni:

Milyen energiákat választok, hogy azokat megtapasztaljam?

Miért utálom annyira a vidéket, és miért szeretem a várost?

Miért utálom annyira a várost, és miért szeretem a vidéket?

Miért szeretem a havat és utálom a napfényt?

Miért szeretem a napfényt és utálom a havat?

Ezek energiák, mátrixok, mezők, homokozók, amikben játszol. De a feladatod, a célod az, hogy meghaladd ezeket az energiákat, és a mesterükké válj, nem az, hogy ők legyenek a mestereid, nem az, hogy arra várj, hogy ők szabják meg neked, mit fogsz választani.

Ebbe a világba jönni, és e világnak a mesterévé válni azt jelenti, hogy magadhoz ölelsz minden mátrixot, energiamezőt, ami táncol és játszik egymással, és megteremti azoknak a kapcsolatoknak az összefonódását, amikről korábban beszéltünk. És azt jelenti, hogy tanulsz ezekről a dolgokról, hogy kiműveled annak tudatosságát, hogyan működnek, azért hogy a mesterükké válhass, és te irányíthasd őket, s nem fordítva.

És végül, akkor válsz mesterré, amikor tökéletesítetted azokat az ajándékokat, amik látszólag a képletedből adódnak. És aztán teljesen meghaladod azt azáltal, hogy megpihensz abban az Elmében, ami örökre meghalad minden manifesztációt. Azoknak, akik az asztrológia nyelvét, az asztrológiai rendszert használják, azt szeretnénk mondani, hogy legyenek nagyon-nagyon óvatosak! Az intellektuális megértésedre támaszkodsz azért az erőért, amiről azt hiszed, hogy ott van, odaadva az erőd annak a megértésnek? Vagy pusztán megengeded magadnak, hogy megláss bizonyos mintákat, hogy megízlelj bizonyos lehetőségeket, hajlamokat, azért hogy tudatossá válhass rájuk, és finomítsd a képességed, hogy a mesterükké válj?

Szabd meg te az asztrológiai képleted hatásait! Ne engedd az asztrológiai képletnek, hogy megszabja azokat a hatásokat, amiket tapasztalsz!

.

.

Második kérdés: Nemrég láttam egy barátom szívét a belső szememmel. És a szimbólum egy gyönyörű Fénykereszt volt. Szeretném, ha beszélnél a kereszt szimbolikájáról.

Válasz: Ismét, ahogy sokszor megosztottuk veled, a kereszt ezt szimbolizálja: A vertikális tengely a Teremtő és a Teremtett egységét jelképezi, az örökkévalóság alászállását a Teremtésbe vagy időbe. A horizontális tengely a kiterjedést képviseli mindkét irányba; azaz, ez az, ami felöleli az idő egészét – a múltat, a jövőt. A horizontális sík a földi sík, a tér és idő síkja, a teremtett manifesztáció síkja. A vertikális tengely azt az utat is képviseli, amikor figyelmedet felemeled vagy elfordítod a horizontális tengelyről, hogy hozzáférj a Vigasztaló útmutatásához, Magához[1] Isten Elméjéhez. És hogy elhozd ezt a Fényt, elhozd ezt a látomást, elhozd ezt az Igazságot le a Szívbe, ahonnan aztán kiterjedhet messzire, kelet és nyugat felé minden irányba – hogy kapcsolódhasson az örökkévalóság az idő dolgaival. És ezáltal átalakítsa azt, amit a tér és idő látszólag bebörtönzött.

Ahogy te néztél a barátodra, és láttad ezt a keresztet, azt jelenti hát, hogy ő elkezdett felébredni erre a tudatosságra; hogy nem tudattalanul élsz, amikor a horizontális sík dolgai irányítják a reakcióid és választásaid. Hanem úgy élsz, hogy csendesen elindulsz befelé, látomást és útmutatást kérsz, és megtanulod azt, hogyan fordítsd le mindezt a horizontális síkra.

Ez a kereszt a Krisztusi Tudatosság szimbóluma is, ami pontosan az Az Elme, ami elkötelezett és odaadó, nem azért, hogy elmeneküljön a teremtés elől valamiféle formanélküli mélységbe, hanem hogy hozzáférjen Isten Elméjéhez, Isten Szeretetéhez, és alászálljon, és lehozza azt az elmébe – az emberi elmébe, az emberi testbe –  azért, hogy kiterjessze azt, hogy egy más módon teremtsen… nem a félelemre alapozva, nem a túlélésre alapozva, hanem oly módon, ami kinyilatkoztatáson és látomáson és azon a hajlandóságon alapul, hogy befogadja Isten tökéletesen korlátlan Gondolatait, és aztán kiterjessze azokat.

Elkezdhetsz ily módon tekinteni bárkire. Egyszerűen hangolódj rá a szívére, ami az ő magja vagy lényegi rezgési mintázata. És egyszerűen tedd fel ezt a kérdést,

Nos, Szentlélek, felébredt-e benne a Fénykereszt? És ha igen, milyen mértékben?

És azt találod majd, hogy ilyen gyorsan képes leszel meglátni ezt. És akkor tudni fogod, kire fordítsd az energiád, és kire ne. Nem ítélkezésből, hanem abból a felismerésből, hogy te magad nem helyezheted oda a Keresztet. Csak megtanulhatod felismerni, ahol felébredt másokban. És ezek azok a lények, akikkel, mondjuk így, testvéreidként szeretnél táncolni ezen a bolygón. Van-e értelme mindennek számodra?

Válasz Jeshua kérdésére: Igen.

.

.

Harmadik kérdés: Tudnál beszélni a beavatásokról, és arról, amikor valaki átmegy egy beavatáson, és aztán arról, amikor hasonló energiák jelennek meg újra a spirál egy különböző szintjén?

Válasz: Szeretett barátom, már elmondtál mindent, amit el kell mondani. A beavatások azok a tapasztalások, amikre nem készülhetsz fel formálisan előre. Meglehet az elköteleződésed, a szándékod, az odaadásod a felébredés, gyógyulás, Krisztus megszülése iránt. Aztán hagyod, hogy a Szentlélek gondoskodjon a részletekről. Ezek a részletek bizonyos időszakban ablakokká, átjárókká, beavatásokká válnak.

Hogy egy nagyon egyszerű példával éljek, képzelj el valakit, aki egy mester lábánál ül, hogy megtanulja a mély meditáció nagyszerű művészetét. Aztán egy napon a mester így szól,

Ó, egyébként, szeretném, ha elrepülnél a Himalájából New York városába, hogy kézbesíts egy levelet. Megtennéd ezt?

Nem probléma.

És a tanítvány magához veszi a levelet, és felszáll a repülőre – miután tizenhat évet töltött a barlangban, a Himalájában -, és New York városába megy. Beavatási idő. Képes lesz-e a tanítvány mindarra hagyatkozni, amit tanult, hogy békében legyen ebben az új világban? Hm?

Na most, nagyon is igaz, hogy az a folyamat, ami által engeded felébredni magad annak valóságára, hogy a felemelkedés már megtörtént, az időspirálon és dimenziókon és világokon keresztül visz téged. És így gyakran fogsz visszatérni oda, amikor is hasonló energiákat tapasztalsz, amiket korábban is tapasztaltál. De most te más vagy. Több elérhető belőled, aki képes magához ölelni azokat az energiákat, melyek megjelennek benned. A beavatás abban rejlik, hogy mivel a régi energiáknak egykor egy bizonyos hatásuk volt, az első dolog, ami a tudatosságodban beüt majd, amikor újra megjelennek, az a régi hatás, mint egy emlék.

A beavatás ebben rejlik: Felismered-e majd, hogy szabad vagy, hogy máshogyan válassz, vagy hagyod, hogy a régi asszociáció, a régi emlék irányítsa az érzékelésed és viselkedésed megválasztását? Amikor a régi emlék, a régi reaktív minta az, ami irányítja a választásod, elbuktad a beavatásod. És amikor egy tantárgyból megbuksz, meg kell ismételned azt.

De amikor ránézel, és így szólsz,

Ó, itt vannak megint ezek az energiák. Régen nagyon ítélkező voltam ilyenkor. El szoktam menekülni. Ezúttal maradni fogok. Lélegezni fogok. Lehetőségként fogom használni ezt, hogy csak a Szeretetet tanítsam, hogy kiterjesszem a megbocsátást, bármi is legyen a lecke. Mert most több elérhető belőlem, biztonságos odafordulnom, és magamhoz ölelnem azt, ami egykor legyőzött engem.

Na most, lehet, hogy nem dolgozod fel a teljes adagot. Vagy lehet, hogy igen – lehet, hogy nem lesz vele több dolgod. És tudni fogod, hogy ennyi volt, mert legközelebb, amikor ezen a spirálon oda érsz, és a világ eléd tárja ezt a régi energiát, átlátsz rajta majd. És nem lesz semmilyen reaktív minta. Csupán ránézel majd, és így szólsz,

Ó, igen. Már jártam itt korábban. Most már unalmas ez számomra.

Az új minta fog egyszerűen utat mutatni neked – a megbocsátás mintája, a Szeretet mintája, a minta, hogy békében vagy, nem számít, látszólag mit tesz a világ. Ha valaki projektál rád, míg korábban ez félelemmel töltött el talán, amikor újra ezzel szembesülsz (sikeres volt a beavatásod), és valaki a dolgait rád vetíti, te csupán ülsz, és átlátsz a tudatosságnak azon a téveszméjén, amiben a testvéred él. És Krisztust látod benne. És csendesen megáldod őt, hogy megáldd önmagadat.

Az idő nem másról szól, mint a beavatásokról. Teljesnek érzed-e magad ezzel?

Válasz Jeshua kérdésére: Aham. Köszönöm. Nincs több kérdésem.

Jeshua: Hm! Majd meglátjuk. Emlékezz rá, szeretett barátom, hogy létezik egy olyan hely benned, ami már minden választ tartalmaz. Elérkezik majd a nap, amikor annyira bízol ebben, hogy többé nem érdekel majd, hogy azzal töltsd az időd, hogy megkérdezz engem. Azokról a kérdésekről beszélünk, amiket önmagad számára tennél fel, nem mások iránti szolgálatból.

És így, ezzel, megengedjük, hogy a tested „nyugovóra” térjen, és aztán újra összeálljon, és folytatjuk majd.

Ámen.

.

[1] Fordítói megjegyzés: az eredeti angol szövegben női névmással jelölve.

.

Fordítói megjegyzés

A fordítás a The Way of the Heart alapján készült:
https://www.christmind.info/wom/intro/woh/

1 lecke fordításához az ajánlott hozzájárulás 1 000 Ft. Ha arra érzed a Hívást, ennél magasabb összeget is hálásan fogadok. A támogatásod fordítói munkámhoz ide tudod elutalni.

Ez a lecke adományos módon elérhető. Letöltheted pdf és epub formátumban A Szív Útja oldalon, alul.



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..